8.fejezet I'm no superman*

Niall szemszöge*

...Az emeletről egy újabb sikoly hallatszott.''A francba is Horan. Te és a lovagiasságod vonszoljátok fel magatokat és nézzétek meg mi folyik odafent!!---Te bekattantál? Nem vagy te Superman! Ha most ki mész azon az ajtón örökre elfelejtheted és élheted tovább az életedet,ahogy eddig!''

-De Én nem akarom elfelejteni!-mondtam ki megint hangosan válaszolva a kis hangoknak a fejemben. Komolyan el kellene gondolkodnom,azon,hogy orvosra van szükségem. Megráztam kicsit a fejem,hogy elhessegessem a gondolataim. Elindultam az emelet felé,de előtte még kerestem valamit,amivel tudok védekezni. Bármi is folyik éppen odafent. A kezembe vettem egy golf ütőt,ami nem tudom honnan kerülhetett elő,de most épp kapóra jött. Óvatosan elkezdtem a lépcső irányába sétálni. Lassan vettem a lépcsőfokokat nehogy, véletlenül is zajt csapjak. Nesztelenül és sikeresen feljutottam az emeletre. A hangok April szobájából jöttek és nem volt egyedül! Hallottam még egy számomra ismeretlen fenyegetőző férfi hangot is. A szoba ajtaja nyitva volt. Lélegzet visszafojtva sétáltam el a szoba bejáratáig.

-Chris...kérle-ek ne-hallottam meg April könyörgő hangját a szobából. Mikor teljesen az ajtó elé álltam csak azt láttam,hogy egy pasi fekszik April-en, akinek tiszta vér volt az arca ,ami a könnyeivel vegyült.

-Te meg ki a franc vagy?? Szállj le róla de azonnal!-ordítottam, olyan hangerővel és magabiztossággal, hogy még Én is meglepődtem magamon. A srác erre felállt az ágyról és elkezdett méregetni.

-Húhaaa! Ez az a szerencsétlen, akinek mostanában megkeseríted az életét?-kérdezte visszafordulva az ágy felé.-Részvétem haver!-fordult vissza felém.

-Chris Ő nem a pasim!-válaszolta erőtlen hangján April.

-Akkor szerintem jobb ha most el mész. Nekünk April-lel van még egy kis elintézni valónk. Csááá-köszönt el és már lökött ki az ajtó felé és becsukta mögöttem az ajtót. Pár percig még értetlenül álltam az ajtóban, aztán észhez tértem. Egy különös érzés tört rám. Még sosem voltam ennyire dühös...soha...senkire. Eldobtam a kezemben lévő golf ütőt és berontottam a szobába.

-Nem voltam elég világos az előbb?-kérdezte felháborodottan, mintha tök normális dolog lenne az, hogy egy félig eszméletlen lányt kihasznál.

-Te pedig komolyan hülyének nézel?-válaszoltam kérdéssel a kérdésére. Mélyen magamba szívtam a levegőt, odaléptem az ágyhoz és leütöttem. Puszta kézzel, akkorát ütöttem rá, hogy leesett az ágyról. Idegesen felállt, közben az állát fogta és April felé fordult.

-Lehet, hogy most megmentett a lovagod, de ezzel még nincs vége!-mondta. Felkapta a pólóját a földről és kiviharzott a szobából. April remegő testtel feküdt az ágyon és nem mozdult, csak bámult maga elé.

-A-april.-mondtam ki halkan a nevét, de nem reagált. Kicsit közelebb léptem és óvatosan megérintettem a vállát, amire csak elhúzódott. Felállt és besietett a fürdőbe.

April szemszöge*

Miután Chris elment, ketten maradtunk Niall-el. Próbált szóra bírni, de nekem ez most egyáltalán nem ment. Egyedül kellett lennem, ezért felálltam és bezárkóztam a fürdőbe. Lerogytam a földre, felhúztam térdeimet és karommal átkulcsoltam őket, fejem pedig óvatosan ráhajtottam.''El sem hiszem, hogy ez történt, mintha valami rossz horrorfilmben lennék. Vagy ez csak egy rémálom,amiből sosem ébredek fel? Ez egy lecke akar lenni,azokért a dolgokért, amit a múltban tettem? Talán Niall a szőke herceg, aki kiment ebből a szörnyű álomból? Persze! Majd miután elraboltatom belém is fog szeretni,ugye?? Hol élek Én? Vedd már észre magad! Persze, hogy a sors büntet ha épp most is rosszat teszek, de nem tehetek róla...szükségem van rá'' Félbe szakítottam gondolataim és a csaphoz sétáltam. Mikor belenéztem a tükörbe elképedtem a látványtól. A szám felrepedt, az arcom és a nyakam tele volt kék-zöld foltokkal és arcom véres volt keveredve a könnyeimmel. Megmosakodtam, megtöröltem az arcom és újra a tükörbe néztem. Kicsit jobb látvány volt,de a zúzódásokat, a foltokat és a szememben lévő fájdalmat és megaláztatást nem bírtam lemosni. Erőt véve magamon kisétáltam a fürdőből és mivel Niall-t fent már nem találtam lementem a nappaliba. Ott ült és csak bámult maga elé.

