30.fejezet Again*

April szemszöge*

-April! Beszélhetnénk?- jött oda hozzám Mr.Bieber. ''Hagyj békén Justin, nem érdekel mit akarsz mondani" kellett volna mondanom és pár percig hezitáltam is, hogy ezt mondom, de végül egy szó sem jött ki a torkomon. Elsétáltunk egy kicsit csendesebb helyre és Justin belekezdett a már előre átgondolt sőt talán betanult szövegébe.-Először is nagyon sajnálom,amit akkor tettem,de hülye voltam és részeg. Egy idióta barom, és ha lehetne visszamennék az időben és helyre hoznám, de sajnos nem tudom. Csak azt szeretném, hogy megbocsáss és talán újrakezdhetnénk.

-A pofám leszakad! Te ezt most komolyan gondoltad?

-Háát...igen.-ahogy megerősítette kérését a szemeim még jobban kikerekedtek és az állam is már a cipőm orrát súrolta.

-Először is, nagyon szép lett volna ez a bocsánatkérés ha nem mondtad volna ki azt az utolsó szót. Másodszor, pedig nem vagy egy kicsit elszállva magadtól? Azok után, amit tettél még ilyet kérdezel?

-Igen! Én még mindig érzem azt a szenvedélyes tüzet közöttünk.-lépett közelebb és megsimogatta az arcomat.

-Jesszusom, Te beteg vagy!-löktem el a kezét az arcomtól-Szerinted azok után, hogy majdnem megerőszakoltál képes leszek mindent elfelejteni és újrakezdeni veled?

-De nem tettem meg!

-Persze! Igazad van! Nem tetted meg csak egyedül hagytál egy mocskos disznóval!

-Figyelj! Nem azért hívtalak félre, hogy veszekedjünk, hanem mert bocsánatot akartam kérni és ezt meg is tettem szóval ez már csak rajtad áll.

-Ezt nevezed Te bocsánatkérésnek? 

-Az a lényeg, hogy megbántam és sajnálom!

-A bocsánatkérés elfogadva, de ez nem változtat semmin.-mondtam ki, mikor Niall jött oda hozzánk.

-Mi nem változik?-kérdezte, közben átkarolta a derekam és adott egy lágy puszit a homlokomra. Ekkor Justin tekintetén átszaladt rengeteg érzelem így nem tudtam hova rakni, hogy most mit gondolhat.

-Jah, pont arról beszéltünk, hogy Ti együtt vagytok és ugyanúgy barátok maradunk.-válaszolta Justin, ami elég váratlanul ért hisz Ő még nem is tudta, hogy együtt vagyunk, csak ez a kis jelenet világosította fel a helyzetünkről.

-Ennek örülök! Ez megér egy ölelést!-húzott össze mindhármunkat Niall, így kénytelen voltam megölelni Justint.

-Tönkre teszlek!-súgta Justin a fülembe, ettől végigfutott a hátamon a hideg.

Mikor szétváltunk egymástól Justin csak rám vigyorgott és már ment is a dolgára. Niall-el mi odamentünk a többiekhez beszélgetni. Én nem tudtam másra gondolni csak Justin szavaira ''Tönkre teszlek''. Egyfolytában csak ez a két szó visszhangzott a fejemben és azon agyaltam, hogy vajon mit értett ezalatt.

-April! Itt vagy?

-Hm? Ja, igen csak elbambultam.

-És jössz táncolni?-kérdezte a már nem józan állapotban lévő Harry. Mondjuk egy személyt sem tudnék mondani, aki józan volt, még Én sem. Jó azért nem ittam az asztal alá magam csak pár pohárkával ittam.

-Persze!-válaszoltam és már indultunk is a táncparkett felé, ami jelen esetben a nappali volt. Ekkor hirtelen elkapott egy ismerős érzés. A fejembe nyilallt egy őrjítő fájdalom és a lábaim lassacskán kezdték feladni a szolgálatot. Gyorsan belekapaszkodtam Harry-be és megpróbáltam a zenét túlüvöltve tájékoztatni helyzetemről.

-Harry! Azt hiszem rosszul vagyok. Kérlek segíts.-kapaszkodtam még mindig karjaiba.

-Rendben, de most szólnunk kell Niall-nek.

-Oké! Csak kérlek siessünk, mert nem hiszem, hogy sokáig fogom bírni.-Harry pillanatok alatt ''odarepített'' Niall-höz.

-Haver segíts! April rosszul van!

-Mi? Orvost! Most!

-Nyugi Niall! Bevisszük a kórházba addig valaki itt marad és hazaküldi az embereket.

-Én vezetek!-mondta Liam és már mentünk is a kocsihoz. A kórházba vezető úton egyik pillanatban elgyengült a testem és sötétbe borult minden.

~Hahhi! Talán kicsit rövid lett,de meghoztam a részt. És felszeretném hívni MINDENKI figyelmét arra, hogy a következő részben választ kaptok April mostani és múltkori rosszul létére, DE csak részben, mert nem lesz minden teljesen tiszta. Remélem tetszeni fog.Xx~

29.fejezet Move*

April szemszöge*

Niall-el, Greg-gel és az anyukájukkal mindent megbeszéltünk és végül arra jutottunk, hogy minden úgy marad, ahogy eddig és nem szakítunk. Ennek ellenére mégsem vagyok olyan boldog, mint gondoltam. Mi lesz ha véletlenül kiderül? Mindenki ezen fog csámcsogni és nem fognak minket békén hagyni. Mondjuk nincs sok esély rá, hogy kiderül, mert csak mi tudjuk. Mindegy is! A fiúk ma csinálnak egy házibulit, mivel tegnap mindenki a családjával volt úgy érezték itt az ideje a kikapcsolódásnak. Mindenkinek meg van a saját feladata és most a biztonság kedvéért Liam hívja a vendégeket, nehogy az történjen, mint legutóbb. Mi Niall-el a kajáról és a piáról gondoskodunk.

-Mi kell még?-kérdezte Niall felém fordulva.

-Chips?

-Oh, tényleg azt majdnem elfelejtettem.-mondta és engem meg sem várva gurult el a bevásárlókocsival, pont úgy, ahogy a kisgyerekek szoktak. A biztonsági őr már egy ideje minket figyel és ha Niall így folytatja tovább biztosan ránk fog szólni. Sietős léptekkel követtem Niallt a chips-ekhez, mire odaértem már a fél bolt benne volt a kosárban.

-Biztos vagy benne, hogy ennyi elég lesz?-kérdeztem ironikusan a kosarat bámulva.

-Igazad van, rakok még párat.-mondta teljes komolysággal és még beledobott pár zacskóval.-Azt hiszem most már mehetünk. Gyere!-emelte el egyik karját a kosárról és maga elé húzott.

-Niall, Te most mit szeretnél?-kérdeztem sejtelmesen.

-Állj fel ide!

-Nem. Az emberek már így is megbámultak, nem kell hogy hülyének is nézzenek.

