39.fejezet Nem ismer lehetetlent*

April szemszöge*

Próbáltam minél jobban takarni az arcom, hogy még véletlenül se vegyenek észre. Kristen kicsit furán érezhette magát, főleg úgy hogy legszívesebben odafutott volna.

-De figyi, engem nem ismernek szóval én odamehetek,nem?-láttam rajta, hogy ez minden vágya, és ha engem nem vesznek észre tőlem még el is mehet velük.

-Tőlem, csak engem ne hozz szóba légyszi.-alig fejeztem be a mondatot már rohant is oda. Meghozták az rendelésünket, szóval én inkább kicsit beljebb ültem a falhoz, hogy még észrevehetetlenebb legyek és a telefonomat nyomogatva fogyasztottam el az italom.

-Szia April! Hát te mit csinálsz errefelé?-ült le mellém régi barátom.

-Brody! Kérlek, menj el! Nem akarom, hogy Justin észrevegyen.

-Nyugi el van foglalva egy francia kis tyúkkal.-nézett feléjük grimaszolva.

-Az a francia kis tyúk az ismerősöm.

-Bocs, nem tudtam.

-Talán néha gondolkodhatnál mielőtt megszólalsz!

-Jó, mindegy. De te hogy kerülsz ide?

-Itt kaptam állást.

-Egy munkáért ideköltöztél? Nehezen hiszem. Nem inkább a múlt elől menekülsz?

-Ezt meg honnan veszed?-kérdeztem csodálkozva, mert gondolom a Niall-ös dolgot csak nem kotyogták ki a sajtónak, hisz az árt annak a fényes hírnevüknek.

-Hát nem Chris miatt jöttél el?

-Hát igaz, hogy szörnyű dolgot tett, amit biztosan nem fogok neki megbocsátani, de miatta nem jönnék el otthonról.

-Azt hittem. Most épp azon mesterkedik, hogy elkapjon. Már fél Angliát felkutatta, hogy megtaláljon.

-Micsoda? Miért?-a döbbenet egy villámcsapásként süvített végig rajtam, hisz gondolni sem mertem volna, hogy idáig fajulnak a dolgok.

-Tudod, hogy milyen! Ha őt megbántják, akkor bármire képes, hogy visszaadja, csak százszorosan.

-De én nem bántottam meg! Hisz ő támadt nekem, és olyan dolgokra kényszerített, amit én nem akartam és most még szépen fejeztem ki a történteket.

-Tudom hogy a gyógyszerekkel már túlzásba ment. Én mondtam neki, hogy addig nem kellene elmennie, de meg sem hallotta.-a szemeim kikerekedtek és szájtátva bámultam Brody-ra.

-Hogy mi?-kérdeztem élesen.

-Istenem, hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Ugye nem is tudtál róla?-nézett reménykedve, hogy azt mondom, hogy ''de tudtam, azért csodálkozom ennyire''. Egy bólintással válaszoltam és folytatta.-Miután betört hozzád és meglátta ott Niallt azóta utánad ''nyomoz''. Minden mozdulatodat követte és mivel akkor visszautasítottad úgy gondolta, hogy ezt vissza kell adnia valahogy és azt látta a legjobbnak ha belecsempész különféle nyugtatókat és altatókat a teádba és az ételeidbe, de olyanokat, amik még egy lovat is kiütnének.-a szemeim az eddiginél is jobban elkerekedtek és most már összeállt a kép. Minden egyes kis darabka meg van, amiről eddig fogalmam se volt.

-És te erről tudtál?

-Hát igazából...

-Nem kell a mellé beszélés! Tudtad, hogy ezt csinálja vagy nem?-nem volt szükségem a válaszára, hiszen csak lehajtotta a fejét.-Kérlek most menj innen!

-De megmagyarázom! Tudod, hogy bármire képes és ha elmondtam volna akkor velem is kiszúrt volna, annak ellenére, hogy a testvérem.

-Ne-ne! Csak ne magyarázkodj! Menj!

-Sajnálom!-mondta miközben felállt és megsimította a vállam. A most történtek hirtelen jöttek szóval gondolkodás nélkül felkaptam a táskám és kirohantam a kávézóból. Már az sem érdekelt, hogy Justin észrevesz csak el akartam onnan tűnni, de legszívesebben inkább a Föld felszínéről tűntem volna el. Körülbelül fél óra alatt visszaértem az árvaházba és mielőtt bárki meglátott volna felszaladtam a szobámba. Ledobtam a cuccaim és ledőltem az ágyra. A fejem már majdnem szétment és a hasam is fájt és még hányingerem is volt.

-Hát ez nem az én napom.-jelentettem ki határozottan és az ölembe vettem a laptopom. Meglepődve vettem észre, hogy jött egy e-mailem, úgy is tudtam, hogy Liz írt ezért kicsit megkönnyebbülve nyitottam meg.

Kedves April,

   Örülök, hogy már írtál. Nagyon hiányzol mindannyiunknak és örülnénk ha visszajönnél hozzánk, de tisztában vagyunk vele, hogy neked jobb ott és a körülmények is nyugodtabbak, ezért már el tudtuk fogadni a döntésed. Suzy még mindig beteg és egyre rosszabb a helyzet. Talán torokgyulladása van de reméljük, hogy rendbe jön. Neki is nagyon hiányzol...minden este érted sír és arról álmodozik, hogy te nem is mentél el és pillanatokon betoppansz. Mi tudjuk, hogy ez nem így van, de ő még nagyon kicsi, ahhoz hogy felfogja.

   A szavaidból nem arra következtetek, hogy eltudnád felejteni Niallt. Kétségkívül szerelmes vagy belé és ez csodálatos, hisz ő is ugyanezt érzi. Ma megint itt járt és téged keresett...Talán most haragudni fogsz, de kérlek ne tedd! Már két hete folyamatosan ide jár és tudom, hogy nem fogja feladni. Az arca megviselt és a szemei még mindig pirosak...gondolom a sírástól. Érted ezt? Egy férfi utánad sír, és nem is akárki, hisz Ő Niall Horan! Egyáltalán van fogalmad arról, hogy hány lány lenne a helyedben? Na mindegy is! Attól eltekintve, hogy híres...az érzelmei őszinték és nem tudom hogyan, de teljesen magadba bolondítottad, ami szerintem nem sok embernek sikerülne. Bárkit megkaphatna, de ő téged akar és ezt meg kellene becsülnöd. Lehet, hogy elkövettem egy óriási nagy marhaságot, de később még megfogod nekem köszönni. Elmondtam neki, hogy hol vagy...

~Hahhi! Remélem tetszett a rész és már várjátok a folytatást! Köszönöm az előző részhez a komikat és az új olvasókat! Jó szilveszteri bulizást és Boldog Új Évet Mindenkinek! Jövőre ''találkozunk''!Xx~

38.fejezet Half a heart without you*

April szemszöge*

 Drága Liz,

     Tudom, megígértem hogy amint ideérek írok neked, de nem volt sok időm.Ezalatt a két hét alatt otthonosan berendezkedtem és a környékkel is megismerkedtem. Párizs csodaszép, bárcsak te is itt lehetnél velem, biztos vagyok benne, hogy imádnád. Mivel beszélem a nyelvet ezért könnyű volt beilleszkednem. Nagyon kedvesek velem a nevelőnők és a gyerekek tündériek. 

   Próbálom magam teljesen elzárni a külvilágtól és a hírektől, hogy véletlenül se tudjak meg semmit Niall-ről. Felejteni szeretnék, új életet kezdeni, de ha hagyom, hogy a múlt kísértsen akkor nem fog menni. Talán ezek az utolsó szavaim róla. Nem akarom teljesen elfeledni, csak a szívem egy olyan részébe zárni, amit néhanapján kinyitok, hogy emlékezhessek a régi időkre. Hisz hogy is tudnám semmivé tenni az együtt töltött perceket, azokat a gyönyörű kék szemeket, az édes ajkakat, az összekuszált szőke tincseket...Már megint elkalandoztam. Ez nap mint nap megtörténik. Csak meredek a távolba és az ő arca lebeg előttem. Édesen rám mosolyog, jobb kezével beletúr a hajába amitől kicsit dúsabbnak tűnik és ez még helyesebbé varázsolja őt. Arcvonásai lágyak, tekintete nyugalmat sugároz...de aztán az egyik pillanatról a másikra változik át minden tündérmeséből rémálommá. Megjelenik Maura, Greg, a srácok és megpróbálják elcsalogatni onnan. Szegénykém döntésképtelen és csak kapkodja fejét közöttünk, de végül rám pillant. ,,Sajnálom'' mondja és akár egy szellő, hirtelen elsuhan mellettem és eltűnik.  Ekkor mindig visszatérek a valóságba és folytatom a teendőim, mintha semmi sem történt volna. Csak az foglalkoztat, hogy vajon gondol-e rám? Foglalkoztatja-e hogy hová tűntem? 

   Ennyi elég is az én zűrös lelkivilágomról. Inkább mesélj magadról! Hogy vagytok? Hogy alakulnak a dolgok közted és Jeremy között? Mi van a kis Suzy-val? Jobban van már? Add át az üdvözletem a többieknek is.

Ölel és puszil April

Miután elküldtem Liznek az e-mailt kikapcsoltam a laptopom és visszamentem a gyerekekhez. A mai napom szabad, de inkább itt töltöm. Még így sem hoz lázba a vásárlás gondolata, hogy itt vagyok Franciaországban. Épp ebédidő volt ezért helyet foglaltam a többiek mellett az ebédlőben, nem volt sok étvágyam ezért csak egy pohár vizet ittam. Pillanatokra elkalandozhattam mivel Kristen elkezdte lökdösni a vállam.
-April, minden rendben?
-Persze, csak elbambultam.
-Még el is hinném, ha az elmúlt két hét minden pillanatában nem ezt csináltad volna. Látom rajtad, hogy valami bánt.
-Nem vészes, csak egy kis honvágy.
-Figyelj csak, az én napom is szabad. Van kedved eljönni velem vásárolni?-kérdezte mosolygósan és láttam rajta, hogy minden erejével azon van, hogy engem felvidítson. A vásárlás az utolsó dolog, amihez most kedvem van, de nem akarom megbántani, mindig olyan kedves velem.
-Persze, mehetünk csak átöltözöm.
-Oké, akkor tíz perc múlva találkozzunk a bejáratnál.-válaszolta és már rohant is készülődni. Én ráérősen felsétáltam a szobámba és kiszedtem pár göncöt és két perc alatt belebújtam. Mivel errefelé is a tél az tél, ezért melegen öltöztem. Ahogy visszapakoltam a szekrénybe a cuccokat az egyik fogasról leesett egy felső. A bőröndöm a szekrénybe raktam és így arra esett, de mikor lehajoltam érte észrevettem, hogy valami még van a bőröndben. Felnyitottam és az ismerős ruhadarabot a kezembe vettem. Niall pulcsija volt, amit aznap este adott...Az arcomhoz emeltem és hirtelen megcsapta az orrom az az ismerős illat.
-Lementem, de még nem voltál ott, gondoltam...-rontott be a szobába Kristen, aminek a hatására a kezemben tartott ruhadarabot hirtelen behajítottam a szekrénybe.-Zavarok? Akkor inkább megvárlak kint.
-Nem, dehogy! Már kész vagyok, mehetünk!-Kicsit zavarban voltam, hogy meglátott engem egy pulcsit szorongatva, de nem érdekel és nem is tartozik rá. Busszal bementünk a központba és shoppingtársam, eszeveszett tempóban kezdett a boltok és a rengeteg ember közt rohangálni. Nem csodálom, hisz közeledik a karácsony, ilyenkor az egész világ őrült vásárlásba kezd. Nem értem miért olyan különleges, hisz ugyanolyan nap, mint a többi. Mégis nagy felhajtást rendeznek belőle az emberek. Már kicsit fárasztó volt a járkálás és rosszul is lettem a tengernyi ember közt, ezért megkértem Kristent, hogy üljünk be egy csendes helyre. Találtunk is egy hangulatos és csendes kávézót. Lepakoltunk az egyik asztalnál és egy kedves pincérsrác odajött és felvette a rendelésünket. Kristen arca már rákvörös volt ahogy a fiúra nézett és próbált is szóba elegyedni vele, de nem sok sikerrel,mert össze-vissza gagyogott zavarodottságában. Épp az itallapot nézegettem és csak egy másodpercre pillantottam ki mögüle mikor megláttam egy ismerős arcot.
-Ők meg mit keresnek itt?-mondtam ki hangosan. Kijelentésemre partnerem is felfigyelt és arra fordult, amerre épp bámultam.
-Jézusom...Ő-ő....
-Shhhh! Nem akarom, hogy észrevegyenek, szóval kérlek ne vond ránk a figyelmet!
-Miért? Ismered őket?
-Sajnos, igen...