-Khm.-köhintettem egyet, hogy észrevegye ott vagyok. Tekintetét rám emelte és felállt.-É-én köszönöm-suttogtam.Nem szólt semmit csak közelebb lépett. Tekintetével végig mérte az arcom. Minden egyes kis zúzódást szemügyre véve. Ez egy idő után már kissé kényelmetlen volt számomra ezért lehajtottam a fejem.

-Nem kell megköszönnöd! Ez egy barom...remélem többet nem meri ide tolni a képét.-válaszolta, amitől felemeltem a fejem és csillogó szemekkel néztem rá. Ahogy beszélt a kezei ökölbe szorultak az állkapcsa pedig megfeszült. Egyik pillanatban elvesztettem magam fölött az irányítást és zokogva a karjaiba hullottam. Pár másodpercig lepetten állt ölelésemben, aztán szorosan átölelt.-Shhhhh. Minden rendben lesz...

~Meg is hoztam az új részt! Remélem tetszik. Szerintem már észrevettétek,hogy a szereplőknél van egy kis változás. Chris-el bővült...talán a történet folyamán lesz még szerepe April életében. Megint csak hálás tudok lenni nektek. Köszönök minden kommentet, (nahh jó nekem nem megy ez a kéregetősdi, mert így úgy érzem,hogy kényszerítelek titeket rá, szóval akinek tetszik a történet majd feliratkozik és komit is ír ha akar.)Xx~

7.fejezet A múlt árnya*

April szemszöge*

Mikor haza értem csodálatos látvány fogadott. Niall édesen szunyókált a kanapén, a lejátszóban pedig az egyik kedvenc filmem ment. Mivel olyan aranyosan aludt nem akartam felébreszteni, ezért betakartam megsimogattam az arcát és felmentem a szobámba. Ezután a fárasztó nap után nagy szükségem volt egy forró fürdőre. Bementem a fürdőbe és megnyitottam a csapot. Tele engedtem a fürdőkádat, levetkőztem és beleültem. 20 percig ha ülhettem benne, aztán nagy nehezen kikászálódtam. Megtörölköztem és felvettem egy kényelmes trikót és egy rövidnadrágot. A hajamat felkötöttem, gyorsan fogat mostam és a ruháimat bedobtam a szennyesbe. A telefonomat nyomkodva kiléptem a fürdőből és egy ismerős hang megütötte a fülem.

-Hiányoztam, édes?-kérdezte, amitől egyszerre futott át rajtam a félelem és az undor.

-Te meg mi a frászt keresel itt? Hogy jutottál be?

-Nem is örülsz, hogy itt vagyok??

-De...marhára-válaszoltam gúnyosan.

-Jajj ne légy ilyen cica...Tudom, hogy még mindig engem akarsz.-válaszolta és egyre közelebb lépett.

-Ne gyere közelebb különben...

-Különben mi?? Nem kell adnod itt az ártatlant és jobb ha nem ellenkezel.-ekkor már teljesen közel jött és testével neki nyomott a falnak. Próbáltam minél jobban elhúzni magam tőle,de a fal és a kezei, amivel a fejem mellett támaszkodott fogva tartottak. Először még álltam szúrós pillantását, de aztán eszembe jutott, hogy mit tett velem.''Soha többé nem akarom azt átélni.Soha!'' Erre visszagondolva teljesen elgyengültem, de nem akartam, hogy észrevegye, ezért visszatartottam előtörekvő könnyeimet. Teljesen közel hajolt és megcsókolt. 

-Undorító vagy.-mondtam és leköptem.Ettől csak még idegesebb lett. Elrántott a faltól és lelökött az ágyra.