-Jajj ne csináld már! Tudom, hogy Te is szeretnéd!-nem tehettem mást, hisz addig el nem engedett volna még fel nem állok a kocsira. Niall felállt mögém és egy nagy lendülettel elindította a kocsit. Ott száguldoztunk a sorok között az emberek pedig minket bámultak.

-Héj, vigyázz!-kiáltottam fel, mert majdnem nekimentünk egy öreg néni kocsijának. Az utunkba férkőzött pár akadály, de szerencsére mindegyiket kikerültük és végre odaértünk a kasszához. Gyorsan kifizettük, amit vettünk és a cuccokat kivittük a kocsihoz és gyorsan bepakoltuk. Pár perc után már oda is értünk a fiúk házához. Már mindenki tette a dolgát, persze ennek köszönhetően kész felfordulás volt a lakásban. Mi is elkezdtük kirakosgatni az italokat és a kajákat. Közben Zayn és Louis azon veszekedtek, hogy ki legyen este a DJ.

-Már vagy 10 perce ott veszekednek, nem kéne valamit csinálni?-kérdeztem a többiektől, erre egyik fiú sem csinált semmit.

-Srácok, figyeljetek.-ment oda hozzájuk Eleanor.-Mi lenne ha mindketten Dj-k lennétek?

-Rendben.-válaszolták egyszerre és Eleanor elhívta onnan Louis-t és elmentek valamerre a házban. Persze Zayn ott maradt és kiélvezte, hogy egyedül ''uralkodhat'' a Dj pultnál ezért elkezdte kiabálni, hogy ''DJ Malik'' és betette a Little Mix egyik legújabb számát a Move-ot. Eddig még nem is hallottam, de iszonyatosan tetszett és Perrie hangja valami elképesztő. Persze ő maga már kevésbé örült annak, hogy vőlegénye pont ezt a számot rakta be ezért próbálta megállítani, de DJ Malik-ot elég nehéz leállítani.

-Zayn kérlek kapcsold már ki!

-Jajj ne már! Imádom ezt a számot.-válaszolta neki Zayn és elkezdte énekelni.''Nem értem, hogy a lányok eddig miért nem vették be Zayn-t is a bandába.'' Persze ha ez a kis műsor nem lett volna elég Zayn összekötötte a TV-t a laptoppal és elkezdett táncolni is. Perrie arca már teljesen vörös volt, ahogy szerelmét nézte, mi a többiekkel pedig már könnyeztünk a röhögéstől. Miután Zayn befejezte a kis előadását megtapsoltuk.

-Köszönöm London! Király közönség vagytok, gyertek holnap is!-ha már most ilyen a hangulat, mi lesz később? A koncert végére mindenki végzett és felmentünk készülődni. A boltból jövet még beszaladtunk hozzám ruháért szóval nem kell sokat gondolkodnom, hogy mit vegyek fel. Gyorsan átöltöztem, megcsináltam a hajam és lementem a földszintre, ahol csodák csodájára Niall épp valami sütit majszolt. Először azt gondoltam, hogy csak köhintek egyet, hogy észrevegyen, de gondoltam lehetne viccesebb is ezért inkább megijesztettem. Lassan közelítettem felé hátulról és megcsikiztem az oldalát. Annyira megijedt, hogy visított egyet, mint egy kismalac és a sütit eldobta a kezéből, ami persze rajtam landolt.

-Jajj nagyon sajnálom! Én nem akartam! Ne haragudj!-mentegetőzött és felkapott egy szalvétát és elkezdte törölgetni a ruhámat.

-Niall, nyugi! Ez csak egy ruha.

-Tudom, de akkor is sajnálom. Mondjuk Te ijesztettél meg szóval ez a Te hibád is.

-Ne fogd már rám! Te majszoltál titokban sütit.

-És nagyon finom volt! Szeretnéd megkóstolni?-kérdezte huncut mosollyal az arcán és abban a pillanatban belekent egy krémes sütit az arcomba.

-Huhh, ez tényleg fincsi.

-Oh, igen? Én már el is felejtettem.-mondta és hirtelen megcsókolt. Lágy csókból hirtelen egyre vadabbá vált és olyan helyeken tapizott, ahol eddig még sosem. 

-Azért levegőt is vegyetek!-szólalt meg egy hang mögöttünk és mi hirtelen szétváltunk. Már az egész tarsaság lent volt és most már csak a vendégeknek kell megérkeznie. Mi Niall-el beálltunk az ajtóba ás köszöntöttük a vendégeket. Jött pár számomra is ismerős arc, de rengeteg olyan ember jött, akiket még egyszer sem láttam és persze jött Ő is. Mrs.Bieber lehajtott fejjel sétált el mellettem úgy, hogy rám sem nézett és nem is köszönt. Szerencsére Niall nem kérdezősködött, ezt a kis jelenetet betudta annak, hogy jártunk és ez csak egy kis feszültség köztünk, pedig ha tudná igazából miről van szó, akkor Justin abban a pillanatban repülne. Az este folyamán próbáltam kerülni Justin-t, de néhány dologgal muszáj szembenézni és a kíváncsiságom is eljuttatott odáig, hogy beszéljek vele.

~Hahhi! Az előző résznél eléggé lecsökkent minden, ennek ellenére hoztam az új részt. És úgy tervezem, hogy ebben a hónapban hozok még egy részt szóval ehhez a részhez szeretnék kérni kicsit több visszajelzést. És remélem,hogy tetszett a rész.Thank U.Xx~

28.fejezet A pasim a nagybátyám?!*

April szemszöge*

Óvatosan kibújtam Niall karjaiból és próbáltam nem felébreszteni, de sajnos nem sikerült.

-Jó reggelt Szépség!

-Neked is Szőkeség!-csókoltam meg.

-Ma programunk van!

-Igen? És mi lenne az?

-A családommal ebédelünk.

-Hogy micsoda? Ez nem korai még? Nem mintha nem szeretnék megismerkedni a családoddal, csak...hát tudod...ma nem érek rá.-Kerestem kifogásokat, hogy kitudjak bújni a találkozás alól. Niall mindig az utolsó pillanatban szól, így nem tudok rá felkészülni és nem akarom elszúrni.

-És mégis mi olyan fontos?

-Hát...izé...be kell mennem az árvaházba.-dadogtam össze-vissza.

-Engem nem tudsz átverni! Megint túl izgulod ezt az egészet, pedig nem kellene, hisz a fiúkkal is jól kijöttél már az első találkozáskor. Biztosan ez is ugyanolyan jól fog elsülni.

-Ha Te mondod.-adtam meg magam, hisz esélyem se volt róla lebeszélni. Túl lelkes és elszánt, ezért inkább beletörődtem.-És hányra megyünk?

-Ebédre, szóval délre.

-Most hány óra?

-11.-kerekedtek el szemei és gyorsan kipattant az ágyból.