~Haliii, így a késői órákban! Köszönöm, hogy az előző részre több komment érkezett, habár csak eggyel, de nekem már ez is öröm. Remélem tetszett a rész! Na szerintetek kik lesznek ott? Várom az ötleteket!Xx~

   
   

37.fejezet Give me your love, tonight*

 Egy kis háttérzene

April szemszöge*

Órákon keresztül ültem az ajtóban, gondolkodva azon, amit mondtak. A ma reggeli újságcikkek ledöbbentettek, soha nem gondoltam volna, hogy valaha is benne leszek az újságban főleg így. Sosem akartam híres lenni, nem érdekeltek a csillogó ruhák és az a fényűző élet. Én így is boldog vagyok, talán. Nem akarok Niall-nek fájdalmat okozni, de elszakítani sem a családjától és a barátaitól. Márpedig ha itt maradok talán az lesz a vége. Egy hirtelen érzéstől vezérelve felálltam a földről és felmentem a szobámba. Elővettem egy bőröndöt és elkezdtem beledobálni a cuccaimat. Nem gondoltam volna, hogy erre a döntésre jutok, de az a pár órás gondolkodás ráébresztett arra, hogy ez a kapcsolat elég zavaros és számomra értelmetlen. Miért jött vissza Niall? Mit láthatott meg bennem, ami arra késztette, hogy velem maradjon? Felhívtam a repteret és lefoglaltattam egy jegyet a legkorábban induló párizsi járatra. Eszembe jutott az árvaház múltkori ajánlata, hogy várnak segítőket az egyik Párizs melletti kisvárosba, akkor meg sem fordult a fejemben ez a gondolat,de most kapóra jött, ezért fel is hívtam őket és azt mondták, hogy szívesen várnak. A ruháimat már bepakoltam, de még várt rám pár holmi, amit magammal szeretnék vinni. Fél órás pakolászás után végeztem és pihenésképpen leültem a kanapéra. Egyfolytában a telefonomat bámultam, felakartam őt hívni,de akkor idejönne és megpróbálna lebeszélni. Viszont egy kis hangocska a fejemben azt suttogta, hogy hívjam fel...egyszer utoljára hallanom kell a hangját. Felkaptam a telefonom az asztalról és már tárcsáztam is a számát. Két csengés után már fel is vette.
-Szia! Hogy vagy?...Miért hívtál?-képtelen voltam megszólalni, édesen csengő hangja teljesen megbabonázott.-Haló! April, itt vagy? Valami baj van? Kérlek szólj már valamit!-a hangja aggodalmassá változott, amitől kirázott a hideg, ezért inkább kinyomtam a telefont. A készüléket leraktam az asztalra és tovább folytattam a plafon bámulását. A gondolatok szellőként suhantak át az agyamon. Üresnek éreztem magam. Vajon ő mit fog érezni ha elmegyek? Először szomorú lesz és talán utána pár napra el is felejt? Nem számít, csak azt szeretném, hogy boldog legyen és ha ehhez az kell, hogy én elmenjek, akkor elmegyek. Remélem egy nap majd megtalálja a számára tökéletes lányt. A gondolatok közepette a csengő hangjára lettem hirtelen figyelmes. Nem volt erőm felállni kinyitni az ajtót, ezért inkább vártam, hogy elmenjen. Most senkivel nem volt kedvem beszélni, de az illető elég kitartó volt. Két perc folytonos csengetés után meguntam, felálltam és kinyitottam az ajtót.
-Nah végre, hogy kinyitottad! Felhívtál és nem szóltál bele én meg már azt hittem, hogy valami baj van. Történt valami? Olyan szomorúnak tűnsz.
-Nem történt semmi érdekes...csak hiányoztál.-bújtam hozzá és mélyen beszívtam édes illatát és élveztem melengető ölelését.
-Te is nekem! Ha már itt vagyok, maradhatnék? Nincs sok kedvem hazamenni a többiekhez.
-Hát persze!-erőltettem az arcomra egy mosolyt, de fogalmam sem volt, hogy most mit is tehetnék.-Már későre jár menj zuhanyozz le gyorsan, aztán majd beszélgetünk!-mint egy szófogadó kisgyerek már ment is a fürdőbe, ezzel kis időt adva, hogy eldugjam a bőröndjeimet. Nem tudom, hogyan oldom meg a holnap reggelt, de nem akarom, hogy megtudja, ezért ameddig tudom húzom az időt. Amíg Niall lezuhanyozott addig én fent rendeztem el magam. Miközben a takarót igazgattam Niall a hátam mögé lépett és hátulról átkarolt. Forró bőrének érintése és a tudat, hogy csak egy boxer van rajta eléggé zavarba hozott. Továbbra is ölelő kezei közt raboskodtam, de már vele szemben. Csillogó kék tekintetét végigvezette rajtam, végül megállapodott az arcomon. Kezeit derekamon pihentette, teste pedig csak pár centire volt az enyémtől. Arcát közelebb emelte az enyémhez és egy apró csókot lehelt ajkaimra, amiből pillanatokon belül érzelmes csókcsata lett. Teste teljesen enyémnek simult és minden egyes levegővételét és szívverését éreztem. Ahogy kezdett fogyni a levegőnk egy pillanatra elváltunk egymástól, de abban a pillanatban össze is tapadtak ajkaink, akár két mágnes. A szívem zakatolt és a levegővétel is nehézkesnek bizonyult. Abban a pillanatban nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy akarom őt! Egyik kezével lecsúsztatta vállamról a pizsamám pántját és egy apró puszi nyomát hagyta a vállamon. Közben áttért a másik vállamra és ott is megismételte ezt a mozdulatot, azzal a különbséggel, hogy most a felsőm lecsúszott rólam és végigszelve a testem leérkezett a földre. Niall elindulva lefelé továbbcsókolgatta minden egyes porcikámat lassan megérkezve a hasamhoz. Óvatosan megfogta a rövidnadrágom szélét és egy könnyed mozdulattal lehúzta rólam. Visszatérve az ajkaimhoz megtámasztotta a hátam és lassan lefektetett az ágyra. Óvatosan fölém hajolt és egyik kezével megtámasztotta a testét, másik kezét pedig a testemen jártatta fel-alá. A levegő hirtelen felforrósodott körülöttünk, de minden egyes érintésénél kirázott a hideg. Kicsit felemelte a testem, hogy kitudja kapcsolni a melltartóm, ezért kicsit segítve neki megpróbáltam picit felemelni a hátam. Meglepő módon pár másodperc alatt sikerült megszabadítania a felsőtestemet takaró ruhadarabtól. Ezután elkezdett közelíteni a feltárt területhez, egy kicsit elidőzött ott aztán haladt egyre lejjebb. Csókjai elárasztották az egész testem, belül a hasamban a pillangók pedig vad táncba kezdtek. Vándorló útján elérkezett a bugyimhoz, amitől egy könnyed mozdulattal megszabadított. A testem teljesen feltárult előtte, de úgy éreztem, hogy túl alul öltözött vagyok hozzá képest, ezért egy gyors mozdulattal megfordítottam a helyzetet. Csókjaimmal halmoztam el egész testét. A szájától indulva a nyakán keresztül egészen a V vonaláig apró puszikkal kényeztettem testét. Két ujjamat beakasztottam az alsója szélébe és lassan lehúztam róla. A tökéletes testét takaró utolsó ruhadarabot oldalra dobtam a földre és visszatértem hozzá, de a heves mozdulatsor közepette véletlenül hozzáértem férfiasságához, aminek hatására egy halk nyögés hagyta el ajkait. A hang hallatára kicsit elmosolyodtam, hisz élveztem, hogy egy kis érintés is ilyen reakciót vált ki belőle. Mivel jónak láttam, hogy itt folytatódjanak az események, ezért elidőztem itt egy kicsit. Kezembe vettem méretes férfiasságát és kényeztetni kezdtem. Próbálta visszafojtani az előtörekvő nyögéseket, de nem járt sok sikerrel. Már éreztem, hogy közeledik a célhoz, ezért kicsit gyorsítottam a tempón. Tehetetlenségében már a takarót szorongatta és egyre hangosabb és erőteljesebb hangok hagyták el száját. A csúcsra érve egész testében megfeszültek izmai és a nyakán is kidagadt egy ér. Az érzés hatásának csökkenésével teste ellazult, a férfias nyögéseket felváltották az apró halk lihegések. Homlokán apró izzadtságcseppek gyöngyöződtek és mindig tökéletesen álló szőke tincsei kuszán hullottak homlokára. Következő mozdulatai megfordították helyzetünket és fölém került, talán úgy érezte, hogy köteles viszonoznia az előbb történteket, de semmi szükség nem volt rá. Mikor kezei közeledtek az intim terület felé megállítottam.
-Érezni akarlak, de nem így!-kérésemet tudomásul véve bele sem kezdett hanem inkább megcsókolt. Ajkaink újra összeforrtak és testünk teljesen egymáshoz simult. Egy lágy és érzékeny mozdulattal belém helyezte férfiasságát egész méretében, aminek hatására egy halk hang hagyta el a számat.Testünk egyesült, akár két tökéletesen összeillő puzzle darab. Megvárta még megszokom méretét aztán lassan kezdett el bennem mozogni. Minden mozdulatával közelebb juttatott a csúcshoz és így fel is gyorsult. Még egy halvány csókot lehelt ajkamra, ami fokozta bennem a vágyat. A hátam megfeszült és egész testem elöntötte az a különös lágy melegség. Kifáradva dőlt le mellém és rám terítve a takarót átkarolt és közel húzott magához. Egy apró puszit nyomott a nyakamra és körülbelül tizenöt perc után már mélyen aludt. Én egy pillanatra sem tudtam lehunyni a szemem, csak arra tudtam gondolni, hogy reggel hatkor indul a gép és már négykor el kell indulnom ha oda akarok érni. Ránéztem az éjjeli szekrényen elhelyezkedő órára, ami érdekes módon már három órát mutatott. Óvatosan kimásztam Niall karjai közül és elkezdtem öltözni. Lementem hívtam egy taxit és elővettem a bőröndöket. Halkan felmentem az emeletre, vissza a szobába. Olyan édesen és ártatlanul feküdt ott, mint egy angyal. Ez a döntés nehezebb, mint gondoltam. Odasétáltam az ágyhoz és egy apró puszit adtam a homlokára. Mielőtt becsuktam volna a szobaajtót még visszanéztem egy pillanatra, nagy levegőt vettem és kisétáltam onnan. Kisétáltam az életéből...

