Niall szemszöge*
*3 nap múlva*
-Ez így nem mehet tovább!-rontott be Harry a szobámba.-Most azonnal felemeled a formás kis hátsódat és kezdesz valami magaddal! Vagy megpróbálod visszaszerezni April-t, vagy elfelejted és keresel mást.
-De nem tudom.
-Hát akkor csinálj már valamit! Ezt már nem csinálhatod tovább. Két koncertet is le kellett mondanunk, mert képtelen vagy ilyen állapotban színpadra állni. Ugye nem akarod elveszíteni a rajongókat?
-Persze, hogy nem! De nem tudom, hogy mit tegyek...félek,hogy már semmi esélyem.
-Így hogy meg sem próbálod még kevesebb esélyed van.
-Tudom. De csak egy jel vagy valami megérzés kéne. Három napja arra várok,hogy jöjjön valami isteni sugallat, hogy megéri küzdenem érte.
-Mire vársz? Mennydörgésre? Villámokra vagy, hogy eléd fújja a szél a fényképét? Niall, ébredj már fel! Ez a valóság!-folytatta volna Harry a kis monológját,de megcsörrent a telefonom. Harry csak megforgatta a szemeit és ölbe tett kézzel bámulta a bénázásom még előkerestem a mobilom. Mikor megpillantottam a képernyőt egy pillanatra megállt a szívem. Harry kérdő tekintettel nézett miközben ledöbbent arccal bámultam a készüléket.-Mi az? Miért nem veszed fel?
-Ő az!
-Ki?
-April?
-Most csak viccelsz...de nem veszem be.
-Komolyan!-fordítottam felé a készüléket.
-Akkor vedd már fel!-sürgetett.
-Szia!-szóltam bele izgatottan.
-Szia! April vagyok!
-Tudom.Kiírta a neved.
-Ohh,értem. Tudod, csak megtaláltam a számod a telefonomban és hát gondoltam felhívlak.
-Oh, ez szuper. Hogy vagy?
-Már kiengedtek és jobban vagyok,köszönöm. Te hogy vagy?
-Voltam már jobban is.
-Azt szeretném kérdezni, hogy van kedved valamikor találkozni?
-Persze, örömmel! Mikor?
-Ma ráérsz?
-Igen.
-Akkor átjönnél? Ugye tudod hol lakom?
-Igen, akkor fél óra és ott vagyok.
-Szia!-köszönt el és már le is rakta.
-Nah mi van?-kérdezte már Harry is elég izgatottan.
-Találkozni akar velem. Ma. Nála.-válaszoltam vigyorogva.
-Ilyen jelre gondoltál?
-Ez még jobb,mint amit vártam! De ez nem lehet. Csak álmodom. Csípj meg!
-Mi van?
-Csípj már meg!
-Oké!-mondta és hirtelen belecsípett a karomba.
-Azért ne ekkorát!
-Te mondtad.
-Jó nyugi, csak vicceltem. De mit vegyek fel?
-Néha komolyan azt hiszem, hogy elrejtőzött benned egy tinilány.
-Azzal többet segítesz ha ki mész.
-Már itt sem vagyok.-mondta ki a végszót és göndör fürtjei el is tűntek a szemem elől. Gyorsan magamra kaptam egy farmert és egy pólót és már rohantam is a kocsimhoz. Húsz perc alatt oda is értem a házához. Izgatottan és idegesen csengettem be.
-Szia!-mosolygott rám félénken.
-Szia!-köszöntem és beljebb léptem.-Megkérdezhetem, hogy pontosan miért is hívtál át?
-Emlékezni akarok! Mindenre, és szeretném ha segítenél. Persze csak ha ez nem teher számodra.
-Dehogy! De miért pont rám gondoltál?-'Minek kérdezek ennyit? Nem mindegy? A lényeg, hogy rám gondolt'
-Találtam pár cuccot,ami elég ismerősnek tűnt,de még mindig nem tudom,hogy miért és még egy nagyon furcsa dolog vonta magára a figyelmemet. Feljönnél velem az emeletre?