-Nyugi-nyugi. Nem hajt a tatár! Odaérünk időben.-nyugtattam meg egy kicsit bár nem láttam nagy sikerét. Mindketten pillanatok alatt elkészültünk és gyorsan indultunk is. A kocsiban Niall kicsit felkészített, hogy mire számíthatok. Ettől egy pöppet megkönnyebbültem, de még ugyanúgy féltem, hogy mit fognak rólam gondolni. Niall leparkolt egy gyönyörű ház előtt, mindketten kiszálltunk és bementünk.

-Anyu! Megjöttünk!-kiabált be Niall. Levettük magunkról a kabátot és beljebb sétáltunk.

-Ohh már nagyon vártunk titeket!-köszöntött minket egy alacsony szőke hajú kedves nő. Feltehetően Ő Niall anyukája. Sőt biztos, hisz nagyon hasonlítanak egymásra.

-Anyu bemutatom a barátnőmet, April-t. April Ő az anyukám Maura.-mutatott be minket egymásnak. Olyan jó volt az Ő szájából hallani, hogy a ''barátnőm''.

-Már régóta vártam erre a találkozásra, Niall rengeteget mesélt rólad.

-Oh, tényleg? Remélem,hogy csak jót.

-Nem hinném, hogy rád rosszat is lehetne mondani.-válaszolta mosolyogva. Ahogy ránéztem, olyan volt mintha Niall nézett volna vissza rám. Niall közelebb jött hozzám és átkarolta a derekam és így mentünk be a nappaliba.

-April, Ő itt a férjem Chris.

-Örvendek a találkozásnak!-nyújtotta felém a kezét és én illedelmesen viszonoztam gesztusát. Ekkor hirtelen egy síró hangra lett figyelmes mindenki.

-Itt van Theo?-kérdezte Niall csillogó szemekkel. Maura csak bólintott egyet és Niall már rohant is a nappaliban lévő kiságyhoz amiben a csöppség volt. Óvatosan kivette és ringatni kezdte.

-Jajj de édes!-szólaltam fel a kisbaba láttán.-Imádnivaló egy csöppség.Én is megfoghatom?-sétáltam oda hozzájuk. Lassan átvettem Niall karjaiból és ringatni kezdtem.

-Fantasztikus anya leszel.-szólalt meg Niall a pár perces babázás közben.

-Te pedig csodás apa.

-Greg-ék mikor jönnek?-kérdezte Niall az anyukáját.

-Azt mondta, hogy még elintéznek valamit és aztán sietnek ide.-válaszolta Maura. Az idő csak úgy elszállt felettünk, hogy észre sem vettük, de már délután két óra volt. Eljátszottunk Theo-val és rengeteget beszélgettünk. Niall-t még sosem láttam ilyen felszabadultnak és boldognak. Teljesen más mikor a családjával van, ilyenkor teljesen önmaga. Mindenki elég éhes volt már ezért úgy döntöttünk nem várunk tovább a még meg nem érkezett vendégekre, de pont akkor toppantak be. Már az asztalnál ültünk és én pont háttal voltam ezért gondolni sem mertem volna arra, hogy ha hátra fordulok egy kisebb szívroham is elkaphat. Először Denise, Greg felesége mutatkozott be nekem, aztán teljesen megfordultam, hogy szemügyre vehessem Niall bátyját, de ekkor mintha a szívem kihagyott volna pár ütemet. Állítólag ilyet akkor érez az ember ha szerelmes, de most egyáltalán nem erről volt szó.

-Greg bácsi?-kérdeztem elképedve, remélvén hogy csak hallucinálok, de sajnos teljesen jól láttam, amit láttam.

-April...megtudom magyarázni.

-Mi...eee...ezt, hogy?-kérdeztem még mindig csodálkozva és a szavak is elakadtak a torkomon.

-Ti ismeritek egymást?-kérdezte Niall értetlenkedve.

-Hát nagyon is!

-April figyelj ez hosszú történet.

-Hát eléggé hosszú lehet!-kiabáltam már eléggé kiakadva.-Akkor most mégis ki vagy? Niall testvére vagy a nagybátyám?

-Mindkettő.

Niall szemszöge*

-April!-kiáltottam el magam mikor April hirtelen elájult. Gyorsan odarohantam hozzá és az ölembe vettem.-April ébredj!-simogattam meg az arcát,de egyáltalán nem reagált.-Valaki igazán hívhatna egy rohadt orvost!-kiabáltam, mert senki nem csinált semmit.

-Már hívom is.-mondta anya-felkaptam April-t az ölembe és lefektettem a kanapéra. Mindenki lesokkolva állt a nappaliban és csak a lányt bámulták, aki a kanapén feküdt.

-Végre elmesélné valaki, hogy mégis mi a fene volt ez?

-Hát lényegében annyi, hogy a nagybátyja vagyok.-fordult April felé.

-De ezt mégis, hogy?

-Hát ez elég bonyolult.-válaszolta anya. Én pedig kérdőn néztem rá, hogy neki mégis mi köze van ehhez az egészhez.-Ez a történet elég régen kezdődött. Miután megismerkedtem apátokkal bemutatott a barátainak. Nagyon kedves emberek voltak, de volt egy fiú, aki kitűnt mind közül, Daniel. Ő volt apátok legjobb barátja, de egyik este elmentünk bulizni és hát nem úgy sikeredett, ahogy terveztük. Már az egész társaság részeg volt és...hát olyat tettem, amit nem kellett volna.

-Ne, ugye nem?-kérdeztem reménykedve, hogy nem azt fogja mondani, amire gondolok.

-Lefeküdtem Daniel-lel.

-Oh ne! Ezt nem hiszem el!

-Tudom szörnyű dolgot tettem, de az már régen volt. Elmeséltem apátoknak, aki először kiborult, de elég erős volt a szerelmünk és együtt maradtunk. Aztán jött Greg, a két testvér imádta egymást, de egyik nap úgy éreztük, hogy el kell nekik mondanunk az igazat. Richard, a testvéretek pedig megharagudott ránk és még 16 évesen elköltözött tőlünk. Nem akartuk, hogy idáig fajuljanak a dolgok, de egyikünk sem gondolta, hogy Richard örökbe fogad egy gyereket és ti egymásra találtok.

-De akkor Greg, hogy-hogy ismerte Aprilt?

-Ők ketten egész idő alatt jó kapcsolatot ápoltak és mikor Richard-ék meghaltak April-nek nem maradt más csak Greg.

-De akkor miért nem hoztátok ide?

-Mert April úgy nőtt fel, hogy rólunk nem is tudott és nem akartuk, hogy a történelem megismételje önmagát, ezért hagytuk hagy élje a saját életét. De ugye ez a mi kapcsolatunkon semmit nem változtat?-kérdezte az anyám könnyes szemekkel.

-Nem tudom, ezt egyszerűen még mindig nem tudom felfogni.