~Hahhi! Hát ilyen rész még nem volt ebben a történetben és leszerettem volna nektek írni, de azért nem undorítóan mindent. Remélem tetszett! Jahh és lassan közeledünk a történet végéhez és ez meghatározó rész volt, szóval most már tényleg örülnék több véleménynek. Boldog Karácsonyt Mindenkinek és Boldog születésnapot Louis-nak!<3Xx~

36.fejezet Ha szereted őt el kell engedned*

April szemszöge*

Kicsit kinyújtóztam és arrébb csúsztam, hogy hozzá bújhassak Niall-höz, de mikor kinyitottam a szemem már csak a hűlt helyét találtam. Rápillantottam az órára és még csak 7:10-et mutatott. A tegnap este történtekre nem tudom, hogyan reagáltak a srácok,ezért most kicsit félve hagyom el a szobát vagyinkább megvárom míg Niall visszajön, de mi van ha azt hiszi,hogy még alszom és nem akar zavarni.

Tíz perces várakozás után erőt vettem magamon és elindultam a földszintre. Halkan és lassan próbáltam lemenni a lépcsőn,de mivel falépcső nem sok esélyem volt hang nélkül végigmenni rajta, mert minden egyes kis mozdulatnál recsegett. Mikor leértem a nappaliban nem volt senki, gondoltam megnézem a konyhában hátha ott van. Nem is tévedtem sokat, csak az a baj, hogy nem volt egyedül.

-Jó reggelt!-köszöntem halkan.

-Neked is! Kérsz kávét?-kérdezte halvány mosollyal.

-Igen, köszönöm.-válaszoltam és leültem a pulthoz. Lehajtott fejjel ültem ott és a pulcsim szélét gyűrögettem. Csak egy lopott pillantást vetettem a velem szemben ülő fiúra. Zöld szemei engem mértek végig, de semmilyen érzelem nem tükröződött belőlük...rideg és üres szempár. A máskor mindig csillogó tekintet elvesztette varázsát. Fejemet újra lehajtottam és tovább piszkáltam a pulcsimat, mikor Niall leült mellém a kávémmal és egy apró puszit nyomott a homlokomra. 

-Niall! Azt hiszem erre kíváncsi leszel!-szólalt meg reggeli rekedtes hangján Harry. 

-Nem érdekel mit pletykálnak össze-vissza az újságok!

-De ezeket látnod kell!

-Ezeket?-kérdezte meglepődötten a szőkeség mellettem mire barátja elé rakott négy különböző újságot. Egy pillanatra odanéztem és láttam, hogy én is szerepelek néhány képen.

''Niall Horan barátnője megőrült?'' ''A One Direction szöszijének újdonsült barátnője két fiú közt örlődik! Vajon a lány kit választ?'' April Scott meghódítja a sztárvilágot! Először Justin Bieber-rel járt most pedig a 1D szőke hercegével! Vajon ki lesz a következő?'' Ezeket megpillantva összeszorult a szívem. Miért kell ezt csinálniuk? Enélkül is van elég bajom nem kell, hogy még a sajtó is rajtunk csámcsogjon.-Ne is figyelj ezekre! Épp nincs más dolguk.

-Most komolyan ezek után még itt vigasztalod? Látom elment a józan eszed, mert fel sem tudod fogni, hogy mit tett!

-Ne kezd már te is! Úgy beszélsz mintha te lennél az ártatlanság védőszentje! Ébresztő, vedd már észre, hogy nem vagy különb egyikünknél sem!

-Niall! Hagyd csak! Igaza van, jobb ha most elmegyek.-szóltam közbe a 'kis' vitájukba, mert már nem bírtam tovább hallgatni, hogy miattam veszekednek. Felálltam a konyhapulttól és elindultam kifelé, mivel a tegnapi öltözetem vállalhatatlan volt, ezért Niall odaadott egy pulcsit, ami még nagyjából jó is rám.

-Ugye azt nem gondoltad komolyan, hogy ilyen könnyen elmehetsz? Jövök veled!-jött utánam és beszállt mellém az autóba.

-Nem kell velem jönnöd! A végén még azt mondják, hogy én nem engedlek el, hogy rád akaszkodom.

-Nem érdekel mit mondanak! A srácok, a szüleim, Greg az újságírók vagy a rajongók! Ez az én életem, már elegem van abból, hogy mindent ők akarnak irányítani.-még sosem láttam ilyennek, mintha most lenne teljes. Csak most látom valójában, hogy mennyi minden aggasztja őt és szerintem ő is megkönnyebbült, hogy ezeket elmondhatta valakinek és nagyon örülök, hogy én vagyok az a valaki. Az út további része csöndesen telt és mikor odaértünk a házhoz már megkönnyebbülve könyveltem el magamnak, hogy Chris kocsija nincs ott. A házban óriási felfordulás volt, mintha egy hurrikán csapott volna le rá.-Ez rosszabb, mint gondoltam!-nézett körül.-Az meg mi ott a falon?-sietett oda.-Ez vér?Mondd, hogy ez nem a te véred!-egy pillanatra nem jutott eszembe mit is válaszolhatnék, nem akarom, hogy ennél is jobban felhúzza magát.

-Hát tudod...az csak. Beütöttem a fejem.

-Hol? Jól vagy? Ne vigyelek el orvoshoz?-rohant hozzám és elkezdte a fejemet vizsgálni.

-Dehogyis! Jól vagyok, semmi bajom!

A délután hátralévő részét velem töltötte és segített kitakarítani a házat is. Hat óra körül már haza kellett küldenem, hisz a többiek biztos már hiányolják és tényleg nem akarom, hogy azt higgyék, hogy ki akarom sajátítani őt. Nehézkesen, de végül sikerült rávennem, hogy haza menjen.

-Ígérd meg, hogy senkit nem engedsz be rajtam kívül és ha valami baj van felhívsz!

-Megígérem, de most már tényleg menned kéne.

-Oké. Szia!-hajolt közel hozzám és nyomott egy csókot ajkaimra.

-Szia!-köszöntem el tőle és indultam volna a konyhába mikor megszólalt a csengő.-Nah mi az itt hagytál valamit?-nyitottam ki mosolygósan az ajtót, de hirtelen lefagyott az arcomról a mosoly mikor megláttam kik állnak az ajtóban.-Ti meg, hogy kerültök ide? Mit akartok?

-Csak beszélni szeretnénk veled...Niall-ről!-arrébb álltam, hogy bejöhessenek.

-Gyertek csak beljebb és foglaljatok helyet.-ahogy felajánlottam kényelembe is helyezték magukat a kanapén.

-Szép ez a ház!-nézett körbe Maura.

-Kérlek, nem kell ez a képmutatás a tegnapi után. Térjetek a lényegre.

-Reggel a srácok is látták az újságokat és ők sem díjazzák, hogy a paparazzik ilyeneket hordanak össze és a banda hírnevére sincs jó hatással.

-Ezzel meg mire szeretnél kilyukadni?

-Talán nem fog tetszeni a következő ötlet, de ezt Niall és a banda érdekében tennénk, és ha jobban átgondolod, akkor belátod, hogy tényleg ez a legjobb megoldás.

-Greg, ehelyett a kis monológ helyett elmondhatnátok már, hogy mit szeretnétek!

-Szakíts Niall-el! Költözz el vagy mit tudom én, de lépj ki az életéből.

-Hogy mi?

-Arra szeretnénk kérni, hogy...

-Jól hallottam, csak nem hiszek a fülemnek.

-Tudjuk, hogy ez így elég rosszul hangzik, de idővel túl lennél rajta és ő is rajtad.

-Ez mégis hogy jutott eszetekbe?! Hagyjak itt mindent, az életemet csak azért, mert ti azt kéritek?

-Tudjuk, hogy nehéz munkát keresni máshol és egy lakás vagy egy ház is drága, ezért gondoltunk erre is.-vett elő Harry valamit a zsebéből és felém nyújtotta.

-Ti most komolyan azt hiszitek, hogy lefizethettek? Most azonnal takarodjatok innen és vigyétek a retkes pénzeteket is!-mondtam elég nyugodt hangon, de legszívesebben ordítottam volna.

-April, azért gondold át és ezt is itt hagyom!

-Menjetek innen és a pénzt is vigyétek, addig amíg szépen mondom!-álltam fel és 'kikísértem' őket,de mielőtt elmentek volna egy mondat kikívánkozott.-Gerg, tőled azért többet vártam és Harry te...inkább rád nem mondok semmit.-becsaptam az ajtót és lassan lecsúsztam a földre. A könnyeim elkezdtek záporozni és legbelül úgy éreztem, mintha széttéptek volna.

35.fejezet Mikor fény derül az igazságra...*

April szemszöge*

-Minden rendben? Mi történt? Jól vagy?-halmozott el Niall aggodalmas kérdéseivel mikor odaértem. Hirtelen egy szavát sem tudtam felfogni csak átöleltem. Érződött rajta, hogy kicsit váratlanul érte a közelségem és ez a hirtelen jött változás,de csak pár másodpercre volt szüksége, hogy reagálni tudjon. Mikor a pár perces ölelés után kezdtünk szétválni megsimítottam az arcát és csodáltam a gyönyörű kék szemeit. A Hold fénye pontosan ránk világított, kiemelve minden egyes arcvonását. A szeme csillogott, mint mindig, de értetlenséget sugárzott. Nem csodálom, hisz pár órája még én sem tudtam ki is vagyok valójában. Kezeit derekamon pihentette, testünket csak pár centiméter választotta el egymástól és arcát még mindig a kezeim közt tartottam. Jó volt újra úgy érezni a közelségét, hogy már tudom, min mentünk keresztül mi ketten. Már nem akartam tovább késleltetni a pillanatot. Érezni akartam mézédes ajkait az enyémeken. Az arcunk lassan elkezdett közeledni egymáshoz. Szemeim lehunytam és csak vártam. Nem kellett sokat várnom hisz másodperceken belül éreztem ajkait. Nem volt hosszú életű csók, de még is sokat mondó. Elváltunk egymástól és csak azt vettem észre, hogy homályosodik a látásom és az arcom nedves cseppek árasztják el. Könnyeimmel nem törődvén óvatosan odahajoltam Niall füléhez.