-Jól van...ha durván szeretnéd durva leszek.-mondta és levette a pólóját. Míg a fehér ruhadarabbal küszködött gyorsan felpattantam az ágyról és megpróbáltam kiszaladni, de egy hirtelen mozdulattal elkapta a csuklóm és a falnak lökött. A hátam erre a mozdulatra egy reccsenő hangot adott és olyan érzésem lett mintha kést szúrtak volna belém. A fájdalomtól kiszökött egy könnycsepp a szememből.

-Kérleek...-motyogtam halkan és a könnyeim egyre csak elhomályosították látásom.

-Így majd megtanulod, hogy engedelmeskedj nekem.-mondta és tiszta erejével beleütött a falba. Keze csak pár centire suhant el a fejem mellett, ettől a mozdulattól az egész testem remegni kezdett. Hirtelen és durván megcsókolt. Átkarolta a derekamat és ismét elhúzott a faltól. Rálökött az ágyra és fölém hajolt.

-Innen már nincs ki út!-mondta és megharapta alsó ajkamat. Szemeimet összeszorítottam és csak tűrtem a cselekedeteit. Minden egyes mozdulatától kirázott a hideg és a gyomrom görcsbe szorult, de nem tehettem semmit sokkal erősebb volt, mint Én, nincs esélyem ellene. Minden mozdulata egyre fájdalmasabb lett számomra. Számat csókolgatta és haladt egyre lejjebb, mikor a nyakamhoz ért megharapta és elkezdte szívni. A fájdalomtól felsikoltottam.

-Ennyire élvezed?-kérdezte gúnyos mosollyal az arcán. Így, hogy már teste nem tartott teljesen fogva, összeszedtem minden erőm és pofán vágtam. Az ütésem erejétől elfordította a fejét, mikor visszafordult a szemei sokkal sötétebbek lettek és az érintése még az eddiginél is durvább. A pillantásából tudtam mire készül, miután ez a gondolat átfutott az agyamon a keze már lendült is és teljes erővel az arcomnak csapódott.Az ütés erejétől az állkapcsom reccsent egyet a szám pedig felrepedt.

-Te akartad. Ha nem viselkedsz kénytelen vagyok más eszközökhöz folyamodni...

Niall szemszöge*

Kinyitottam a szemem és észrevettem, hogy már beesteledett,de én még mindig a kanapén fekszem, most már betakarva. 

-April biztos már hazaért.-mondtam ki hangosan a gondolataim. Rápillantottam a nappaliban lévő órára, ami 23:54-et mutatott. Körbenéztem és gondoltam felmegyek a ''szobámba'' lefeküdni, de mikor vizsgáltam a környezetem észrevettem, hogy a bejárati ajtó tárva-nyitva áll. Kicsit furcsálltam,de kit érdekel? Szabad utam van...Végre. Csillant fel a szemem és már gyors léptekkel mentem az ajtó felé, de egy sikolyt hallottam az emeletről. Kíváncsi lettem volna mi az, de ha most a kíváncsiság vezérel nem olyan biztos a haza jutásom. Már a kilincset fogva álltam és egyre gyorsabban kapkodtam a fejem a kijárat és a lépcső felé...''Menned kell Horan! Nem maradhatsz itt tovább!!---Meg kell nézned mi az? Lehet, hogy April bajban van. Hisz megmentette az életed!---Ja, de nem kellett volna megmentenie,ha nem rabolja el!'' Harcoltak a kis hangok a fejemben Én pedig még mindig tehetetlenül álltam az ajtóban...

~Hahiii! Itt is az új rész. Remélem tetszett. Nagyon szépen köszönöm, azt a sok komit az előző részhez. Remélem ehhez a részhez is jön pár. Hálás vagyok a rendszeres komizóknak és nagyon örülök, hogy elmondják a véleményüket a részekről, de örülnék ha más is tudtomra adná a véleményét egy komment formájában. Hamarosan hozom a kövi részt.Xx~

6.fejezet Kellemetlen helyzetek*

Niall szemszöge*

-Ezt fel kell vennem!-mondta közben már indult is a konyha felé.Pár perc múlva kicsit feszülten jött vissza.-Csinálok valami kaját aztán el kell mennem. Mit kérsz?

-Kösz, de nem vagyok éhes.

-Nah persze.Már napok óta nem ettél semmit. Akkor inkább rendelek pizzát azt biztos megeszed.-mondta és már tette a füléhez a telefont.Hirtelen beugrott. Ember fog idejönni,aki segíthet nekem kiszabadulni. Abban a pillanatban mikor ez eszembe jutott ledobta a telefont az asztalra.