-Niall, kérlek.-jött oda hozzám, de Én most nem voltam képes jópofizni, hisz amit tettek az most mindent a feje tetejére állított. 

Órákon keresztül csak April-t bámultam. Miután elment az orvos azután nem sokkal felébredt és mindent elmeséltem neki.

-Akkor Te most a nagybátyám vagy?-tett fel egy olyan kérdést, ami még eszembe se jutott.

-Hát nagyon úgy tűnik.-válaszoltam zavartan.

-Ez most akkor azt jelenti, hogy mi...tudod...nem lehetünk együtt?

-Nem! Dehogy! Hisz nem is vagyunk vér szerinti rokonok, mert téged örökbe fogadtak. Szóval nem vagyunk rokonok.

-De valljuk be, hogy ez eléggé bizarr, nem?

-De.

-És talán az lenne a legjobb ha szakítanánk. Nem lenne valami jó ha ez kiszivárogna. Ezzel talán még a karriered is tönkremehet.

-Kérlek ne mond ezt! Én nem akarok szakítani!-néztem rá könnyes szemekkel. Minden egyes szó úgy érintett mintha gyomorszájon rúgtak volna.

-Én sem!-mondta alig hallhatóan és pár kósza könnycsepp folyt végig arcán. Én egy nagyot sóhajtottam, hátha ezzel leesik az a bizonyos kő a szívemről, de csak egy kis darabja tört le.

~Sziasztok! Remélem tetszett a rész. Várom a véleményeket. Xx~

27.fejezet Édes kettes*

April szemszöge*

*3 hónappal később*

Kómásan keltem ki az ágyból mikor valaki csengetett. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót.

-Hiányoztam?-kérdezte óriási vigyorral az arcán Én pedig hirtelen a nyakába ugrottam.

-Nagyon!-szorítottam erősen magamhoz.

-Akkor jó, Te is nekem!-mondta közben besétáltunk a nappaliba. 3 hónapja történt dolgokat sikerült eltemetnem magamban és a fizikai nyomok szerencsére már nem látszódnak. Remélem már elfelejtette azt a beszélgetést és nem kell magyarázkodnom neki. Hazudni pedig egyáltalán nem akarok.-Ugye nem terveztél semmit mára!?

-Még nincs programom,de úgy látom lesz.

-Eddig mindig csak itt voltunk nálad vagy nálunk és már nem akarok bujkálni.

-Ezt úgy érted,hogy...

-Úgy, hogy már nem szeretném titkolni a kapcsolatunkat, de csak akkor ha neked is jó így.

-Persze, hogy jó, sőt.

-Akkor indulhatunk is?

-Persze, csak átöltözök.-mutattam magamra,mivel még mindig pizsamában voltam.

-Ugye segíthetek?-nézett rám huncut mosollyal az arcán.

-Szerintem egyedül gyorsabban végeznék.

-Naa! Ne már! Három hónapja nem láttalak és most minden pillanatot ki szeretnék használni.

-Nah jó, de csak akkor ha hagysz és nem lassítasz le az öltözésben.

-Én? Soha!-válaszolta felháborodottan. Felsétáltunk az emeletre és a szokásos módon ment minden. Elszaladtam fürdeni addig Niall ki vett valami viselhetőt nekem a szekrényből.-Nekem akár így is jó leszel.-nézett rajtam végig mikor még csak törölközőben álltam.

-Azt gondoltam,de azért az emberek eléggé megbámulnának főleg ilyenkor, ősszel.

-Vagy talán mégis maradhatnánk itthon.-állt fel az ágyról és sejtelmes tekintettel közeledett felém.

-Jajj ne most Niall.-tartottam magam elé a kezem,ahogy közeledett. Elém lépett és a kezeimet félre tolta az útból és átkarolta a derekam. Gyönyörű kék tekintetét az enyémbe fúrta és percekig csak néztük egymást,de egyszer csak eltüntette a köztünk lévő távolságot és ajkaival letámadta az enyéimet. Csókja érzelmekkel teli és szenvedélyes volt. Hirtelen az a három hónap éveknek tűnt. Az elmémben már elhalványultak forró csókjai, bizsergető érintései, védelmező ölelései és a pillanatok mikor figyelmét csakis nekem szenteli, de most újra emlékeztetett ezekre a dolgokra. Ajkaink elváltak egymástól és elkezdte a nyakam csókolgatni.-Niall,kérlek! Ne most.-próbáltam ellenállni neki, de nagyon nehezen ment. Forró, édes ajkai nyomát hagyta a nyakamon, de ekkor hirtelen eszembe jutott Chris és teljesen kirázott a hideg. A két érintés egyáltalán nem hasonlított,de bennem mégis előhozta az emlékképeket, ezért kicsit elhúzódtam Niall-től.

-Annyira sajnálom, de már nagyon hiányoztál. Én tényleg nem akartam...

-Semmi baj! Nem a Te hibád.-csókoltam meg, hogy ne érezze azt, hogy teljesen elutasítottam. Elhúzódtunk egymástól és így már nyugodtabban és sikeresen felöltöztem. Lesétáltunk az emeletről, belebújtam a bőrdzsekimbe és a fűzős, rövid szárú csizmámba és már indultunk is.

Niall egész délután szórakoztatott engem és iszonyatosan figyelmes volt. Rengetegen megbámultak minket,de ez egyikünket sem érdekelt. Persze azért néha elég zavaró volt, de most már végre nem kell bujkálnunk. Körbenéztünk a városban, felültünk a London Eye-ra és persze kajálni is beültünk egy gyors étterembe.

-Ohh végre itthon, fárasztó volt egész nap a városban járkálni.

-Szóval fárasztó volt? Ennyi? Nem is örülsz, hogy együtt voltunk?-kérdezte lebiggyesztett ajkakkal és kiskutya szemekkel.

-Dehogynem! Szuper volt és már jó volt veled lenni.-öleltem át.

-Akkor jó. Esti program?

-Film?

-Horror?

-De tudod, hogy nem szeretem a horror filmeket.

-Kérlek, most az egyszer. Nem kell félni itt leszek melletted.

-Na jó.-adtam be a derekam és elmentem popcorn-t csinálni. Mire visszaértem Niall előkészítette a filmet és kényelembe helyezte magát. Helyet foglaltam mellette és elkezdtük nézni. Ez inkább egy krimire hasonlított,de sok véres jelenet volt benne.-Joey a gyilkos! Én megmondtam, hogy Joey a gyilkos.-Kiáltottam fel izgatottan mikor felfedték a tettest. Rá pillantottam Niall-re, aki már javában aludt.-De jó, reggel mesélhetem neki, hogy mi történt.-óvatosan felálltam a kanapéról és felmentem megágyazni és gyorsan letusoltam. Mikor kijöttem a fürdőből Niall már az ágyban feküdt. Nem tudom, hogy került oda, de legalább nem nekem kellett felébreszteni. Halkan és óvatosan befeküdtem mellé.