-Emlékszem...mindenre!-suttogtam halkan a fülébe! Kikerekedett szemekkel bámult rám és egy hang sem hagyta el a száját csak elmosolyodott és felkapott. Párszor megpörgetett, de már kezdte elveszteni az egyensúlyát, ezért jobbnak látta ha letesz. Őszintén szólva én is jobbnak láttam. Még egy gyors puszit adott a számra és bementünk a házba. Bent nem várt meglepetés fogadott. Ott voltak Niall szülei, a srácok és Greg bácsi is. Még mindig zavar, hogy hazudtak nekem, de én is tettem szörnyűségeket, és ha ők őszinték voltak velem most rajtam van a sor.

-Sziasztok!-köszöntem mindenkinek és Niall-el helyet foglaltunk közöttük. Annyi minden történt így hirtelen, hogy körülbelül azt sem tudom hol vagyok. Chris, az a kis találkozás és most ez...Miért pont most érzem azt, hogy őszintének kell lennem? Annak ellenére, hogy tudom mit akarok, az a bizonyos gombóc most is fojtogat. Mindenki kíváncsi és várakozó tekintetet meresztett rám. Egy kis idő után már kezdtem feszengve érezni magam, de egy mély levegővétellel indítva belekezdtem a kis monológomba. Mindenki figyelemmel kísérte a történetet, de az autós résznél mindenki arcán láttam egy kis döbbentséget, talán egy kis lenézést is, hisz ki hiszi el, hogy ''találkoztam'' a halott szüleimmel...És nem is a ma történt eseményeket volt a legnehezebb elmondanom, hanem, azt ami még korábban történt.

-Ha már ezeket elmondtam úgy érzem tartozom még egy vallomással. Talán ez megváltoztat mindent, sőt biztos vagyok benne, de itt az ideje, hogy mindenki megtudja az igazságot.

-April! Most meg miről beszélsz?-hajolt oda Niall.

-A megismerkedésünkről.

-Biztos vagy ebben? Talán nem ez a legmegfelelőbb alkalom.

-Szerintem pedig igen. Nem élhetünk tovább hazugságban.-Niall nyomott egy puszit a homlokomra jelezvén, hogy mellettem áll. Ezért hálás is voltam neki, ez kicsit több bátorságot öntött belém.-Először is bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől, hisz tudom ezek után fölösleges lesz, mert mindenkit csak a történtek fognak érdekelni, az már nem, hogy én mit érzek és mennyire bánom már. De megtörtént és már nem tudok mit tenni. Eddig nem nagyon kérdeztétek tőlünk, hogyan találkoztunk, de ha meg is próbáltátok mi tereltük a témát. Nem véletlenül. Ugyanis én...én raboltam el Niall-t.-ezen szavak hallatán mindenkiben megállt az ütő és a levegő megdermedt körülöttünk. Erre a reakcióra számítottam, de ez még csak most indult. Mindenki csak üveges tekintettel bámul, de érzem, hogy a szavaik szíven fognak szúrni. Maura lassan felállt és elindult felém. Szemében annyi érzelem kavargott, hogy nem is sejtettem most mi fog történni.

-Tudod te mit éltem át? Az a két hét volt életem legrosszabb két hete! Látszik, hogy apádra ütöttél hisz ő sem volt ránk tekintettel, ahogy te is csak a saját érdekeid tartod előtérben. Te ezek után még hozzá bírsz érni?-fordult Niall felé. Maura szeméből már csak az undor és a csalódottság áradt.-Egy utolsó kis ringyó vagy, aki azért ment apádhoz, hogy luxusban éljen! Te is csak ezért vagy Niall-el igaz? Csak a pénze és a hírneve érdekel, ugye?

-Anya! Most már elég lesz!-húzta el előlem Greg a nem éppen tisztán látó ''nagyanyámat''. Talán megérdemeltem ezeket a szavakat, de ne mindet.

-Hagyd csak! Az igaz, hogy szörnyű dolgot tettem, de az érzelmeim igaziak! Én nem csak a látszat kedvéért vagyok Niall-el hanem, mert szeretem! Nem úgy, mint ön! Csak játszott a nagyapám érzelmeivel,mert abban a pillanatban nem volt elég önnek egy férfi, ugye?

-Mit képzelsz te kis...?

-Na jó ebből elég! Greg jobb ha most mentek! Mi pedig jobb ha inkább felmegyünk. Akkor megbeszéljük a dolgokat, ha már mindenki feje kicsit kitisztul!-zárta le ezt a szörnyű veszekedést Niall és felhúzott az emeletre, egyenesen a szobájába!

-Tudom, hogy most haragszol. Én nem akartam, hogy ez legyen, csak kiakasztott, amit anyuékról mondott és csak kitört belőlem, de ha akarod holnap bocsánatot kérek tőlük, mondjuk szerintem semmi értelme nem lesz...

-April! Elég! Mindketten túlzásokba estetek! Csak a saját fejetek után mentetek és meg sem hallgattátok, hogy én mit gondolok.

-Sajnálom!-hajtottam le a fejem, hisz a történtek után nem bírtam olyan könnyen belenézni a szemébe, mert éreztem, hogy minden csakis az én hibám.

-Miközben veszekedtetek...lehet, hogy te észre sem vetted, de kimondtad, hogy szeretsz! Engem nem érdekel, ha ő azt gondolja, hogy csak a pénzem és a hírnevem miatt vagy velem, mert én tudom, hogy ez nem így van.-a szavai megleptek, azt gondoltam teljes mértékben az anyja mellett fog állni, de úgy látszik tényleg érez irántam valamit. Lassan elindult felém és megfogta a kezem.-Én is szeretlek és itt vagyok veled!

~Hahhi! Remélem tetszett a rész! Mivel téli szünet van megpróbálom behozni a lemaradásom és próbálok minél több részt hozni, de ehhez egy kis visszajelzésre is szükségem van. Ha úgy látom, hogy növekszik a kommentek és a pipák száma már vasárnap rakom az új részt! Nem mondok konkrét számot, csak észrevehető legyen a növekedés. Köszönöm a több mint 10ezer oldalmegjelenítést és a 31 feliratkozót!:3Xx~

34.fejezet I knew you were trouble*

April szemszöge*

-Jobb ha most mész,mert Chris nemsokára hazaér és nem szeretném,hogy megismétlődjön az,ami a kórházban történt.-akármennyire is nehezemre esik el kell küldenem,hisz ha ők ketten újra találkoznának nem hiszem, hogy annak szép következménye lenne. Az összekapásuk okát még mindig nem értem,de biztosan nyomós oka van. Niallt a mai nap folyamán nem olyannak ismertem meg, aki bárkit is bántana ok nélkül.

-Persze, én sem szeretném. Ha bármire szükséged van nyugodtan hívj.

-Köszönöm.-halványan elmosolyodtam és adtam egy apró puszit az arcára.-Szia!

-Szia!-becsuktam az ajtót és egy pillanatra mintha megállt volna körülöttem a világ. A szívem hevesen zakatolt...akár egy régi gőzmozdony,ami a legnagyobb sebességgel próbál befutni az állomásra,mert már késésben van. A testemet átjárta egy különös érzés, egyszerre hátborzongató és megnyugtató...mint amikor befekszem egy forró kád vízbe, eleinte éget, de a bőröm szép lassan átmelegszik és már nem is annyira kellemetlen. Lehunytam a szemem és hirtelen emlékképek ugrottak be, mintha azok a dolgok,amik lejátszódtak a szemem előtt már megtörténtek volna, velem. Ujjaimmal végigsimítottam ajkaimon és éreztem a forró csókok nyomát, amelyek kellemesen égették azt. Éreztem az érintését,ahogy közel húz magához és úgy tart, mintha attól félne,hogyha elenged elszállok akár egy szép álom...ha felkelsz minden  pillanatra tökéletesen emlékszel,de ahogy az idő telik minden egyes álomkép elhalványul és a végén feledésbe merül. Ez a szerelem? Az ellentétek keveredése...minden egyszerre ijesztő és kellemes...az első csók...az első ölelés...az első érintés. Az új dolgok mindig rémisztőek,de a lényeg, hogy nem szabad félni tőlük...egyszerűen csak élni kell.

-Szia édes!-suttogta a fülembe egy ismerős hang és átkarolta a derekam.

-Szia!-fordultam felé és egy lágy csókot leheltem ajkaira.

-Már hiányoztál.

-Te is nekem.-válaszoltam aranyos kijelentésére, ez talán kicsit túl fűtötte az érzelmeit. A lágy csókból átváltott egy kicsit vadabb tempóba aztán pedig elkezdte a nyakamat csókolgatni és néhol fogai nyomát is rajtam hagyta. Először kellemesek voltak az érintései, de nem volt hozzá semmi kedvem főleg akkor nem ha ilyen durva.-Chris!-mondtam ki határozottan,de mégis halkan a nevét, remélvén hogy veszi a célzást és abba hagyja, de tudomást sem vett róla.-Chris, kérlek! Fejezd be!

-Ohh ugyan, ne kéresd magad. Nincs kedved egy kis játszadozáshoz?

-Nincs!-jelentettem ki határozottan és megpróbáltam ellökni,de túl gyenge próbálkozás volt. Az egyik kezével a fejem felett összefogta a csuklóimat és folytatta, amit elkezdett. Visszataszítónak és undorítónak éreztem minden egyes érintését. Továbbra is a falnak döntve álltam és tűrtem...-Chris mi ütött beléd?

-Akarlak!-a szemei sötétebbek voltak a megszokottnál és a vágytól égve mért végig velük.

-Chris! Ne csináld ezt, kérlek!-könyörögtem könnyes szemekkel,de mintha a falnak beszéltem volna. Egy hirtelen mozdulattal letépte a pólómat és a mellem felé kezdett csókolgatni.-Szállj le rólam! Undorító vagy!

-Shhh!-állt meg egy pillanatra és mutatóujját az ajkamra helyezte.-Kérlek ne mondj ilyet! Én szeretlek!

-Akkor ezt fejezd be, kérlek!-a hangomból áradt a könyörgés,de őt ez nem hatotta meg. Az előző szavai hirtelen elröppentek és tovább folytatta,amit elkezdett. Elkezdtem kicsit rángatózni hátha gyengül a szorítása,de még erősebb lett és egy hirtelen mozdulattal neki lökött a falnak és beütöttem a fejem. Elkezdtem szédülni kicsit,de tudtam, hogy most erősnek kell lennem. Nem hagyhatom, hogy újra megtegye velem...Újra? Újra...újra. Ekkor eszembe jutott a gyenge pontja, minden férfi gyenge pontja. Megvártam a legalkalmasabb pillanatot. Kicsit felhúztam a jobb térdem és egy hirtelen mozdulattal tökön rúgtam. Hirtelen odakapott a fájó ponthoz, a háta begörnyedt és a földre borult.

-Te büdös ribanc!-nyöszörögte. Gyorsan felkaptam a kocsikulcsom és a telefonom, és kirohantam az autóhoz. Két perc múlva már a belváros felé tartottam és megpróbáltam felhívni Niall-t.

-Szia! Mi újság?

-Segíts! Ugye egy virágbolt van a házatokkal szemben?

-Igen, de miért? Mi történt? Hol vagy?