-Tudom mit? Inkább mégis csak főzök.-''Oh Istenkém! Ugye most csak viccelsz?'' A kanapéról bámultam, ahogy sürög-forog a konyhában. Úgy látszott tudja mit csinál. Pár óra múlva már kellemes illatok lepték be a lakást. Ezeknek az illatoknak valahogy nem tudtam ellenállni és közelebb mentem. 

-Remélem szereted az édes-savanyú mártásos csirkét.-engedett felém egy halvány mosolyt. Én csak bólintottam egyet, eszem ágában sem volt hozzászólni. Megterített és kirakott 2 adagot az ételből. A kezével felém intett, hogy üljek le, Én engedelmeskedtem és elfoglaltam az egyik helyet, aztán Ő is csatlakozott hozzám. Megvártam, hogy előbb Ő egyen az ételből nehogy valami ''véletlen'' folytán legyen benne valami.

-Egyél nyugodtan! Nem mérgeztem meg vagy ilyenek.-mondta nevetve, de az én arcom rezzenéstelen maradt. Mikor ezt észrevette rájött, hogy Én tényleg erre gondoltam.-Ugye nem gondoltad, hogy...?-kérdését nem fejezte be, de tudtam mire gondol. Én csak megrántottam a vállam és elkezdtünk enni. Szótlanul tömtem magamba a kaját, ami meglepő módon nagyon finom volt. Már jó ideje nem volt részem ilyen házi kosztban. A koncertek miatt nincs nagyon időm rá és senki sincs, aki elkészítené. Mikor ezzel végeztünk elvette a tányérom és berakta a mosogatóba, aztán megjelent egy nagy tálca sütivel.

-Egy kis csokis süti anyukám receptje alapján.-mondta és elém rakta a tálcát. Félénken odanyúltam egy szeletért és óvatosan beleharaptam. Isteni volt...teljesen szétomlott a számban. Sosem ettem még finomabbat, bár ezt most nem hangoztattam előtte csak ettem tovább a sütit. Mikor már ezzel is végeztem megköszöntem az ebédet és felálltam.

-Most inkább felmegyek.-mondtam és elindultam felfelé, vagyis indultam volna ha egy őrjítő fájdalom nem nyilall bele a lábamba.-Auuu.-csúszott ki a számon a fájdalom hangja és megkapaszkodtam a konyha asztal szélében.

-Minden rendben?-kérdezte aggodalmas tekintettel és hirtelen elém lépett.

-Persze...csak kicsit fáj a lábam.

-Gyere had nézzem meg.-mondta. Visszaültetett a helyemre és felhúzta a nadrágom szárát, ami sajnos mindig visszacsúszott és nem bírta miatta rendesen megvizsgálni a lábam.

-Le kell venned a nadrágot, hogy rendesen megtudjam nézni.-mondta komolyan. Hirtelen azt hittem, hogy csak viccel ezért nem vettem komolyan, de a pillantásából levettem, hogy teljesen komolyan gondolta.

-Ugye most csak viccelsz?-kérdeztem fennhangon.

-Nem. Niall meg kell néznem!-én csak engedelmeskedtem kérésének. Kicsatoltam az övem és letoltam a nadrágomat. Ez a helyzet teljesen kényelmetlen volt számomra. Egy szál alsóban álltam előtte. Megpróbált nem feltűnően végigmérni, de észrevettem, hogy rajtam legelteti a szemét. Visszaültem a székre Ő pedig letérdelt elém. Kicsit megtapogatta a lábam és végig simított rajta. Az egész testem beleremegett az érintésébe, de nem tudom, hogy a fájdalom vagy maga az érintés hozta ki belőlem ezt a reakciót. Felállt és pár perc múlva visszatért egy elsősegély csomaggal és egy vizes ronggyal. A vizes ruhát óvatosan hozzáérintette a feldagadt lila bokámhoz, amire kicsit felszisszentem és elhúztam onnan a lábam

-Nyugi! Ettől jobb lesz.-mondta nyugtató hangon, én pedig visszahelyeztem elé a lábam, hogy befejezhesse. Óvatosan bekötözte a lábam és mikor megbizonyosodott arról, hogy elég szoros-e a kötés összepakolta a cuccokat és felállt.

-Visszaveheted a nadrágodat.-mondta, amitől egy kicsit megkönnyebbültem, de különös módon ennyi idő után már nem is zavart, annyira, hogy egy szál boxerben voltam. Felvettem a nadrágomat a földről és belebújtam.