-Végre, hogy itt vagy.-ölelte át hátulról a derekam.

-Szólhattál volna, hogy fent vagy akkor nem lettem volna ilyen csendben.-erre nem szólt semmit csak bele kuncogott a nyakamba, ennek hatására megrezzentem, mert az orra kicsit megcsikizte a nyakam.

-Ma egész nap csak rólam beszéltünk, most meséld el veled mi történt még nem voltam itt.

-Velem nem történt semmi extra, csak a szokásos.

-Tudom akkor nem szerettél volna róla beszélni főleg kamerán keresztül, de szerintem már eleget vártam, hogy megtudjam mi történt. Szóval elmondanád?

-Nem tudom mire gondolsz.

-Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád. Pontosan tudod. April, bennem megbízhatsz és előttem nem kell titkolóznod!

-A szemem alatti foltra gondolsz?-tettettem még mindig a hülyét, de ezzel csak időt szerettem volna nyerni magamnak.

-Igen.

-Mondtam, hogy csak elestem.

-Na ne hülyíts! Úgy senki nem tud elesni. Valaki bántott?

-Nem, dehogy.-csuklott el egy picit a hangom.

-April!

-Niall, kérlek ne faggass!-kezdtek folyni a könnyeim.

-Jajj ne sírj, kérlek! Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, de tudni akarom. Hátha tudok segíteni.

-Sajnos ezen már nem tudsz.

-April légyszíves ne húzd tovább az agyam. Mindkettőnknek könnyebb ha elmondod.

-Rendben! De kérlek ígérd meg, hogy nem fogsz kiakadni és semmit hülyeséget nem fogsz csinálni. Elmondom aztán pedig elfelejtjük az egészet.

-Hát ezt sajnos nem tudom megígérni.

-Akkor én meg nem tudom elmondani.

-Jó! Megígérem!

-Chris megint itt volt.

-Mi? Az a mocskos rohadék, hogy merte ide tolni a képét?! Ez hihetetlen. Miért nem mondtad el korábban?

-Megígérted, hogy nem akadsz ki.

-Tudom, de azért ez elég sokkoló hír.

-És csak azért nem mondtam el korábban, mert nem akartam, hogy ezen kattogjon az agyad és látod kicsit sem jobb, hogy elmondtam.-keltem fel az ágyból és csak elakartam rohanni. El messzire, ahol egyedül vagyok. De mielőtt elmenekülhettem volna Niall megállított és szorosan átölelt. Az érzelmek túlfűtöttsége és a fájó sebek felszakítása miatt kitört belőlem a zokogás. Niall csak még szorosabban ölelt és megpróbált megnyugtatni.Elég nehezen,de sikerült neki. Visszafeküdtünk az ágyba és folytattuk a beszélgetést és mikor már mindketten éreztük, hogy itt az álom manó elaludtunk.

~Hahhi! Hát nem ez lett a legjobb rész, de most nem nagyon volt ihlet késni pedig nem szerettem volna ezért összeraktam valamit. Iszonyatosan hálás vagyok az újabb feliratkozásokért és a komikért és a pipákért is! Oldalt a szavazás még mindig folyik szóval várom a szavazatokat. Hamarosan kövi rész és talán a szünetben már tényleg eljutok az izgisebb részekhez, de kellenek ilyen részek,mert akkor csak összecsapott lenne az egész.Várom a véleményeket.Xx~

26.fejezet Alone*

Dalocska (hallgathatod miközben olvasol)

April szemszöge*

Felmentem a fürdőbe, hogy kicsit össze tudjam szedni magam. A lábaim lassan de sikeresen felvittek az emeletre és ahogy a tükör elé léptem teljesen elképedtem a látványtól. A szemem alatt egy óriási folt díszelgett és az arcom tele volt kisebb-nagyobb horzsolásokkal néhol pedig rászáradt vérfolttal. Ez még a múltkorinál is szörnyűbb látvány volt és most meg is történt. Nem volt itt Niall, hogy megvédjen, hogy szerető karjaiba zárjon, hogy úgy érezzem van akire számíthatok és hogy biztonságban érezzem magam...Nem volt itt, pedig most lett volna rá a legnagyobb szükségem és még mindig rá van szükségem, hisz ezt a dolgot nem bírom ilyen gyorsan feldolgozni...Egyedül nem. De nem is tudhat róla, hisz akkor tönkre tennék mindent. Nem tudna odafigyelni a feladataira és ha megtudná, hogy ebben Justin is benne volt a sajtó darabokra szedné őket és még egy régen tartó barátságot is tönkre tennék. De egy ilyen dolgon nem tudom egyedül túl tenni magam, hisz kihasználtak és megaláztak és pont egy olyan ember tette ezt velem, akit szerettem. Akármilyen nagy szó is ez, de szerettem Chris-t. Régen egyáltalán nem ilyen volt, mindig fontos voltam neki és a tenyerén hordozott. Most viszont, mint egy rongy darabot, eldobott. De a legnagyobb gondom még sem ez, hanem az, hogy úgy érzem Niall is megteheti ugyanezt velem. Hisz ha azt mondták volna nekem pár évvel ezelőtt, hogy Chris ezt megtenné velem a képükbe röhögtem volna...és tessék. Megtörtént, az, amit soha életemben nem gondoltam volna. Ezek után már senkiben sem tudok annyira megbízni és a legfélelmetesebb az, hogy már Niall-ben sem. Vagy nem tudom. Teljesen össze vagyok zavarodva. Hisz mennyi az esélye annak, hogy ez harmadszor is megtörténik velem? Remélem, hogy már nem sok. Elég volt kétszer és majdnem egyszer átélnem. Akkor szerencsére ott volt Niall, de a másik két alkalomnál nem. Azt hinné az ember, hogy ami már egyszer megtörtént az ha később is megtörténik már nem érne olyan váratlanul, de ez pont egy olyan dolog, amire nincs felkészülve senki. Vagy egyszerűen csak nekem nincs szerencsém az Evans-ökkel. Vagy mindennek Én vagyok az oka, talán az lenne a legjobb mindenkinek ha eltűnnék a Föld felszínéről, mert akkor biztos nem tudnék semmilyen gondot okozni. Főleg Niall-nek nem. Már félek bárkit is túl közel engedni magamhoz, mert félek, hogy megbántom vagy elveszítem és Niall-el ezt nem tudnám átélni. De talán már késő, mert az érzéseim kezdenek elmélyülni iránta és nem biztos, hogy az lenne a legjobb ha hagynám, hogy tovább mélyüljenek. Számomra nincs annál ijesztőbb dolog ha valakihez annyira kötődök, hogy már fájdalmas nélküle élni...és nem akarom, hogy ez velem és Niall-el megtörténjen. De talán most csak a csalódottság és a sokk beszél belőlem. Még van három hónapom átgondolni azt, ami köztünk van. Össze kell szednem magam, mert mindjárt hív Skype-on és nem akarom, hogy így lásson, mert elkezdene kérdezősködni és semmi kedvem magyarázkodni. Tehát gyorsan átöltöztem és a szokásosnál sokkal jobban kisminkeltem magam. Nagyon ritkán szoktam alapozót kenni az arcomra,de most szükséges. Valamivel el kell rejtenem ezt a hatalmas foltot a szemem alatt. Épp még egy kis alapozót kentem a szemem alá mikor megszólalt a hívó hang. Hirtelen kiejtettem a kezemből a kenceficéket és berohantam a szobámba és gyorsan felvettem.