-Chris!-kezdtem volna bele,de ennél többet sajnos nem tudtam neki mondani a történtekről.-Tíz perc és ott vagyok!-letettem a telefont és erősen koncentráltam az útra. A fejem iszonyatosan sajgott, megérintettem a fájó pontot és mikor elvettem a kezem valami nedveset éreztem. Hirtelen magam elé kaptam a kezem és láttam, hogy véres. Egy pillanatra meginogtam és a látásom is elhalványult. Erősen megdörzsöltem a szemem és csak az útra koncentráltam, de minden pillanatban éreztem, hogy nem kellene sok ahhoz, hogy menten elájuljak.

''-Kicsim...kicsim!-lettem figyelmes két lágy és léleksimogató hangra, ami egyre csak ismétlődött két különböző hangnemben. Ekkor kitisztult minden és jött a hirtelen felismerés.

-Anya? Apa?-egy vakító fény és teljes fehérség borított el mindent. Olyan letisztult és megnyugtató helyre csöppentem.Rohantam volna előre,de a lábam nem engedte. Meg akartam őket érinteni, megölelni újra érezni a szeretetüket, de egy különös erő ebben megakadályozott.-Mi ez a hely?

-A mennyország. 

-És hogy kerültem ide?

-Még nem kerültél ide! Még visszatérhetsz az életbe,ez csak egy köztes állapot.-magyarázták, amikor az egyik pillanatban egy aprócska testet láttam közeledni. Ahogy egyre közeledett annál jobban kezdett rémleni honnan is ismerős és, amikor kisétált a fehér ködből egész termete elém tárult.

-Lauren!-nyújtottam felé a kezem és megpróbáltam odamenni hozzá,de még mindig sikertelennek tűnt a próbálkozásom.

-Erősnek kell lenned! Nem szabad feladnod!-a hangja még mindig csilingelő,de a tekintete üres és érzelemmentes volt.-Sokaknak szüksége van rád!

-Annyira hiányoztok!-térdeltem le tehetetlenül és tenyerembe temettem arcomat.

-Most vissza kell menned! Nem maradhatsz itt tovább.-Mondták egyszerre és elkezdtek közelíteni felém. Lassan felálltam és megpróbáltam megérinteni őket...egy másodperc...épp csak egy másodpercre érintettem meg őket és már vissza is csöppentem a valóságba. Egy hirtelen fék nyikorgásra lettem figyelmes és elrántottam a kormányt. Az autó visszakerült a szabályos sávba és tovább hajtottam a srácok háza felé.

33.fejezet I hope you'll remember me*

Niall szemszöge*

*3 nap múlva*

-Ez így nem mehet tovább!-rontott be Harry a szobámba.-Most azonnal felemeled a formás kis hátsódat és kezdesz valami magaddal! Vagy megpróbálod visszaszerezni April-t, vagy elfelejted és keresel mást.

-De nem tudom.

-Hát akkor csinálj már valamit! Ezt már nem csinálhatod tovább. Két koncertet is le kellett mondanunk, mert képtelen vagy ilyen állapotban színpadra állni. Ugye nem akarod elveszíteni a rajongókat?

-Persze, hogy nem! De nem tudom, hogy mit tegyek...félek,hogy már semmi esélyem.

-Így hogy meg sem próbálod még kevesebb esélyed van.

-Tudom. De csak egy jel vagy valami megérzés kéne. Három napja arra várok,hogy jöjjön valami isteni sugallat, hogy megéri küzdenem érte.

-Mire vársz? Mennydörgésre? Villámokra vagy, hogy eléd fújja a szél a fényképét? Niall, ébredj már fel! Ez a valóság!-folytatta volna Harry a kis monológját,de megcsörrent a telefonom. Harry csak megforgatta a szemeit és ölbe tett kézzel bámulta a bénázásom még előkerestem a mobilom. Mikor megpillantottam a képernyőt egy pillanatra megállt a szívem. Harry kérdő tekintettel nézett miközben ledöbbent arccal bámultam a készüléket.-Mi az? Miért nem veszed fel?

-Ő az!

-Ki?

-April?

-Most csak viccelsz...de nem veszem be.

-Komolyan!-fordítottam felé a készüléket.

-Akkor vedd már fel!-sürgetett.

-Szia!-szóltam bele izgatottan.

-Szia! April vagyok!

-Tudom.Kiírta a neved.

-Ohh,értem. Tudod, csak megtaláltam a számod a telefonomban és hát gondoltam felhívlak.

-Oh, ez szuper. Hogy vagy?

-Már kiengedtek és jobban vagyok,köszönöm. Te hogy vagy?

-Voltam már jobban is.

-Azt szeretném kérdezni, hogy van kedved valamikor találkozni?

-Persze, örömmel! Mikor?

-Ma ráérsz?

-Igen.

-Akkor átjönnél? Ugye tudod hol lakom?

-Igen, akkor fél óra és ott vagyok.

-Szia!-köszönt el és már le is rakta.

-Nah mi van?-kérdezte már Harry is elég izgatottan.

-Találkozni akar velem. Ma. Nála.-válaszoltam vigyorogva.

-Ilyen jelre gondoltál?

-Ez még jobb,mint amit vártam! De ez nem lehet. Csak álmodom. Csípj meg!

-Mi van?

-Csípj már meg!

-Oké!-mondta és hirtelen belecsípett a karomba.

-Azért ne ekkorát!

-Te mondtad.

-Jó nyugi, csak vicceltem. De mit vegyek fel?

-Néha komolyan azt hiszem, hogy elrejtőzött benned egy tinilány.

-Azzal többet segítesz ha ki mész.

-Már itt sem vagyok.-mondta ki a végszót és göndör fürtjei el is tűntek a szemem elől. Gyorsan magamra kaptam egy farmert és egy pólót és már rohantam is a kocsimhoz. Húsz perc alatt oda is értem a házához. Izgatottan és idegesen csengettem be.

-Szia!-mosolygott rám félénken.

-Szia!-köszöntem és beljebb léptem.-Megkérdezhetem, hogy pontosan miért is hívtál át?

-Emlékezni akarok! Mindenre, és szeretném ha segítenél. Persze csak ha ez nem teher számodra.

-Dehogy! De miért pont rám gondoltál?-'Minek kérdezek ennyit? Nem mindegy? A lényeg, hogy rám gondolt'

-Találtam pár cuccot,ami elég ismerősnek tűnt,de még mindig nem tudom,hogy miért és még egy nagyon furcsa dolog vonta magára a figyelmemet. Feljönnél velem az emeletre?

-Persze!-válaszoltam és perceken belül fel is értünk a szobájába,ahol tele volt minden a cuccaimmal és nyitva volt az a szekrény,ahol a Lauren-nek gyűjtött 1D-s holmik vannak.

-Nem tudod, hogy ezek kié?-mutatott fel pár pólót.

-Az enyém, mindegyik.

-Tehát, akkor...mi...tényleg..együtt voltunk?

-Igen.

-És boldogok voltunk?-kérdezte kíváncsi tekintettel.

-Én az voltam, bár azt nem tudhatom biztosra, hogy Te is az voltál. Mondjuk ha nem lettél volna boldog, akkor nem lettél volna velem.-a pólómat szorongatva a kezében odasétált a szekrényhez és elkezdte nézni a képeket. Óvatosan végig simított az egyik képen,amin Én voltam és a falhoz dőlve leült a földre.

-Te egy énekes vagy? És az a másik négy fiú is akik bent voltak a szobámban?

-Igen.

-És a rajongótok vagyok? Vagy akkor ezeket miért gyűjtöttem?

-Hát ez egy nagyon hosszú történet. Tudod, miután a szüleid meghaltak...-kezdtem bele,de hirtelen egy pillanatra megálltam,mert láttam April szemében az előtörekvő könnyeket. Egy könnyed mozdulattal eltüntette őket és én már folytattam is ezt a kis 'mesét'-...Árvaházba kerültél és ott megismerkedtél egy kislánnyal. Lauren-nek hívták. Mikor 18 éves lettél elhagytad az árvaházat és úgy döntöttél magadhoz fogadod Őt. Pár hónapig jól elvoltatok, de az egyik pillanatban minden egy csapásra rosszra fordult. Lauren megbetegedett és mikor elvitted orvoshoz kiderült, hogy rákos. Már túl előrehaladott volt nála ezért a kezelések sem segítettek volna. Hát neki készítetted ezt.

-Ez szörnyű.-temette arcát tenyerébe és csak zokogott. Egy percig sem gondolkodva odahajoltam hozzá és erősen magamhoz szorítottam. Végig simítottam hátán hátha kicsit megnyugszik,de csak zokogott.

-Figyelj!-suttogtam halkan és felemeltem az állát,hogy a szemembe nézhessen.-Holnap elviszlek valahova, ami talán segíteni fog egy kicsit az emlékezésben. Csak kérlek ne sírj.

-Olyan kedves vagy...Bárcsak emlékeznék rád.-nézett rám csillogó szemekkel, ami még nehezebbé tette, azt hogy tartóztassam a vágyaim.

~Hahhi!Remélem tetszett a rész. Észrevettem,hogy a vidámabb részek kicsit jobban tetszenek szóval a nagy drámák közepette megpróbálok egy kis vidámságot is bele vinni. Az oldalon van egy szavazás,hogy olvasnátok-e tőlem egy Zayn-es történetet ha ennek vége. Várom a szavazatokat. És azért szeretnék kicsit több visszajelzést a részhez.Thanks.Xx~

32.fejezet Te már megtaláltad!*

Niall szemszöge*

Már nagyon késő lehet. A többiek haza is mentek,mert már majdnem ülve elaludtak, egyedül Harry maradt itt velem.

-És most mi lesz?-tette fel a megválaszolhatatlan kérdést Harry.

-Őszintén fogalmam sincs.-temettem kezeimbe arcomat.-Már annyi minden megfordult a fejemben és nem akarok rossz döntést hozni.

-Bárhogyan döntesz Én támogatlak, és a többiek is.-az eddig fejembe fészkelődött mondat hirtelen ki kívánkozott.

-Az lenne a legjobb ha békén hagynám April-t. Ha eltűnnék az életéből, hisz úgy sem emlékszik rám.

-Tudom, hogy azt mondtam támogatlak,de ez őrültség! Úgy érzem,amit most mondani fogok egyáltalán nem vall rám és talán kicsit nyálas is lesz,de kimondom. Titeket egymásnak teremtett a sors! Emlékszel,hogy azt mondtad, hogy April iránt nem érzel semmit és hogy csak barátok vagytok?-itt megállt egy picit várva a válaszomat én pedig bólintottam egyet. Fogalmam sincs mire akar kilyukadni.-Én már akkor tudtam,hogy köztetek több van, mint barátság, pedig Én hiszek a fiú-lány barátságban. De a viselkedésed mindent elárult. Még azt is mondtad, hogy reméled Én is megtalálom azt a lányt, akivel ilyen lehet a kapcsolatom. Én még mindig keresem azt a lányt, de az isten szerelmére Te már megtaláltad!-emelte fel picit a hangját,de vissza is vette mikor észrevette, hogy egy kicsit tényleg hangos.-Ne hagyd el menni! Ne engedd, hogy az a Chris gyerek lecsapja a kezedről!

-Lehet hogy igazad van.

-Biztos, hogy igazam van!

-De mégis mit kellene, ahhoz tennem, hogy visszaszerezzem?

-Emlékeztesd a közös pillanatokra, a találkozásotokra.-''Hát ezzel nem segített valami sokat! Hogy emlékeztessem arra, hogy elrabolt? Raboltassam el magam? Ez lehetetlen! De ha még azt hiszi,hogy együtt van Chris-szel,akkor még azt sem tudja, hogy a szülei meghaltak.'' 

