32.fejezet Te már megtaláltad!*

Niall szemszöge*

Már nagyon késő lehet. A többiek haza is mentek,mert már majdnem ülve elaludtak, egyedül Harry maradt itt velem.

-És most mi lesz?-tette fel a megválaszolhatatlan kérdést Harry.

-Őszintén fogalmam sincs.-temettem kezeimbe arcomat.-Már annyi minden megfordult a fejemben és nem akarok rossz döntést hozni.

-Bárhogyan döntesz Én támogatlak, és a többiek is.-az eddig fejembe fészkelődött mondat hirtelen ki kívánkozott.

-Az lenne a legjobb ha békén hagynám April-t. Ha eltűnnék az életéből, hisz úgy sem emlékszik rám.

-Tudom, hogy azt mondtam támogatlak,de ez őrültség! Úgy érzem,amit most mondani fogok egyáltalán nem vall rám és talán kicsit nyálas is lesz,de kimondom. Titeket egymásnak teremtett a sors! Emlékszel,hogy azt mondtad, hogy April iránt nem érzel semmit és hogy csak barátok vagytok?-itt megállt egy picit várva a válaszomat én pedig bólintottam egyet. Fogalmam sincs mire akar kilyukadni.-Én már akkor tudtam,hogy köztetek több van, mint barátság, pedig Én hiszek a fiú-lány barátságban. De a viselkedésed mindent elárult. Még azt is mondtad, hogy reméled Én is megtalálom azt a lányt, akivel ilyen lehet a kapcsolatom. Én még mindig keresem azt a lányt, de az isten szerelmére Te már megtaláltad!-emelte fel picit a hangját,de vissza is vette mikor észrevette, hogy egy kicsit tényleg hangos.-Ne hagyd el menni! Ne engedd, hogy az a Chris gyerek lecsapja a kezedről!

-Lehet hogy igazad van.

-Biztos, hogy igazam van!

-De mégis mit kellene, ahhoz tennem, hogy visszaszerezzem?

-Emlékeztesd a közös pillanatokra, a találkozásotokra.-''Hát ezzel nem segített valami sokat! Hogy emlékeztessem arra, hogy elrabolt? Raboltassam el magam? Ez lehetetlen! De ha még azt hiszi,hogy együtt van Chris-szel,akkor még azt sem tudja, hogy a szülei meghaltak.'' 

-Harry! Nagy baj van!-néztem barátomra kétségbeesetten.

-Mi? Mi az?-nézett rám ijedten.

-April még úgy tudja, hogy a szülei élnek.

-Miért gondolod ezt?

-Mivel úgy tudja,hogy Chris a barátja és mikor vele volt, akkor a szülei még éltek.

-Hát ha eddig nem lett volna nehéz dolgod akkor most még nehezebb.

-Istenem! Miért kell így büntetned szegényt?!-suttogtam halkan és felnéztem válaszra várva,de tudtam,hogy nem jön.

-Nocsak! Kit látnak szemeim?-szólalt meg egy gúnyos hang.

-Te undorító, mocskos disznó! Hogy merészelted idetolni a képed?-álltam fel a székről és elindultam felé. A testemet végigjárta a düh és az utálat. Az önelégült arckifejezése tetézte bennem ezt az érzést.

-Képzeld! April kérte, hogy idejöjjek.-vigyorgott.

-Ön Chris Evans?-jött ki az orvos April szobájából.

-Igen, Én!-válaszolt elégedetten.

-A hölgy már várja!-tárta ki előtte az ajtót és Ő nyugodt léptekkel sétált be a szobába. Odasiettem az ajtóhoz és az átlátszó üvegen tisztán láttam mindent. Chris odasétált April-hez és megcsókolta, Ő pedig könnyedén viszonozta. Több se kellett. Egy hirtelen mozdulattal kirántottam az ajtót és elrángattam Chris-t April mellől. 

-Niall! Hagyd!-sietett be a szobába Harry és nagy nehezen leszedett Chris-ről.-Mi ütött beléd?-vont kérdőre miután kiráncigált onnan.

-Csak az a mocskos disznó.

-Elhiszem, hogy rossz látni, hogy egy másik gyerek enyeleg a barátnőddel,de ha szétvered a fejét attól nem lesz jobb és akkor April-t is elijeszted.

-De nem hagyhatom, hogy az a mocsok a közelében legyen.-rohangáltam fel-alá a folyosón.

-Pár hét és biztosan vissza hódítod April-t!

-De addig sem lehetne annak a nyomorultnak a közelében!

-Ha dühöngsz attól nem lesz jobb!

-Harry! Ez a srác megerőszakolta!

-Mi? Mikor? Hogy? De...-akadt el a szava hirtelen a meglepődöttségtől.