-Szia Szépségem!-köszöntött Harry és nem értettem miért Ő hívott.

-Szia! Niall?

-Kösz, Én is jól vagyok! Amúgy egy perc és jön a szőke herceged.

-Mi? Te tudod, hogy mi...izé?-nem is kellett befejeznem a kérdést, egyből válaszolt.

-Ohh, kérlek! Mi már az elején tudtuk, hogy ez lesz. Csak Ti nem vettétek észre!

-Harry! Mit csinálsz? Most Én jövök!-hallottam meg egy ismerős hangot a háttérből.-Szia April! Mizujs?-vigyorgott a képernyőbe Louis.

-Semmi különös. Velet...-kérdeztem volna, de egy újabb személy hangját hallottam a háttérből.

-Menjetek onnan már Én következem!-kiabált Zayn a két fiúra, akik még mindig velem beszélgettek. Vagyis csak szerettek volna. Nem azt mondom, hogy nem esett jól őket látni, de az, akit legszívesebben láttam volna sehol sem volt.-Jajj szia April! Nem tudtam, hogy veled beszélnek. Hogy vagy?

-Hát meg v...-válaszoltam volna Zayn kérdésére, de újra félbe szakítottak.

-Hé, srácok! Már ideje lenne beszélnem Sophia-val, megígértem neki, hogy kb. ilyen időben fogom felhívni.

-Szia Liam!-köszöntem most Én előre.

-Szia April!-integetett.

-Srácok, látom, hogy elég sietős a dolgotok, szóval nem is húzom tovább az időtöket.

-Ne! Várj!-hallottam meg végre azt a hangot, amit legelőször vártam.-Itt vagyok! Szia!

-Mi már itt sem vagyunk. Beszélgessetek csak nyugodtan.-terelte ki a többi fiút Liam.

-Na, de mi lesz Perrie-vel. Megígértem, hogy most beszélünk.-nyafogott Zayn.

-Haver! Az előbb beszéltetek fél órát telefonon. Nem vagyok szerelem ellenes, de már Én untam a nyávogásodat.-válaszolta neki Louis.

-Sziasztok Srácok!-köszöntem el tőlük.

-Szia April!-jött a válasz és pár perc után teljes csend uralta a kamera másik felét.

-Végre! Ketten.

-Igen.

-Hogy vagy?

-Meg vagyok. És te?-kérdeztem és már ügyeltem arra, hogy a bal szemem minél jobban takarásban legyen és próbáltam minél jobban mocorogni kicsit, hogy ne legyen olyan feltűnő, de talán pont ezzel vontam magamra még jobban a figyelmét.

-Én jól. De, biztos hogy minden rendben van? Olyan feszültnek tűnsz. Történt valami?-pontosan ettől féltem.

-Persze, csak...persze.-hazudtam és lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen ránéznem, mert a mostani körülmények miatt már így is egy gombóc akadt a torkomon és elég nehéz vissza tartani az előtörekvő könnyeimet, szóval ha végig csak Őt nézném pillanatok alatt összetörnék.

-Héé, April! Látom, hogy baj van. Kérlek mond el.

-Nem nagy ügy. Nem akarlak ezzel terhelni. Talán majd ha vissza jössz, de lehet, hogy addigra már el is felejtem.-Ezt hogy lehetne elfelejteni? De komolyan! Ha valaki elmondaná, akkor szívesen elfelejteném.

-Rendben most nem piszkállak ezzel, de tudod, hogy rám mindig számíthatsz és ha úgy döntesz, hogy elmondanád Én szívesen meghallgatlak!

-Tudom és köszönöm! 

-Na és most mosolyogj, mert ha szomorúnak látlak akkor Én is szomorú leszek.-biggyesztette le ajkait.

-De édes vagy!-mosolyodtam el, de közben egy könnycsepp is lehullt az arcomról. ''Hogy lehet valaki ilyen kedves és aranyos?! Persze csak költői kérdés, hisz itt van a képernyőn a válasz és épp rám mosolyog.''

-Jajj, kérlek ne sírj! Tudod milyen rossz érzés, hogy ilyenkor nem vigasztalhatlak meg?-hát erre igazán csak Ő tudta a választ, ezért nem is válaszoltam. Megtöröltem a szemem, de akkor hirtelen eszembe jutott az alapozó és az, hogy a felét letöröltem az arcomról. Mekkora egy idióta vagyok!! Gondoltam magamban hisz Niall arcáról tisztán leolvasható volt az ijedtség.-Veled meg mi történt?

-Semmi, csak elestem.

-Ahha! Én meg hülye vagyok, ugye?

-Dehogy is! Mondom, hogy csak megütöttem valamivel.

-April, kérlek ne titkolózz előttem, hisz semmi okod rá.

-De ez most hosszú. Kérlek Niall! Majd elmondom ha úgy látom, hogy itt az ideje.

-Rendben. De ígérd meg, hogy egyszer elmondod!

-Megígérem!

-Sajnálom April, de most már mennem kell. A srácok már tűkön ülnek. Vigyázz magadra! Szia, szere...

-Te is! Sz...-köszöntem volna, de hirtelen lekapcsolta a kamerát. De várjunk csak! Azt akarta mondani, hogy ''szeretlek''? Nem! Biztos, hogy nem! Vagy mégis? Már mindegy! Hátradőltem az ágyon és egész délután csak a plafont bámultam.

~Hahhi mindenki!Remélem tetszett a rész. Az előző résznél nagyon lecsökkentek a komik és még a pipák is. Tudom, hogy suli van meg minden, de legalább a pipák ne csökkenjenek le,hisz az csak egy gomb nyomás. De azért, akik komiztak azoknak nagyon szépen köszönöm és az új feliratkozónak is köszönöm a feliratkozást! Jah és kövi részekbe már több izgalom lesz, remélem,hogy tetszeni fognak.Xx~

25.fejezet A bosszú édes, de nem hízlal*

April szemszöge*

Már két napja nélkülöznöm kell az én szőke szépfiúmat, mellesleg végig kell néznem,ahogy több ezer lány utána epedezik. Sajnos a reptérre sem kísérhettem ki őket a fotósok miatt, ezért itthon elköszöntem tőle és megígértük egymásnak,hogy minden nap beszélünk. A napjaimat itthon töltöm egyedül, nincs sok kedvem most az emberek társaságához. Épp a délutáni teámhoz készülődök, ami után mostanában újra elálmosodom, de talán erre van szükségem. Egyszerűbb átvészelni ezt a három hónapot ha végig alszom, de teljesen úgy érzem mintha kiütnének. A pár órás szunyókálás után mindig fejfájással kelek. Most sem végződött másképp, a fejem majd szétszakadt, ezért bevettem jó pár gyógyszert a fájdalom enyhítésére,de egyik sem hatott. Sok mindennel próbálkoztam, hogy elűzzem ezt a szörnyű fájdalmat,de semmi nem segített, végül belefáradtam és leültem a tv elé. Épp egy 1D-s hír ment benne, mikor valaki csöngetett.