-Harry! Nagy baj van!-néztem barátomra kétségbeesetten.

-Mi? Mi az?-nézett rám ijedten.

-April még úgy tudja, hogy a szülei élnek.

-Miért gondolod ezt?

-Mivel úgy tudja,hogy Chris a barátja és mikor vele volt, akkor a szülei még éltek.

-Hát ha eddig nem lett volna nehéz dolgod akkor most még nehezebb.

-Istenem! Miért kell így büntetned szegényt?!-suttogtam halkan és felnéztem válaszra várva,de tudtam,hogy nem jön.

-Nocsak! Kit látnak szemeim?-szólalt meg egy gúnyos hang.

-Te undorító, mocskos disznó! Hogy merészelted idetolni a képed?-álltam fel a székről és elindultam felé. A testemet végigjárta a düh és az utálat. Az önelégült arckifejezése tetézte bennem ezt az érzést.

-Képzeld! April kérte, hogy idejöjjek.-vigyorgott.

-Ön Chris Evans?-jött ki az orvos April szobájából.

-Igen, Én!-válaszolt elégedetten.

-A hölgy már várja!-tárta ki előtte az ajtót és Ő nyugodt léptekkel sétált be a szobába. Odasiettem az ajtóhoz és az átlátszó üvegen tisztán láttam mindent. Chris odasétált April-hez és megcsókolta, Ő pedig könnyedén viszonozta. Több se kellett. Egy hirtelen mozdulattal kirántottam az ajtót és elrángattam Chris-t April mellől. 

-Niall! Hagyd!-sietett be a szobába Harry és nagy nehezen leszedett Chris-ről.-Mi ütött beléd?-vont kérdőre miután kiráncigált onnan.

-Csak az a mocskos disznó.

-Elhiszem, hogy rossz látni, hogy egy másik gyerek enyeleg a barátnőddel,de ha szétvered a fejét attól nem lesz jobb és akkor April-t is elijeszted.

-De nem hagyhatom, hogy az a mocsok a közelében legyen.-rohangáltam fel-alá a folyosón.

-Pár hét és biztosan vissza hódítod April-t!

-De addig sem lehetne annak a nyomorultnak a közelében!

-Ha dühöngsz attól nem lesz jobb!

-Harry! Ez a srác megerőszakolta!

-Mi? Mikor? Hogy? De...-akadt el a szava hirtelen a meglepődöttségtől.

-Akkor,amikor a 3 hónapos turnén voltunk. Már érted,hogy miért nem akarom,hogy a közelében legyen?

-Sajnálom! De akkor is megfontoltan kell cselekedned. Nem ijesztheted el. Egyáltalán tudod már hogy akarod elkezdeni?

-Van pár ötletem.

~Hahhi mindenki! Először is nagyon sajnálom,hogy ennyit késtem ezzel a résszel és nem is a legjobb. Sajnos nekem sincs sok időm most a bloggal foglalkozni,de mára ígértem szóval ezt be is tartom! Remélem tetszett! #ThankYou #ILoveYou Ui.:Remélem mindenki nézte a 1DDay-t:) Hamarosan kövi.Xx~

31.fejezet Sajnálom,de...*

Muzsika(hallgathatod miközben olvasod)

Niall szemszöge*

Liam elég gyorsan beért a kórházba, de nekem mégis egy örökké valóságnak tűnt az út, és közben April még el is ájult. Ahogy Liam leparkolt az óriási épület előtt rögtön ölembe kaptam Aprilt és már siettem is be vele. A recepciós nő először csak azt mondogatta, hogy nyugodjak meg mindjárt hív egy orvost, de csak visszament a számítógéphez és elkezdte nyomogatni.

-Hívjon már egy rohadt orvost azt Isten szerelmére! Nem látja, hogy milyen állapotban van ez a lány?! Minek van maga itt, dísznek?!
-Caroline! Mi ez a nagy kiabálás?-közeledett egy köpenyes férfi, gondolom orvos. Legalábbis remélem.
-Elnézést! Szeretném ha megvizsgálná a barátnőmet.-rohantam oda hozzá még mindig tartva April-t.
-Mi történt?
-Épp táncolt az egyik barátommal és egyszer csak rosszul lett. Fájt a feje és nem érezte a lábait, aztán a kocsiban elájult.-magyaráztam, de hirtelen nem is fogtam fel, hogy ezeket Én magyarázom az orvosnak. Csak ömlöttek belőlem a szavak.
-Már korábban is történ hasonló?
-Igen! Pár hónapja.
-És akkor miért nem kerestek fel egy szakembert?
-Hát néha elég makacs és azt hitte, hogy ez csak egy átlagos rosszullét.-az orvos intett az egyik ápolónak, aki ez idő alatt odahozott egy hordágyat én pedig óvatosan ráfektettem April-t. Már követtem volna tovább az orvost amikor megállított.
-Most megvizsgálom a barátnőjét, kérem várjon itt!
-Rendben!-törődtem bele helyzetembe és leültem a váróban. Pár perc múlva odalépett valaki, megsimította a vállam és leült mellém. Fel sem kellett néznem, ahhoz, hogy tudjam Liam az. Ő valahogy mindig tudja mikor mit kell mondani vagy, hogy mikor nem kell semmit mondani. Tudja, hogy azzal ha azt mondja ''minden rendbe jön'' ''nem lesz semmi baj'' attól nekem nem lesz jobb, sőt ettől még jobban elbizonytalanodom.

Órák óta itt ülünk és az orvos még mindig nem jött vissza, de már a többiek is ideértek. A hangulat elég szorongó és lehangoló, de mit is tehetnénk ilyen helyzetben? Mondjuk annak örülök, hogy a barátaim itt vannak velem és támogatnak. Talán a jelenlétük tartja bennem a lelket.
-Azt mondta az orvos, hogy csak megvizsgálja. Akkor mi tart ennyi ideig?-kérdeztem kétségbe esetten.-Már elegem van ebből a bizonytalan várakozásból!-pattantam fel a székből és járkálni kezdtem. Fel-alá szeltem a kórház folyosóit és csak úgy pörgött az agyam. Túl sok dolog történt ezalatt a három nap alatt mióta visszajöttünk.Ahogy elkezdtem volna gondolkodni az orvos félbeszakított.-Doktor úr! Mi történt vele? Ugye rendbe fog jönni?-siettem oda az orvoshoz.
-Először is kérem, hogy nyugodjon meg! Nem szépítem a dolgot és inkább nem beszélek félre. A hölgy a gyógyszer túladagolás miatt ájult el. Gondolom mielőtt jöttek egy party-n voltak és ott fogyasztottak alkoholt,ugye?
-Igen,de...
-Biztosan az okozta az ájulást, de lenne itt még valami. A hölgyet érte mostanában valami váratlan hír, valami rossz dologra gondolok,amit nehezebben dolgozott fel vagy ehhez hasonló?
-Hát, ami azt illeti igen. De mégis miért?
-Gondolom Önt nem Chris-nek hívják.
-Nem! Miért? Kérem mondjon már valamit.
-April-nek részleges emlékezet kiesése van, a sokk miatt szokott legtöbbször ez előfordulni. Így talán kieshetett neki pár hónap vagy év az életéből.
-Micsoda? Akkor...akkor rám sem emlékszik?
-Sajnálom. Minden kiesett neki az elmúlt pár évből és akikkel ez idő alatt találkozott, azokra sem emlékszik.
-De ez...ez nem lehet! Bemehetek hozzá?
-Talán nem ez a legjobb ötlet.
-Kérem! Beszélnem kell vele! Lehet, hogyha meglát emlékezni fog rám.
-Rendben, de kérem ne erőltessen semmit. Ehhez időre van szüksége, lehet hogy egy kis idő elteltével magától vissza fog emlékezni mindenre.-már alig vártam, hogy az orvos befejezze a mondandóját és bemehessek hozzá. Gyors léptekkel indultam meg a szoba felé, ahol April volt és a többiek is követtek. Mindannyian beléptünk a szobába, én pedig odasétáltam az ágya mellé. Ő csak meglepődve nézett végig a ''kis'' csapatunkon aztán a tekintete megtalált engem. Abban a pillanatban nem tudtam mit tehetnék, egy szó sem jött ki a torkomon.
-Sziasztok! Ti Ellie-hez jöttetek? Most ment ki a mosdóba,de egy pillanat és visszajön.-mosolygott ránk,de egyáltalán nem értettük miről beszél.
-Ki az az Ellie?-kérdezte Harry.
-Akkor nem hozzá jöttetek? Ő a szobatársam, csak most ismerkedtem meg vele.-válaszolta kedvesen. Olyan furcsa. Most értettem meg igazán, hogy mi is történt. Tényleg nem emlékszik ránk.
-April! Hát nem ismersz meg?
-Kellene?
-Én vagyok az Niall!
-Sajnálom, de nem rémlik.-a válasza lesújtó volt,mint egy villámcsapás, ami épp belém csapott. A lábaim elgyengültek és könnyek hagyták el arcomat. Leültem az ágya mellett lévő székre és vártam a ''megváltást'', azt hogy felébredjek ebből a rémálomból vagy, hogy megcsókoljon és csak azt mondja, hogy viccel. De ez sajnos nem történt meg. Fürkésző tekintettel nézett végig rajtam, de láttam, hogy még sejtése sincs arról, hogy ki vagyok. Egy nagy sóhaj kíséretében lehajtottam a fejem és könnyeim hirtelenjében záporozni kezdtek. A szobában uralkodó halálos csönd közepette felszólalt egy csilingelő hang és megéreztem egy lágy kezet a kezemen.
-Kérlek ne sírj! Most bánatos vagy de biztos minden rendbe fog jönni.-Felnéztem April-re, aki csillogó szemekkel nézett vissza rám és szorosan fogta a kezem.
-Remélem.-néztem a kezeinkre és talán túlságosan elbíztam magam, mert felálltam és megakartam csókolni, de Ő eltolt magától.
-Sajnálom, de nekem van barátom.
-Jajj, istenem! Ne haragudj Én nem akartam így rád mászni...uhhh...sajnálom.-léptem hátrébb. Harry odalépett mellém és átkarolta a vállam.
-És hogy hívják a barátod? Remélem nem veszed tolakodásnak.-kérdezte Perrie.
-Chris-nek hívják.-mosolyodott el April, én viszont ledöbbentem a válaszán. Szóval az orvos ezért kérdezte, hogy engem hívnak-e Chris-nek.
-De nem...az nem. Harry!-borultam barátom karjába, mint egy félős kislány.
-Nyugi!
-Nem akarok tolakodó lenni, de Ő miért sír mióta bejött ide? És amúgy kihez jöttetek?
-El kell mondani neki.
-De az orvos azt mondta,hogy ne terheljük ilyen hirtelen.
-Tudnia kell az igazat.-súgtak össze a többiek.
-Tudod, Te és Niall egy pár vagytok és szeretitek egymást.-válaszolta Louis.
-Nem ez nem igaz! Az Én barátom Chris!-tiltakozott April. Nem láttam sok esélyét annak, hogy visszaemlékszik bármire is velem kapcsolatban. Legjobban mégis az zavart, hogy azt hitte Chris a barátja. Pedig ha tudná milyen szörnyűségeket tett vele.
-Pedig így van! Már három hónapja együtt vagytok!
-Arra emlékeznék, de még soha életemben nem láttalak titeket!
-Pont ez az, hogy nem emlékszel, mert rosszul lettél és ezért vagy itt.
-Hagyd Harry! Inkább menjünk ki. Hagyjuk Őt pihenni.-mondtam és mindannyian megindultunk kifelé.