-Nekem most mennem kell.-mondta közben felkapta a telefonját és a táskáját. Az ajtóból még visszapillantott.-Ott a szekrényben vannak DVD-k nézz, amit akarsz.-mondta és becsukta maga mögött az ajtót. A zár kattant pár perc múlva pedig a motor hangja ütötte meg a fülem, ami egyre halkabb lett. Gondoltam ha már itt vagyok és nem csinálhatok semmit valamivel el kell töltenem az időt, hogy gyorsabban teljen. Odamentem a kis szekrényhez, amire mutatott és kivettem egy filmet, aminek a címe ,,Minden kút Rómába vezet'' Beraktam a lejátszóba és letelepedtem a kanapéra.

~Kicsit késve, de megjött a 6.fejezet. Őszintén szólva ezzel a résszel egyáltalán nem vagyok megelégedve, de remélem azért olvasható lett. Köszönöm az előző részhez a komikat és a majdnem 900 oldalmegjelenítést. A kövi részt már kicsit hamarabb hozom. További szép nyarat mindenkinek.Xx~

5.fejezet Deja Vu*

 

April szemszöge*

Épp az árvaházból kocsikáztam haza és kicsit elgondolkodva bámultam kifelé, amikor valami nekicsapódott az autónak. Hirtelen lefékeztem és gyorsan kiszálltam a járműből. Amikor megláttam, hogy mi vagyis inkább KI fekszik a az autó előtt a földön eszméletlenül, majdnem sokkot kaptam. Gyorsan odarohantam hozzá és letérdeltem mellé. A vállánál kicsit megráztam és a nevét mondogattam hátha felébred,de nem reagált. Már a két nagyokos is odaért az autóhoz. A térdükre támaszkodva és lihegve bámultak rám és a földön fekvő eszméletlen fiúra.

-Hát már ennyit sem lehet rátok bízni??-kérdeztem hangosan és határozottan, de, ahogy újra a földön fekvő fiúra emeltem a tekintetem a hangom elcsuklott.

-Mi észre sem vettük, hogy elszökött.

-Akkor mire figyeltetek?? A hűtőm kitakarítására? Niall-re biztos, hogy nem, mert akkor nem feküdne itt.

-Sajnáljuk! Legközelebb vigyázunk.-mondta Jack.
-Csak van egy kis bökkenő...nincs legközelebb! Ki vagytok rúgva! Jahh és ne gondoljátok, hogy ilyen könnyen megúsztátok!
-De April...
-Nincs:De April! Végeztem veletek...és most menjetek!!!-mondtam nekik. Ők pedig ott hagytak Niall-el. Először még csak tehetetlenül bámultam, nem tudtam mit tegyek. Még egyszer végignéztem élettelennek tűnő testén, aztán pedig felálltam. Kinyitottam a kocsi hátsó ajtaját és visszamentem Niall-höz. Nagy nehezen elcipeltem az autóig és befektettem a hátsó ülésre. Becsuktam az ajtót átmentem a vezető oldalra és beszálltam. 5 perc sem telt bele már otthon is voltunk. Az autónál tett műveleteket újra megismételtem, ha bár ez azért nagyobb távolság volt és, azért Niall kb. 70 kilós testét nem olyan egyszerű cipelni, főleg az én alkatomnak. Fél órás küszködés után sikeresen lefektettem a kanapéra. Gyorsan hoztam egy kis vizes ruhát, amivel letörölgettem Niall arcáról a rászáradt vért. Az arca tele volt kisebb nagyobb sebekkel, amiket óvatosan letisztogattam. A nagyobb sebeket ragtapasszal leragasztottam a kisebb sebek pedig majd maguktól begyógyulnak. Miután lekezeltem a sebeit, azután csak figyeltem az arcát, ami még kis zúzódásokkal és sebekkel is gyönyörű. Szőke haja kissé kócosan omlott homlokára, duzzadt  rózsaszín ajkai kissé szétnyíltak, hosszú szempillái édesen pihentek a szeme alatti kis részen. Ahogy ártatlanul és kiszolgáltatottan feküdt a kanapén, olyan volt, mint egy angyal.