-Justin? Te mit keresel itt?-nyitottam ajtót.

-Csak elszeretném venni azt,ami engem illet.-mondta és hirtelen magához rántott, hogy megcsókoljon.

-Te meg vagy húzatva?-löktem el magamtól.

-Nem-nem. Inkább bemehetnénk?

-Miért ki van még veled?

-Hát Én!-lépett elő Justin mellől egy számomra utálatos személy.

-Te meg mi a frászt csinálsz itt?

-Hát tudod épp bulizni voltam, amikor találkoztunk. Elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy több bennünk a közös, mint gondoltuk. Mindkettőnkkel ugyanaz a lány játszadozott, aztán pedig csúnyán kidobott, és tudod ki volt az a lány hát Te!

-Figyeljetek! Szerintem ezt már mindkettőtökkel megbeszéltem. Justin, Te nagyon rendes srác vagy és nálam jobbat érdemelsz és biztos vagyok benne, hogy találsz is és remélem a történtek ellenére lehetünk barátok. Chris, a Te esetedben inkább csak annyit mondanék, hogy felejts el! A legutóbbi húzásod után Én a helyedben már nem mertem volna ide tolni a képemet.

-Most azt hiszed, hogy megijedtem? Amúgy sem azért jöttem, hogy itt oszd nekem az észt, csak kicsit szórakozni szeretnék. Ahogy Justin is, ugye?

-Nincs szükségem a barátságodra, elég barátom van és Én is csak szórakozni jöttem. Szóval ha nem bánod inkább odabent folytatnánk. 

-Ide biztos, hogy nem jöhettek be!-zártam volna be gyorsan az ajtót, de Chris a lábával megállította és kicsapta előttem. Gyorsan beszaladtam a konyhába, hogy elővegyek valamit védekezni, de sajnos semmi sem jött kapóra és az idő is sürgetett,mert a két támadóm rohamos gyorsaságban közeledett felém.-Kérlek srácok! Ti nem ilyenek vagytok!-mondtam már könnyezve hisz iszonyatosan megijedtem tőlük. Justin-t még sosem láttam ilyen állapotban, Chris-en viszont már meg sem lepődöm, de nem hittem volna, hogy visszajön.

-Honnan tudod, hogy Én nem ilyen vagyok? Hisz nem is adtál arra esélyt,hogy megismerj.-válaszolta Justin és az eddig csillogó mogyoróbarna szemei egy sötétebb árnyalatot vettek át, ami tovább növelte bennem a félelmet.

-Ha nem bánod inkább Én kezdeném.-jelentette ki Chris.

-Csak nyugodtan. Ráérünk.-válaszolta Justin és mindketten elindultak felém.-Csak előbb segítek.-tette hozzá és elkezdtek az emelet irányába rángatni, de az ellenkezésem eléggé lelassította őket.

-Na, ne ellenkezz cica! Élvezni fogod.

-Undorító vagy!-csaptam az arcára a pár másodpercre felszabadult kezemmel.

-Hát Te akartad! Nekem jó lett volna szépen is, de ha Te durván jobban szereted, akkor durva leszek.-rántott elő egy fegyvert a hátsó zsebéből.

-Haver, Te bekattantál? Úgy volt, hogy csak szórakozunk egy kicsit és elmegyünk.

-Pontosan! Ez a szórakozás egyik kelléke.

-Na jó, ezt így nem folytatom tovább! Én léptem.-mondta Justin és kisétált az ajtón.

-Jobb is! Legalább nem kell rajtad osztoznom senkivel.-mondta és felvonszolt az emeletre. A könnyeim már patakokban folytak a fájdalomtól és attól, hogy ezt újra át kell élnem. Lelökött az ágyra és elkezdett vetkőztetni, de Én továbbra is ellenkeztem, amit elég fájdalmas ütésekkel próbált hárítani. El sem tudom hinni, hogy ez újra és újra megismétlődik és ismét nincs itt senki,aki megvédhetne. Ha Niall itt lenne biztosan nem kellene újra átélnem ezt az egészet.-Ha nem ellenkezel nem fog fájni.

-Ugyanolyan mocskos disznó vagy, amilyen az apád!

-Hagyd ezt abba!

-Miért talán fáj a pici szívednek az igazság? Örökké az árnyékában fogsz élni és Ő fog eltartani téged.

-Fejezd be!-ordított rám, de nem érdekelt ezt most ki kellett adnom magamból.

-Megértem anyádat, amiért elhagyott titeket. Kinek kellene egy ilyen férj és egy ilyen gyerek, amilyen Te vagy? Csak az öcsédet sajnálom, amiért ilyen családba született, mintha nem is hozzátok tartozna.

-Kussolj ribanc!-ütötte meg ököllel az arcomat, amire egy szúró fájdalom nyilallt és az egész arcom elzsibbadt. Az ütése teljesen elkábított és pillanatokon belül már elsötétült minden.

*Reggel*

Zihálva és könnyes szemekkel ébredtem és abban reménykedtem, hogy ezt az egész dolgot csak álmodtam, de ahogy körülnéztem a szobában hirtelen minden kitisztult és tudtam, hogy minden egyes perc megtörtént. Remegő térdekkel kikeltem az ágyamból és magamra kaptam egy köntöst. Megkerestem apu régi golfütőit és felkaptam az egyiket, hátha Chris még itt van, így tudok ellene védekezni. Az egész testem reszketett a félelemtől és szorosan megmarkoltam a golfütőt. Lassan és nesztelenül haladtam le a lépcsőn. Ahogy közeledtem a földszint felé annál jobban elragadott a félelem érzete. Leértem és mindenhol alaposan körülnéztem, de szerencsére már senki nem volt itt. Ennek ellenére nem tudtam megkönnyebbülni a gondolataim még mindig a tegnap este körül forogtak, pedig legszívesebben kitörölném onnan. Mikor már teljesen feleszméltem, hogy mégis mi történt tegnap újra elkapott a sírás. Hogy lehet valaki ilyenre képes? És Justin csak úgy itt hagyott egy elmebeteg idiótával és hagyta, hogy kihasználjon. Már egyáltalán nem értem mit láttam bennük, amikor velük kezdtem. A tegnap este történtekről viszont Niall nem tudhat, mert ha megtudná abból semmi jó nem sülhet ki.