~Hahhi! Tudom sokat késtem a résszel és sajnálom, de remélem, hogy tetszett:) Várom a véleményeteket:)Xx~

30.fejezet Again*

April szemszöge*

-April! Beszélhetnénk?- jött oda hozzám Mr.Bieber. ''Hagyj békén Justin, nem érdekel mit akarsz mondani" kellett volna mondanom és pár percig hezitáltam is, hogy ezt mondom, de végül egy szó sem jött ki a torkomon. Elsétáltunk egy kicsit csendesebb helyre és Justin belekezdett a már előre átgondolt sőt talán betanult szövegébe.-Először is nagyon sajnálom,amit akkor tettem,de hülye voltam és részeg. Egy idióta barom, és ha lehetne visszamennék az időben és helyre hoznám, de sajnos nem tudom. Csak azt szeretném, hogy megbocsáss és talán újrakezdhetnénk.

-A pofám leszakad! Te ezt most komolyan gondoltad?

-Háát...igen.-ahogy megerősítette kérését a szemeim még jobban kikerekedtek és az állam is már a cipőm orrát súrolta.

-Először is, nagyon szép lett volna ez a bocsánatkérés ha nem mondtad volna ki azt az utolsó szót. Másodszor, pedig nem vagy egy kicsit elszállva magadtól? Azok után, amit tettél még ilyet kérdezel?

-Igen! Én még mindig érzem azt a szenvedélyes tüzet közöttünk.-lépett közelebb és megsimogatta az arcomat.

-Jesszusom, Te beteg vagy!-löktem el a kezét az arcomtól-Szerinted azok után, hogy majdnem megerőszakoltál képes leszek mindent elfelejteni és újrakezdeni veled?

-De nem tettem meg!

-Persze! Igazad van! Nem tetted meg csak egyedül hagytál egy mocskos disznóval!

-Figyelj! Nem azért hívtalak félre, hogy veszekedjünk, hanem mert bocsánatot akartam kérni és ezt meg is tettem szóval ez már csak rajtad áll.

-Ezt nevezed Te bocsánatkérésnek? 

-Az a lényeg, hogy megbántam és sajnálom!

-A bocsánatkérés elfogadva, de ez nem változtat semmin.-mondtam ki, mikor Niall jött oda hozzánk.

-Mi nem változik?-kérdezte, közben átkarolta a derekam és adott egy lágy puszit a homlokomra. Ekkor Justin tekintetén átszaladt rengeteg érzelem így nem tudtam hova rakni, hogy most mit gondolhat.

-Jah, pont arról beszéltünk, hogy Ti együtt vagytok és ugyanúgy barátok maradunk.-válaszolta Justin, ami elég váratlanul ért hisz Ő még nem is tudta, hogy együtt vagyunk, csak ez a kis jelenet világosította fel a helyzetünkről.

-Ennek örülök! Ez megér egy ölelést!-húzott össze mindhármunkat Niall, így kénytelen voltam megölelni Justint.

-Tönkre teszlek!-súgta Justin a fülembe, ettől végigfutott a hátamon a hideg.

Mikor szétváltunk egymástól Justin csak rám vigyorgott és már ment is a dolgára. Niall-el mi odamentünk a többiekhez beszélgetni. Én nem tudtam másra gondolni csak Justin szavaira ''Tönkre teszlek''. Egyfolytában csak ez a két szó visszhangzott a fejemben és azon agyaltam, hogy vajon mit értett ezalatt.

-April! Itt vagy?

-Hm? Ja, igen csak elbambultam.

-És jössz táncolni?-kérdezte a már nem józan állapotban lévő Harry. Mondjuk egy személyt sem tudnék mondani, aki józan volt, még Én sem. Jó azért nem ittam az asztal alá magam csak pár pohárkával ittam.

-Persze!-válaszoltam és már indultunk is a táncparkett felé, ami jelen esetben a nappali volt. Ekkor hirtelen elkapott egy ismerős érzés. A fejembe nyilallt egy őrjítő fájdalom és a lábaim lassacskán kezdték feladni a szolgálatot. Gyorsan belekapaszkodtam Harry-be és megpróbáltam a zenét túlüvöltve tájékoztatni helyzetemről.

-Harry! Azt hiszem rosszul vagyok. Kérlek segíts.-kapaszkodtam még mindig karjaiba.

-Rendben, de most szólnunk kell Niall-nek.

-Oké! Csak kérlek siessünk, mert nem hiszem, hogy sokáig fogom bírni.-Harry pillanatok alatt ''odarepített'' Niall-höz.

-Haver segíts! April rosszul van!

-Mi? Orvost! Most!

-Nyugi Niall! Bevisszük a kórházba addig valaki itt marad és hazaküldi az embereket.

-Én vezetek!-mondta Liam és már mentünk is a kocsihoz. A kórházba vezető úton egyik pillanatban elgyengült a testem és sötétbe borult minden.

~Hahhi! Talán kicsit rövid lett,de meghoztam a részt. És felszeretném hívni MINDENKI figyelmét arra, hogy a következő részben választ kaptok April mostani és múltkori rosszul létére, DE csak részben, mert nem lesz minden teljesen tiszta. Remélem tetszeni fog.Xx~

29.fejezet Move*

April szemszöge*

Niall-el, Greg-gel és az anyukájukkal mindent megbeszéltünk és végül arra jutottunk, hogy minden úgy marad, ahogy eddig és nem szakítunk. Ennek ellenére mégsem vagyok olyan boldog, mint gondoltam. Mi lesz ha véletlenül kiderül? Mindenki ezen fog csámcsogni és nem fognak minket békén hagyni. Mondjuk nincs sok esély rá, hogy kiderül, mert csak mi tudjuk. Mindegy is! A fiúk ma csinálnak egy házibulit, mivel tegnap mindenki a családjával volt úgy érezték itt az ideje a kikapcsolódásnak. Mindenkinek meg van a saját feladata és most a biztonság kedvéért Liam hívja a vendégeket, nehogy az történjen, mint legutóbb. Mi Niall-el a kajáról és a piáról gondoskodunk.

-Mi kell még?-kérdezte Niall felém fordulva.

-Chips?

-Oh, tényleg azt majdnem elfelejtettem.-mondta és engem meg sem várva gurult el a bevásárlókocsival, pont úgy, ahogy a kisgyerekek szoktak. A biztonsági őr már egy ideje minket figyel és ha Niall így folytatja tovább biztosan ránk fog szólni. Sietős léptekkel követtem Niallt a chips-ekhez, mire odaértem már a fél bolt benne volt a kosárban.

-Biztos vagy benne, hogy ennyi elég lesz?-kérdeztem ironikusan a kosarat bámulva.

-Igazad van, rakok még párat.-mondta teljes komolysággal és még beledobott pár zacskóval.-Azt hiszem most már mehetünk. Gyere!-emelte el egyik karját a kosárról és maga elé húzott.

-Niall, Te most mit szeretnél?-kérdeztem sejtelmesen.

-Állj fel ide!

-Nem. Az emberek már így is megbámultak, nem kell hogy hülyének is nézzenek.

-Jajj ne csináld már! Tudom, hogy Te is szeretnéd!-nem tehettem mást, hisz addig el nem engedett volna még fel nem állok a kocsira. Niall felállt mögém és egy nagy lendülettel elindította a kocsit. Ott száguldoztunk a sorok között az emberek pedig minket bámultak.

-Héj, vigyázz!-kiáltottam fel, mert majdnem nekimentünk egy öreg néni kocsijának. Az utunkba férkőzött pár akadály, de szerencsére mindegyiket kikerültük és végre odaértünk a kasszához. Gyorsan kifizettük, amit vettünk és a cuccokat kivittük a kocsihoz és gyorsan bepakoltuk. Pár perc után már oda is értünk a fiúk házához. Már mindenki tette a dolgát, persze ennek köszönhetően kész felfordulás volt a lakásban. Mi is elkezdtük kirakosgatni az italokat és a kajákat. Közben Zayn és Louis azon veszekedtek, hogy ki legyen este a DJ.

-Már vagy 10 perce ott veszekednek, nem kéne valamit csinálni?-kérdeztem a többiektől, erre egyik fiú sem csinált semmit.

-Srácok, figyeljetek.-ment oda hozzájuk Eleanor.-Mi lenne ha mindketten Dj-k lennétek?

-Rendben.-válaszolták egyszerre és Eleanor elhívta onnan Louis-t és elmentek valamerre a házban. Persze Zayn ott maradt és kiélvezte, hogy egyedül ''uralkodhat'' a Dj pultnál ezért elkezdte kiabálni, hogy ''DJ Malik'' és betette a Little Mix egyik legújabb számát a Move-ot. Eddig még nem is hallottam, de iszonyatosan tetszett és Perrie hangja valami elképesztő. Persze ő maga már kevésbé örült annak, hogy vőlegénye pont ezt a számot rakta be ezért próbálta megállítani, de DJ Malik-ot elég nehéz leállítani.

-Zayn kérlek kapcsold már ki!

-Jajj ne már! Imádom ezt a számot.-válaszolta neki Zayn és elkezdte énekelni.''Nem értem, hogy a lányok eddig miért nem vették be Zayn-t is a bandába.'' Persze ha ez a kis műsor nem lett volna elég Zayn összekötötte a TV-t a laptoppal és elkezdett táncolni is. Perrie arca már teljesen vörös volt, ahogy szerelmét nézte, mi a többiekkel pedig már könnyeztünk a röhögéstől. Miután Zayn befejezte a kis előadását megtapsoltuk.

-Köszönöm London! Király közönség vagytok, gyertek holnap is!-ha már most ilyen a hangulat, mi lesz később? A koncert végére mindenki végzett és felmentünk készülődni. A boltból jövet még beszaladtunk hozzám ruháért szóval nem kell sokat gondolkodnom, hogy mit vegyek fel. Gyorsan átöltöztem, megcsináltam a hajam és lementem a földszintre, ahol csodák csodájára Niall épp valami sütit majszolt. Először azt gondoltam, hogy csak köhintek egyet, hogy észrevegyen, de gondoltam lehetne viccesebb is ezért inkább megijesztettem. Lassan közelítettem felé hátulról és megcsikiztem az oldalát. Annyira megijedt, hogy visított egyet, mint egy kismalac és a sütit eldobta a kezéből, ami persze rajtam landolt.

-Jajj nagyon sajnálom! Én nem akartam! Ne haragudj!-mentegetőzött és felkapott egy szalvétát és elkezdte törölgetni a ruhámat.

-Niall, nyugi! Ez csak egy ruha.

-Tudom, de akkor is sajnálom. Mondjuk Te ijesztettél meg szóval ez a Te hibád is.

-Ne fogd már rám! Te majszoltál titokban sütit.