-Persze!-válaszoltam és perceken belül fel is értünk a szobájába,ahol tele volt minden a cuccaimmal és nyitva volt az a szekrény,ahol a Lauren-nek gyűjtött 1D-s holmik vannak.
-Nem tudod, hogy ezek kié?-mutatott fel pár pólót.
-Az enyém, mindegyik.
-Tehát, akkor...mi...tényleg..együtt voltunk?
-Igen.
-És boldogok voltunk?-kérdezte kíváncsi tekintettel.
-Én az voltam, bár azt nem tudhatom biztosra, hogy Te is az voltál. Mondjuk ha nem lettél volna boldog, akkor nem lettél volna velem.-a pólómat szorongatva a kezében odasétált a szekrényhez és elkezdte nézni a képeket. Óvatosan végig simított az egyik képen,amin Én voltam és a falhoz dőlve leült a földre.
-Te egy énekes vagy? És az a másik négy fiú is akik bent voltak a szobámban?
-Igen.
-És a rajongótok vagyok? Vagy akkor ezeket miért gyűjtöttem?
-Hát ez egy nagyon hosszú történet. Tudod, miután a szüleid meghaltak...-kezdtem bele,de hirtelen egy pillanatra megálltam,mert láttam April szemében az előtörekvő könnyeket. Egy könnyed mozdulattal eltüntette őket és én már folytattam is ezt a kis 'mesét'-...Árvaházba kerültél és ott megismerkedtél egy kislánnyal. Lauren-nek hívták. Mikor 18 éves lettél elhagytad az árvaházat és úgy döntöttél magadhoz fogadod Őt. Pár hónapig jól elvoltatok, de az egyik pillanatban minden egy csapásra rosszra fordult. Lauren megbetegedett és mikor elvitted orvoshoz kiderült, hogy rákos. Már túl előrehaladott volt nála ezért a kezelések sem segítettek volna. Hát neki készítetted ezt.
-Ez szörnyű.-temette arcát tenyerébe és csak zokogott. Egy percig sem gondolkodva odahajoltam hozzá és erősen magamhoz szorítottam. Végig simítottam hátán hátha kicsit megnyugszik,de csak zokogott.
-Figyelj!-suttogtam halkan és felemeltem az állát,hogy a szemembe nézhessen.-Holnap elviszlek valahova, ami talán segíteni fog egy kicsit az emlékezésben. Csak kérlek ne sírj.
-Olyan kedves vagy...Bárcsak emlékeznék rád.-nézett rám csillogó szemekkel, ami még nehezebbé tette, azt hogy tartóztassam a vágyaim.
~Hahhi!Remélem tetszett a rész. Észrevettem,hogy a vidámabb részek kicsit jobban tetszenek szóval a nagy drámák közepette megpróbálok egy kis vidámságot is bele vinni. Az oldalon van egy szavazás,hogy olvasnátok-e tőlem egy Zayn-es történetet ha ennek vége. Várom a szavazatokat. És azért szeretnék kicsit több visszajelzést a részhez.Thanks.Xx~
Hahi!! Az eleje jó volt főleg mikor a jelet várta és a vége még jobb. Olyan aranyos Niall és kiváncsi vagyok hova viszi, de van már pár ötletem. Jó, hogy ez egy édes vidám fejezet lett. Alig várom a következőt. Jah és szivesen olvasnék egy Zayn-es blogot. Tiszta szupcsi lenne..
VálaszTörlésDe jó! Megérte várni a részért, hiszen nagyon jó lett. :D Kíváncsi vagyok hogy Niall hova viszi őt, hogy mikor fog mindenre vissza emlékezni...meg mindenre. :D Szóval siess! *-* xoxo
VálaszTörlés