Niall szemszöge*

Már kezdtem észlelni a külvilágot. Éreztem, hogy valami puhán fekszem. Minden porcikámat átjárta az égető fájdalom, alig bírtam megmozdulni és úgy éreztem, hogy ha valaki hozzám érne darabokra törnék a fájdalomtól.A szemeimet nehézkesen, de ki tudtam nyitni és mikor megláttam az ismerős környezetet hirtelen lecsuktam.A kezem lassan a szememhez emeltem és megdörzsöltem, hát ha rosszul láttam. Újra kinyitottam a szemem, de sajnos az előbb nem láttam rosszul. Teljesen ''deja vu'' érzésem lett. ''Hogyan kerültem újra ide?'' Gondolataimat egy lágy simogatás szakította félbe...amikor az arcomon simított végig teljesen úgy éreztem, mintha ezzel elakarná tüntetni a szabadulásom alatt szerzett sebeimet. Az érintése, mintha elfeledtette volna velem minden problémám.Egész testemet átjárta egy bizsergető érzés, amit idáig még egyszer sem tapasztaltam. Miután elemelte puha kezét az arcomról újra éreztem a fájdalmat és most mintha erősebb lenne, mint mielőtt hozzám ért. Oldalra fordítottam a tekintetem, mellettem pedig a hosszú barna hajú lány ült, aki kétségbeesetten bámult. Megpróbáltam felülni, hogy úgy is szemügyre vegyem a helyzetem.

-Ne! Maradj csak nyugodtan...Ne félj.-mondta April lágy, simogató hangon.Most más volt...teljesen más. A hangjában éreztem az aggodalmat és a törődést, ami most nagyon megnyugtatott. Már nem féltem, annyira, mint, amikor először kerültem ide. Mintha valami változott volna, nem tudom mi, de változott...Kíváncsi pillantását éreztem magamon, de nem mert megszólalni csak aggodalmas arccal bámult rám.
-H-hogy vagy??-kérdezte végül, de még így is elég félénken.
-Voltam már jobban is.-válaszoltam.
-É-én s...-fejezte volna be, de megcsörrent a telefonja...

~Itt az új rész, remélem nem okoztam csalódást senkinek.Sajnálom, hogy csak most tudtam hozni. Sajnos a kövi résszel is csúszni fogok kicsit de megpróbálom minél hamarabb. Köszönöm a 8 feliratkozót és a kommenteket.Xx~

4.fejezet Szabadulás*

-Bemegyek a városba. Figyeljetek rá!-mondta April a két pasinak és egy ajtó csapódás után eltűnt. Már több esélyem van a kiszabadulásra így, hogy Ő elment. Csak a két tökfejet kéne valahogy kicseleznem onnan pedig szabad az utam! A semmibe... mivel azt sem tudom, hogy hol vagyok? De akkor is ha a házból kijutok onnan már csak találok valakit, aki hazavinne. Hisz Niall Horan vagyok biztos, hogy valaki haza vinne, sőt még stoppolnom sem kéne. Félretéve az ego-t...valamit ki kell találnom, de gyorsan mielőtt April visszaér. Nagyjából feltudtam mérni a házat és szerencsémre két kijárat van, ugyan az egyik a hátsókert felé nyílik,de ott is megtudok lógni. Csak ki kell várnom a megfelelő időt, mikor nem nagyon figyelnek.

-Gyere enni!-mondta Josh.

-Nem vagyok éhes.-válaszoltam egyszerűen pedig ez egyáltalán nem így volt. Majd éhen haltam.