-Akkor,amikor a 3 hónapos turnén voltunk. Már érted,hogy miért nem akarom,hogy a közelében legyen?

-Sajnálom! De akkor is megfontoltan kell cselekedned. Nem ijesztheted el. Egyáltalán tudod már hogy akarod elkezdeni?

-Van pár ötletem.

~Hahhi mindenki! Először is nagyon sajnálom,hogy ennyit késtem ezzel a résszel és nem is a legjobb. Sajnos nekem sincs sok időm most a bloggal foglalkozni,de mára ígértem szóval ezt be is tartom! Remélem tetszett! #ThankYou #ILoveYou Ui.:Remélem mindenki nézte a 1DDay-t:) Hamarosan kövi.Xx~

31.fejezet Sajnálom,de...*

Muzsika(hallgathatod miközben olvasod)

Niall szemszöge*

Liam elég gyorsan beért a kórházba, de nekem mégis egy örökké valóságnak tűnt az út, és közben April még el is ájult. Ahogy Liam leparkolt az óriási épület előtt rögtön ölembe kaptam Aprilt és már siettem is be vele. A recepciós nő először csak azt mondogatta, hogy nyugodjak meg mindjárt hív egy orvost, de csak visszament a számítógéphez és elkezdte nyomogatni.

-Hívjon már egy rohadt orvost azt Isten szerelmére! Nem látja, hogy milyen állapotban van ez a lány?! Minek van maga itt, dísznek?!
-Caroline! Mi ez a nagy kiabálás?-közeledett egy köpenyes férfi, gondolom orvos. Legalábbis remélem.
-Elnézést! Szeretném ha megvizsgálná a barátnőmet.-rohantam oda hozzá még mindig tartva April-t.
-Mi történt?
-Épp táncolt az egyik barátommal és egyszer csak rosszul lett. Fájt a feje és nem érezte a lábait, aztán a kocsiban elájult.-magyaráztam, de hirtelen nem is fogtam fel, hogy ezeket Én magyarázom az orvosnak. Csak ömlöttek belőlem a szavak.
-Már korábban is történ hasonló?
-Igen! Pár hónapja.
-És akkor miért nem kerestek fel egy szakembert?
-Hát néha elég makacs és azt hitte, hogy ez csak egy átlagos rosszullét.-az orvos intett az egyik ápolónak, aki ez idő alatt odahozott egy hordágyat én pedig óvatosan ráfektettem April-t. Már követtem volna tovább az orvost amikor megállított.
-Most megvizsgálom a barátnőjét, kérem várjon itt!
-Rendben!-törődtem bele helyzetembe és leültem a váróban. Pár perc múlva odalépett valaki, megsimította a vállam és leült mellém. Fel sem kellett néznem, ahhoz, hogy tudjam Liam az. Ő valahogy mindig tudja mikor mit kell mondani vagy, hogy mikor nem kell semmit mondani. Tudja, hogy azzal ha azt mondja ''minden rendbe jön'' ''nem lesz semmi baj'' attól nekem nem lesz jobb, sőt ettől még jobban elbizonytalanodom.