24.fejezet Last first kiss*

April szemszöge*

Úgy éreztem nekem kell lépnem, ezért megszüntettem a köztünk lévő távolságot és ajkaimat az övére tapasztottam. Ez a csók, mintha maga a megváltás lett volna, mintha erre vártam volna évek óta. De ez az egész felfoghatatlan, talán mégis létezik a kék szemű, szőke herceg és most itt van velem, de érzem, hogy nem teljesen az enyém. Nálam a dolgok sosem ilyen gördülékenyek a szerelem terén. Mindig jön valami, ami mindent tönkre tesz. Ajkaink elváltak egymástól és tekintetünk újra egymásra talált. Semmilyen érzelmet nem tudtam kiolvasni Niall szeméből, vagy annyi érzelem kavargott benne, hogy nem tudtam kiigazodni rajta.

-Ez most akkor mit jelent?-igazából magamtól kérdeztem,de a választ tőle vártam.

-Fogalmam sincs, lehet az lenne a legjobb ha elfelejtenénk.-a válasza villámcsapásként hatolt a szívemig. Ezek után egyáltalán nem ezt a választ vártam volna.

-Lehet.-egyeztem bele, hisz nincs más választásom. Pár perces csend után mindketten leültünk a kanapéra és elmerültünk a gondolatainkban.

-Sziasztok!-csörtettek be az ajtón a többiek.-Képzeljétek Paul az előbb telefonált, hogy beszervezett nekünk egy kisebb koncert körutat.

-Ez szuper és mikor indulunk?-kérdezte izgatottan Niall.

-Holnap reggel.

-Hogy mi?-kelt ki magából.-Ezt nem hiszem el! Nem tudott volna előbb szólni? Hát ez egyszerűen fantasztikus! És egyáltalán mennyi időre?-magyarázott felháborodottan.

-Három hónapra, de nyugodj meg Niall! Ez mindannyiunkat rosszul érintett így hirtelen, de mindenki számít ránk és ez számunkra is nagy lehetőség!-próbálta nyugtatni Liam,de nem nagy sikerrel.

-Tudom, de akkor is! Már majdnem...Ah mindegy, hagyjuk!-törődött bele.

-Szerintem jobb ha Én most megyek!-álltam fel a kanapéról.

-Nyugodtan maradj itt, ráérsz még elmenni!-ajánlotta fel Harry.

-Nem, nem szeretnék zavarni.-válaszoltam és mindenkit egyesével megöleltem.-Jó utat és vigyázzatok magatokra, remélem majd még találkozunk. Sziasztok!-köszöntem el és kisétáltam az ajtón. Ez nem lehet! Nem lehet ilyen egyszerűen vége mindennek! Nem hagyhat így itt, hisz Ő emelt ki a magányos, unalmas, egysíkú életemből. Annak ellenére,amit vele tettem csoda,hogy szóba állt velem. Arra pedig végkép nem számítottam,hogy ilyen kapcsolat alakul ki köztünk, hogy olyan érzelmeket tud bennem kelteni,amik számomra eddig ismeretlenek voltak. De talán nem ez lett megírva, hisz azért ha megnézzük a dolgok másik oldalát a barátai azt sem tudják, hogy mit tettem vele és ha megtudnák örökre megutálnának. De a dolgokon már nem változtathatok...

-April! April várj!-hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.

-Niall?

-April.-mondta ki újra a nevem, amibe egyszerűen beleborzongtam.Kezét óvatosan az arcomra csúsztatta és eltűrt pár hajtincset az arcomból.

-Kérlek Niall, ne nehezítsd meg a dolgokat.

-De Én nem bírlak így elengedni. Tudom, hogy azt mondtam, hogy el kellene felejtenünk azt a csókot,de nekem ez nem fog menni! 

-Nekem sem!-válaszoltam halkan és az események újra megismétlődtek,de mégis más érzés volt, hisz tudtam ez nem tarthat sokáig. Ez a csók sokkal fájdalmasabb volt, vagyis csak az érzése, hogy talán ez az utolsó. Ahogy ajkaink szétváltak olyan szorosan átöleltem, ahogy csak bírtam.

-Gyere, hazakísérlek!-mondta és összekulcsolta ujjainkat és gyalog elindultunk hozzám! Egész úton egyikünk sem szólt semmit. Nekem csak az együtt töltött perceink jártak a fejemben...A koncert, a napok, amiket kényszerből nálam töltött, az este amikor elküldte Chris-t, a pillanat, amikor azt hittem végleg kisétált az életemből és mikor váratlanul megjelent. Egy kérdés az óta a nap óta sem hagy nyugodni.

-Miért jöttél vissza?-tettem fel a régóta bennem kavargó kérdést.

-Micsoda? Mikor?

-Tudod, miután...elengedtelek.-mondtam ki halkan, hisz azóta is bűntudatom van, akárhányszor vele vagyok mindig eszembe jutnak azok a napok.

-Nem tudom, csak egyszerűen késztetést éreztem arra,hogy visszamenjek.

-És nem bántad meg? 

-Az volt életem legjobb döntése!-válaszolta mikor észrevettem, hogy meg is érkeztünk.

-Bejössz?-kérdeztem remélve,hogy a válasz igen.

-Persze!-válaszolta és otthonos mozdulatokkal levette a cipőjét és ledőlt a kanapéra.-Itt aludhatnék?

-Biztos vagy benne? Nem kellene inkább visszamenned a fiúkhoz? Már biztos aggódnak érted.

-Te most viccelsz? Ők küldtek utánad. Harry szó szerint kirakott a házból.

-Akkor természetesen itt aludhatsz. Gyere akkor megágyazok!-mondtam és elindultam az emeletre. Megágyaztam, addig Ő átvette a pizsijét, vagyis csak felvette az alvós boxerét. Én is felvettem egy topot és egy rövidnadrágot.

-Siess, mert kezdem magányosan érezni magam!-kiabált nekem a fürdőbe.

-Jövök!-válaszoltam kilépve a fürdőből és leültem az ágyra.

-Mi az? Miért nem jössz ide mellém?

-Tudod, gondolkodtam és rájöttem valamire. Én egyáltalán nem érdemellek meg téged. Miért vagy még mindig velem, azok után, ami történt?

-Mert melletted boldog vagyok és csak ez számít, nem érdekel, ami akkor történt, csak az számít, hogy most itt vagyunk ketten. Csak Te és Én!Na, gyere ide!-emelte fel maga mellett a takarót, én pedig bebújtam mellé. Szorosan magához húzott és átkarolta a derekam.

~Hahhi! Remélem tetszett a rész! Oldalt van egy szavazás a történet végével kapcsolatban, várom a szavazatokat. Persze annak a végeredménye csak segítség lesz számomra,hogy könnyebben tudjak dönteni a végével kapcsolatban, de persze az még odébb van. Hamarosan kövi rész.Xx~