-És nagyon finom volt! Szeretnéd megkóstolni?-kérdezte huncut mosollyal az arcán és abban a pillanatban belekent egy krémes sütit az arcomba.

-Huhh, ez tényleg fincsi.

-Oh, igen? Én már el is felejtettem.-mondta és hirtelen megcsókolt. Lágy csókból hirtelen egyre vadabbá vált és olyan helyeken tapizott, ahol eddig még sosem. 

-Azért levegőt is vegyetek!-szólalt meg egy hang mögöttünk és mi hirtelen szétváltunk. Már az egész tarsaság lent volt és most már csak a vendégeknek kell megérkeznie. Mi Niall-el beálltunk az ajtóba ás köszöntöttük a vendégeket. Jött pár számomra is ismerős arc, de rengeteg olyan ember jött, akiket még egyszer sem láttam és persze jött Ő is. Mrs.Bieber lehajtott fejjel sétált el mellettem úgy, hogy rám sem nézett és nem is köszönt. Szerencsére Niall nem kérdezősködött, ezt a kis jelenetet betudta annak, hogy jártunk és ez csak egy kis feszültség köztünk, pedig ha tudná igazából miről van szó, akkor Justin abban a pillanatban repülne. Az este folyamán próbáltam kerülni Justin-t, de néhány dologgal muszáj szembenézni és a kíváncsiságom is eljuttatott odáig, hogy beszéljek vele.

~Hahhi! Az előző résznél eléggé lecsökkent minden, ennek ellenére hoztam az új részt. És úgy tervezem, hogy ebben a hónapban hozok még egy részt szóval ehhez a részhez szeretnék kérni kicsit több visszajelzést. És remélem,hogy tetszett a rész.Thank U.Xx~

28.fejezet A pasim a nagybátyám?!*

April szemszöge*

Óvatosan kibújtam Niall karjaiból és próbáltam nem felébreszteni, de sajnos nem sikerült.

-Jó reggelt Szépség!

-Neked is Szőkeség!-csókoltam meg.

-Ma programunk van!

-Igen? És mi lenne az?

-A családommal ebédelünk.

-Hogy micsoda? Ez nem korai még? Nem mintha nem szeretnék megismerkedni a családoddal, csak...hát tudod...ma nem érek rá.-Kerestem kifogásokat, hogy kitudjak bújni a találkozás alól. Niall mindig az utolsó pillanatban szól, így nem tudok rá felkészülni és nem akarom elszúrni.

-És mégis mi olyan fontos?

-Hát...izé...be kell mennem az árvaházba.-dadogtam össze-vissza.

-Engem nem tudsz átverni! Megint túl izgulod ezt az egészet, pedig nem kellene, hisz a fiúkkal is jól kijöttél már az első találkozáskor. Biztosan ez is ugyanolyan jól fog elsülni.

-Ha Te mondod.-adtam meg magam, hisz esélyem se volt róla lebeszélni. Túl lelkes és elszánt, ezért inkább beletörődtem.-És hányra megyünk?

-Ebédre, szóval délre.

-Most hány óra?

-11.-kerekedtek el szemei és gyorsan kipattant az ágyból.

-Nyugi-nyugi. Nem hajt a tatár! Odaérünk időben.-nyugtattam meg egy kicsit bár nem láttam nagy sikerét. Mindketten pillanatok alatt elkészültünk és gyorsan indultunk is. A kocsiban Niall kicsit felkészített, hogy mire számíthatok. Ettől egy pöppet megkönnyebbültem, de még ugyanúgy féltem, hogy mit fognak rólam gondolni. Niall leparkolt egy gyönyörű ház előtt, mindketten kiszálltunk és bementünk.

-Anyu! Megjöttünk!-kiabált be Niall. Levettük magunkról a kabátot és beljebb sétáltunk.

-Ohh már nagyon vártunk titeket!-köszöntött minket egy alacsony szőke hajú kedves nő. Feltehetően Ő Niall anyukája. Sőt biztos, hisz nagyon hasonlítanak egymásra.

-Anyu bemutatom a barátnőmet, April-t. April Ő az anyukám Maura.-mutatott be minket egymásnak. Olyan jó volt az Ő szájából hallani, hogy a ''barátnőm''.

-Már régóta vártam erre a találkozásra, Niall rengeteget mesélt rólad.

-Oh, tényleg? Remélem,hogy csak jót.

-Nem hinném, hogy rád rosszat is lehetne mondani.-válaszolta mosolyogva. Ahogy ránéztem, olyan volt mintha Niall nézett volna vissza rám. Niall közelebb jött hozzám és átkarolta a derekam és így mentünk be a nappaliba.

-April, Ő itt a férjem Chris.

-Örvendek a találkozásnak!-nyújtotta felém a kezét és én illedelmesen viszonoztam gesztusát. Ekkor hirtelen egy síró hangra lett figyelmes mindenki.

-Itt van Theo?-kérdezte Niall csillogó szemekkel. Maura csak bólintott egyet és Niall már rohant is a nappaliban lévő kiságyhoz amiben a csöppség volt. Óvatosan kivette és ringatni kezdte.

-Jajj de édes!-szólaltam fel a kisbaba láttán.-Imádnivaló egy csöppség.Én is megfoghatom?-sétáltam oda hozzájuk. Lassan átvettem Niall karjaiból és ringatni kezdtem.

-Fantasztikus anya leszel.-szólalt meg Niall a pár perces babázás közben.

-Te pedig csodás apa.

-Greg-ék mikor jönnek?-kérdezte Niall az anyukáját.

-Azt mondta, hogy még elintéznek valamit és aztán sietnek ide.-válaszolta Maura. Az idő csak úgy elszállt felettünk, hogy észre sem vettük, de már délután két óra volt. Eljátszottunk Theo-val és rengeteget beszélgettünk. Niall-t még sosem láttam ilyen felszabadultnak és boldognak. Teljesen más mikor a családjával van, ilyenkor teljesen önmaga. Mindenki elég éhes volt már ezért úgy döntöttünk nem várunk tovább a még meg nem érkezett vendégekre, de pont akkor toppantak be. Már az asztalnál ültünk és én pont háttal voltam ezért gondolni sem mertem volna arra, hogy ha hátra fordulok egy kisebb szívroham is elkaphat. Először Denise, Greg felesége mutatkozott be nekem, aztán teljesen megfordultam, hogy szemügyre vehessem Niall bátyját, de ekkor mintha a szívem kihagyott volna pár ütemet. Állítólag ilyet akkor érez az ember ha szerelmes, de most egyáltalán nem erről volt szó.

-Greg bácsi?-kérdeztem elképedve, remélvén hogy csak hallucinálok, de sajnos teljesen jól láttam, amit láttam.

-April...megtudom magyarázni.

-Mi...eee...ezt, hogy?-kérdeztem még mindig csodálkozva és a szavak is elakadtak a torkomon.

-Ti ismeritek egymást?-kérdezte Niall értetlenkedve.

-Hát nagyon is!

-April figyelj ez hosszú történet.

-Hát eléggé hosszú lehet!-kiabáltam már eléggé kiakadva.-Akkor most mégis ki vagy? Niall testvére vagy a nagybátyám?

-Mindkettő.

Niall szemszöge*

-April!-kiáltottam el magam mikor April hirtelen elájult. Gyorsan odarohantam hozzá és az ölembe vettem.-April ébredj!-simogattam meg az arcát,de egyáltalán nem reagált.-Valaki igazán hívhatna egy rohadt orvost!-kiabáltam, mert senki nem csinált semmit.

-Már hívom is.-mondta anya-felkaptam April-t az ölembe és lefektettem a kanapéra. Mindenki lesokkolva állt a nappaliban és csak a lányt bámulták, aki a kanapén feküdt.

-Végre elmesélné valaki, hogy mégis mi a fene volt ez?

-Hát lényegében annyi, hogy a nagybátyja vagyok.-fordult April felé.

-De ezt mégis, hogy?

-Hát ez elég bonyolult.-válaszolta anya. Én pedig kérdőn néztem rá, hogy neki mégis mi köze van ehhez az egészhez.-Ez a történet elég régen kezdődött. Miután megismerkedtem apátokkal bemutatott a barátainak. Nagyon kedves emberek voltak, de volt egy fiú, aki kitűnt mind közül, Daniel. Ő volt apátok legjobb barátja, de egyik este elmentünk bulizni és hát nem úgy sikeredett, ahogy terveztük. Már az egész társaság részeg volt és...hát olyat tettem, amit nem kellett volna.

-Ne, ugye nem?-kérdeztem reménykedve, hogy nem azt fogja mondani, amire gondolok.

-Lefeküdtem Daniel-lel.

-Oh ne! Ezt nem hiszem el!

-Tudom szörnyű dolgot tettem, de az már régen volt. Elmeséltem apátoknak, aki először kiborult, de elég erős volt a szerelmünk és együtt maradtunk. Aztán jött Greg, a két testvér imádta egymást, de egyik nap úgy éreztük, hogy el kell nekik mondanunk az igazat. Richard, a testvéretek pedig megharagudott ránk és még 16 évesen elköltözött tőlünk. Nem akartuk, hogy idáig fajuljanak a dolgok, de egyikünk sem gondolta, hogy Richard örökbe fogad egy gyereket és ti egymásra találtok.

-De akkor Greg, hogy-hogy ismerte Aprilt?

-Ők ketten egész idő alatt jó kapcsolatot ápoltak és mikor Richard-ék meghaltak April-nek nem maradt más csak Greg.

-De akkor miért nem hoztátok ide?

-Mert April úgy nőtt fel, hogy rólunk nem is tudott és nem akartuk, hogy a történelem megismételje önmagát, ezért hagytuk hagy élje a saját életét. De ugye ez a mi kapcsolatunkon semmit nem változtat?-kérdezte az anyám könnyes szemekkel.

-Nem tudom, ezt egyszerűen még mindig nem tudom felfogni.

-Niall, kérlek.-jött oda hozzám, de Én most nem voltam képes jópofizni, hisz amit tettek az most mindent a feje tetejére állított. 

Órákon keresztül csak April-t bámultam. Miután elment az orvos azután nem sokkal felébredt és mindent elmeséltem neki.

-Akkor Te most a nagybátyám vagy?-tett fel egy olyan kérdést, ami még eszembe se jutott.

-Hát nagyon úgy tűnik.-válaszoltam zavartan.

-Ez most akkor azt jelenti, hogy mi...tudod...nem lehetünk együtt?

-Nem! Dehogy! Hisz nem is vagyunk vér szerinti rokonok, mert téged örökbe fogadtak. Szóval nem vagyunk rokonok.

-De valljuk be, hogy ez eléggé bizarr, nem?

-De.

-És talán az lenne a legjobb ha szakítanánk. Nem lenne valami jó ha ez kiszivárogna. Ezzel talán még a karriered is tönkremehet.

-Kérlek ne mond ezt! Én nem akarok szakítani!-néztem rá könnyes szemekkel. Minden egyes szó úgy érintett mintha gyomorszájon rúgtak volna.

-Én sem!-mondta alig hallhatóan és pár kósza könnycsepp folyt végig arcán. Én egy nagyot sóhajtottam, hátha ezzel leesik az a bizonyos kő a szívemről, de csak egy kis darabja tört le.

~Sziasztok! Remélem tetszett a rész. Várom a véleményeket. Xx~