Órák óta itt ülünk és az orvos még mindig nem jött vissza, de már a többiek is ideértek. A hangulat elég szorongó és lehangoló, de mit is tehetnénk ilyen helyzetben? Mondjuk annak örülök, hogy a barátaim itt vannak velem és támogatnak. Talán a jelenlétük tartja bennem a lelket.
-Azt mondta az orvos, hogy csak megvizsgálja. Akkor mi tart ennyi ideig?-kérdeztem kétségbe esetten.-Már elegem van ebből a bizonytalan várakozásból!-pattantam fel a székből és járkálni kezdtem. Fel-alá szeltem a kórház folyosóit és csak úgy pörgött az agyam. Túl sok dolog történt ezalatt a három nap alatt mióta visszajöttünk.Ahogy elkezdtem volna gondolkodni az orvos félbeszakított.-Doktor úr! Mi történt vele? Ugye rendbe fog jönni?-siettem oda az orvoshoz.
-Először is kérem, hogy nyugodjon meg! Nem szépítem a dolgot és inkább nem beszélek félre. A hölgy a gyógyszer túladagolás miatt ájult el. Gondolom mielőtt jöttek egy party-n voltak és ott fogyasztottak alkoholt,ugye?
-Igen,de...
-Biztosan az okozta az ájulást, de lenne itt még valami. A hölgyet érte mostanában valami váratlan hír, valami rossz dologra gondolok,amit nehezebben dolgozott fel vagy ehhez hasonló?
-Hát, ami azt illeti igen. De mégis miért?
-Gondolom Önt nem Chris-nek hívják.
-Nem! Miért? Kérem mondjon már valamit.
-April-nek részleges emlékezet kiesése van, a sokk miatt szokott legtöbbször ez előfordulni. Így talán kieshetett neki pár hónap vagy év az életéből.
-Micsoda? Akkor...akkor rám sem emlékszik?
-Sajnálom. Minden kiesett neki az elmúlt pár évből és akikkel ez idő alatt találkozott, azokra sem emlékszik.
-De ez...ez nem lehet! Bemehetek hozzá?
-Talán nem ez a legjobb ötlet.
-Kérem! Beszélnem kell vele! Lehet, hogyha meglát emlékezni fog rám.
-Rendben, de kérem ne erőltessen semmit. Ehhez időre van szüksége, lehet hogy egy kis idő elteltével magától vissza fog emlékezni mindenre.-már alig vártam, hogy az orvos befejezze a mondandóját és bemehessek hozzá. Gyors léptekkel indultam meg a szoba felé, ahol April volt és a többiek is követtek. Mindannyian beléptünk a szobába, én pedig odasétáltam az ágya mellé. Ő csak meglepődve nézett végig a ''kis'' csapatunkon aztán a tekintete megtalált engem. Abban a pillanatban nem tudtam mit tehetnék, egy szó sem jött ki a torkomon.
-Sziasztok! Ti Ellie-hez jöttetek? Most ment ki a mosdóba,de egy pillanat és visszajön.-mosolygott ránk,de egyáltalán nem értettük miről beszél.
-Ki az az Ellie?-kérdezte Harry.
-Akkor nem hozzá jöttetek? Ő a szobatársam, csak most ismerkedtem meg vele.-válaszolta kedvesen. Olyan furcsa. Most értettem meg igazán, hogy mi is történt. Tényleg nem emlékszik ránk.
-April! Hát nem ismersz meg?
-Kellene?
-Én vagyok az Niall!
-Sajnálom, de nem rémlik.-a válasza lesújtó volt,mint egy villámcsapás, ami épp belém csapott. A lábaim elgyengültek és könnyek hagyták el arcomat. Leültem az ágya mellett lévő székre és vártam a ''megváltást'', azt hogy felébredjek ebből a rémálomból vagy, hogy megcsókoljon és csak azt mondja, hogy viccel. De ez sajnos nem történt meg. Fürkésző tekintettel nézett végig rajtam, de láttam, hogy még sejtése sincs arról, hogy ki vagyok. Egy nagy sóhaj kíséretében lehajtottam a fejem és könnyeim hirtelenjében záporozni kezdtek. A szobában uralkodó halálos csönd közepette felszólalt egy csilingelő hang és megéreztem egy lágy kezet a kezemen.
-Kérlek ne sírj! Most bánatos vagy de biztos minden rendbe fog jönni.-Felnéztem April-re, aki csillogó szemekkel nézett vissza rám és szorosan fogta a kezem.
-Remélem.-néztem a kezeinkre és talán túlságosan elbíztam magam, mert felálltam és megakartam csókolni, de Ő eltolt magától.
-Sajnálom, de nekem van barátom.
-Jajj, istenem! Ne haragudj Én nem akartam így rád mászni...uhhh...sajnálom.-léptem hátrébb. Harry odalépett mellém és átkarolta a vállam.
-És hogy hívják a barátod? Remélem nem veszed tolakodásnak.-kérdezte Perrie.
-Chris-nek hívják.-mosolyodott el April, én viszont ledöbbentem a válaszán. Szóval az orvos ezért kérdezte, hogy engem hívnak-e Chris-nek.
-De nem...az nem. Harry!-borultam barátom karjába, mint egy félős kislány.
-Nyugi!
-Nem akarok tolakodó lenni, de Ő miért sír mióta bejött ide? És amúgy kihez jöttetek?
-El kell mondani neki.
-De az orvos azt mondta,hogy ne terheljük ilyen hirtelen.
-Tudnia kell az igazat.-súgtak össze a többiek.
-Tudod, Te és Niall egy pár vagytok és szeretitek egymást.-válaszolta Louis.
-Nem ez nem igaz! Az Én barátom Chris!-tiltakozott April. Nem láttam sok esélyét annak, hogy visszaemlékszik bármire is velem kapcsolatban. Legjobban mégis az zavart, hogy azt hitte Chris a barátja. Pedig ha tudná milyen szörnyűségeket tett vele.
-Pedig így van! Már három hónapja együtt vagytok!
-Arra emlékeznék, de még soha életemben nem láttalak titeket!
-Pont ez az, hogy nem emlékszel, mert rosszul lettél és ezért vagy itt.
-Hagyd Harry! Inkább menjünk ki. Hagyjuk Őt pihenni.-mondtam és mindannyian megindultunk kifelé.

~Hahhi! Tudom sokat késtem a résszel és sajnálom, de remélem, hogy tetszett:) Várom a véleményeteket:)Xx~