-Le jössz és kész!-nem akarok ellenkezni szóval erőtlen testem feltornáztam valahogy az ágyról és elindultam lefelé a lépcsőn. Leültem az asztalhoz és Jack elém dobott valamit,de nem néztem meg jobban, hogy mi az, mert akkor csak még éhesebb lennék.Így hát csak néztem, ahogy tömik magukba a kaját. Mikor végeztek az edényeket bedobták a mosogatóba és leültek a nappaliba TV-ni. Szabad az utam! Ezek tényleg nagyon sötétek, de ez nekem kedvez. Felálltam az asztaltól és mivel a főbejárathoz csak a nappalin keresztül vezetett út, ahol a két nagyokos ült így a hátsó kert felé vezető bejáraton kívántam távozni. Minél közelebb értem az ajtóhoz, annál hevesebben vert a szívem, attól féltem, hogy a végén még a szívverésem miatt fognak észrevenni, olyan hangosan szólt. Már a hátsó kert felé nyíló ajtó kilincsét fogtam...a kezeim remegtek,de most le kell győznöm a félelmet. Felülkerekedtem a félelmemen. Halkan lenyomtam a kilincset és már rohantam is, Én sem tudom pontosan hova,de rohantam. Nem néztem vissza csak előre és rohantam ahogy csak tudtam. A füves rétet elhagyva már erdős rész volt, de még mindig csak a kertben voltam, mivel az egész telket egy óriási kerítés vette körül. A lábaimat sebesen szedtem egymás után, a szívem majd kiugrott a helyéről és a levegőt kapkodva szedtem. Csak azon járt az agyam, hogy most hazajussak bármilyen további akadály nélkül. Az így is erőtlen testem már fáradni kezdett, de nem álltam meg .Csak futottam, ahogy bírtam. A fáról lehullt kiszáradt fa levelek és letört kis gallyak zörögtek a lábam alatt, de nem törődtem vele mivel ezt már úgy sem hallják. Már olyan messze értem a háztól, hogy nem is láttam szabadulásom ajtaját és a két fickót sem. Fel sem tűnt nekik, hogy eljöttem, de ez csak megkönnyíti a dolgom. Miközben hátra fele tekingettem nem vettem észre egy vastag faágat és óriási sebességgel beleszaladtam. Volt egy kis találkozásom a talajjal. Próbáltam feltápászkodni, de a már így is kevés erőm még kevesebb lett az ütközés miatt. A hátam az esés közben roppant egyet és iszonyatosan fájt. Úgy éreztem, hogy a fejem mindjárt szétmegy. Gyorsan odakaptam a fájó ponthoz és éreztem valami nedveset és ez nem a verejtékem volt. Elvettem a kezem és rápillantottam. Véres volt...Gyorsan észhez tértem mivel még mindig nem voltam szabad így beletöröltem a vért a pólómba és az arcomról is nagyjából letöröltem. Ülve még kicsit nyújtózkodtam aztán felálltam. Mikor újra hátranéztem megláttam az egyik pasit az emeleti folyosó ablakában. Már észrevették, hogy nem vagyok ott szóval sietnem kell. Gyorsan tovább bicegtem mivel már a lábam is nagyon fájt a levegőt pedig zihálva szedtem. Odaértem az óriási körülbelül 2-2,5 méteres kerítéshez. Picit még vizsgálgattam, hogyan tudnék átjutni a másik oldalra. Felpipiskedtem és belekapaszkodtam a tetejébe. Nagy lendülettel felrántottam magam a lábammal pedig megtámaszkodtam. Gyorsan kapkodva lábaimat felbírtam ülni a kerítés tetejére. Visszapillantottam a ház felé és a két pasi már a hátsó kertben mászkált engem keresve. Az egyik elpillantott az irányomba...Abban a pillanatban a szívem kihagyott egyet aztán pedig hevesen vert...Észrevett. Próbáltam gyorsan leugrani, de nem sikerült. Már szaladtak felém Én nehezen, de azért mégis sietve leugrottam a kerítésről. Mikor leértem a talajra a lábamba egy erős fájdalom szúrt, de már kint vagyok. Elkezdtem rohanni mivel tudtam, hogy nem hagynak ilyen könnyen elszabadulni. Már hallottam magam mögött a hangjukat és közben szaladtam, ahogy csak a megmaradt erőmből ki telt. Már elég messze lehettem a kerítéstől és hátrapillantottam. A két fickó elég messze,de a nyomomban volt. Előrefordultam és csak egy hangos fék nyikorgásra emlékszem és egy óriási fájdalomra először csak a mellkasomnál aztán az egész testem egy nyilalló fájdalom kíséretében a földre zuhan...

~Szeretném megköszönni a  6 feliratkozót, az oldal megjelenítéseket és azt a sok bíztató kommentet. Köszönöm, hogy figyelemmel kíséritek a történetet. Remélem, hogy ez a fejezet is tetszik és remélem a folytatás is tetszeni fog.~

3.fejezet Őrült rajongó?*

...A Hold fénye beszűrődött a ''szobámba''. Odasétáltam az ablakhoz és felnéztem az égre. ''Hiányzik a családom, hiányoznak a fiúk és a barátaim...Az ember csak ilyen helyzetekben jön rá, hogy ezek a személyek mennyire számítanak nekünk és mennyire fontosak az életünkben. Ha ők nem lennének, akkor az életünk szürke, szomorú és magányos lenne.Nélkülük nem érünk semmit, nincs értelme az életünknek.'' A halovány csillagok és a Hold erős fénye megvilágította a hátsó kertben sétáló lányt, aki épp egy szál virággal ment oda egy kis szentély szerűséghez. Letérdelt elé és rátette a virágot. Pár percig  lehajtott fejjel ült egy helyben és csak bámult maga elé. Most szomorúnak és törékenynek látszott, nem úgy, mint ma délután,amikor akkorát lekevert annak a pasinak, hogy még az is fájt, hogy néztem. ''Nem értem, miért ilyen? Mi rosszat tettem neki, hogy Ő ezt teszi velem? Elszakít a szeretteimtől és itt vagyok egyedül bezárva. Ennek mi értelme?'' Miközben elmerültem a kérdéseimben láttam, hogy fel áll és elindul befelé. Egy pillanatra felpillantott, mintha érezte volna, hogy figyelem Őt. Gyorsan hátra hajoltam és elhúztam a függönyt, hogy ne vegyen észre, de szerintem nem voltam elég gyors. Nem nagyon törődtem vele és inkább úgy döntöttem lefekszek.

Reggel a vakító Nap fényére ébredtem, ami beszűrődött az ablak és a függöny közötti kis résen és pont a szemembe világított. Az éjszaka nem tudtam valami sokat aludni, az agyam csak járt, járt és járt. Mindenen...a világ dolgain még a legkisebb dolgokon. Meg ilyen körülmények között nem is tudnám lehunyni a szemem...teljesen kiszolgáltatott vagyok nekik. Bármit megtehetnek velem hisz nem tudok ellenkezni, vagyis tudnék de azzal csak magamat hoznám ennél is rosszabb helyzetbe.Gondolataimat a szoba ajtajának kicsapódása szakította félbe és a lány.
-Hoztam kaját, egyél!-mondta és lerakta az éjjeli szekrényre a tálcát, amin egy pohár narancslé és pirítós volt. A nyál összefutott a számban, ahogy megláttam hisz már egy napja nem ettem és nem is ittam semmit. De nem fogadhattam el. Ki tudja mit tett bele és amúgy is...
-Mikor engednek már el, végre?-kérdeztem türelmetlenül.
-Mindennek el jön a maga ideje.-mondta és újra magamra hagyott.''Ezt mégis, hogy értette? Mikor jön el az idő? Mit akar velem tenni??'' Gondolkodásom egy újabb ajtó csapódás szakította félbe,de ezúttal Jack és a másik fickó jött be.
-Itt van ruha. Fürödj meg és öltözz át!-nyújtottak felém egy kupac ruhát.
-Itt ugyan nem!-jelentettem ki határozottan pedig egy frissítő hideg zuhany jól esett volna.
-Te akartad! Josh szólj April-nek!-mondta Jack. A Josh név hallatán eszembe jutott a dobosunk és újra csak a családomon járt az eszem és, hogy ha most nem ellenkezem talán egyszer épségben visszajutok hozzájuk.
-Nahh jó rendben.-adtam meg magam és elvettem a ruhát Jack kezéből. Elindultam a fürdő felé,de megláttam egy szobát...Ahelyett, hogy engedelmeskedtem volna a kíváncsiság vágya hajtott. Bementem...Egy teljesen átlagos hálószobának tűnt. Halvány rózsaszín falai voltak. Egy nagy franciaágy és sötétbarna antik bútorok is kaptak helyet benne. A szekrények polcain családi fotók voltak. ''Egy barna hajú lány Ő lehetett April és gondolom az anyukája és az apukája. Egy boldog, szerető családnak tűntek. Vajon mi történhetett, amiért ennyire megváltozott? De engem miért érdekel egy idegbeteg, agresszív ismeretlen lány, aki mellesleg fogva tart''...Megláttam a szobában egy szekrény ajtót résnyire nyitva, hát ha már itt vagyok...benyitottam és,amit bent láttam...leesett az állam. Az ajtó teleragasztva a képeinkkel bent a polcokon pedig az albumaink,a koncert DVD, két 1D-s póló és még egy takaró is. Jézusom!! Ő egy őrült rajongó!! El kell tűnnöm innen...Ki tudja mire képes? Sok őrült rajongót láttam már, de szerintem Ő túl tesz mindegyiken. Bár idáig semmilyen jelet nem fedeztem fel rajta, ami erre utalna. De azért mégis csak jobb félni, mint megijedni. Mielőtt még bárki meglátott volna gyorsan bementem a fürdőbe. Levetkőztem és megnyitottam a csapot. A  hűsítő hideg víz simogatásnak tűnt a bőrömön. Mikor befejeztem felvettem a ruhákat,amiket hoztak és visszamentem a ''szobámba''...

              

Trailer*

Sziasztok!! Meghoztam a blogom Trailer-ét, nem nagy szám, de remélem nektek tetszeni fog.:)