2.fejezet A luxus börtön fogságában*

...Már kezdtem ébredezni. Éreztem, hogy valami puha és selymes dolgon fekszem. A fejem sajgott és a szememet is nagyon nehéznek éreztem, ezért nem is bírtam kinyitni. Tőlem pár méterre hangokat hallottam egy lányét és két férfiét. ''Kik Ők??Vajon mit akarhatnak tőlem? Megakarnak kínozni, vagy megölni?? Miért pont Én?? Nem tettem semmi rosszat...''

-Köszönöm, hogy segítettetek! Itt a jutalmatok! Greg-nek egy szót se, különben...-hallottam a lány hangját, ami, elég fenyegetően hangzott.

-Ha a segítségünkre lenne szükséged nyugodtan hívj!

-Biztos, hogy nem tud elmenekülni?

-Annyi nyugtatót adtuk be neki, amennyi még egy lovat is kiütne.

-A biztonság kedvéért maradjatok még odakint.

-Rendben.-mondta az egyik pasas és hallottam, hogy elindulnak kifelé, és ezt az ajtó csapódás is bizonyította, amire picit összerezzentem. A lány lépteit hallottam közeledni. A szívem hevesen vert és féltem. Vajon mit akarhatnak tőlem ezek az ismeretlen emberek?? A léptei ezután egyre halkultak és még egy ajtó csukódást hallottam, ami már kicsit halkabb volt. Erőt gyűjtöttem és kinyitottam a szemem. Egy gyönyörű nappaliban találtam magam. Tiszta és rendezett volt minden, de még mindig nem értem, hogy miért hoztak ide?? Haza akarok menni! Hiányzik a családom és a fiúk is! Felálltam és körülnéztem hátha valahol kitudok surranni innen anélkül, hogy észrevennének. Kinéztem az ablakon és több kilométeres körzetben csak egy nagy telket láttam fákkal és bokrokkal. Se házakat, se utat. Semmi olyan dolgot, ami arra utalna, hogy a közelben más is lakik. ''Nem hiszem, hogy a pénz miatt raboltak el hisz ez a ház csodás. Akkor még is miért? Nem baj...Nem kell izgulnom a fiúk és a családom már biztos keresnek és mindent megfognak, azért tenni, hogy megtaláljanak. De mi van ha, akkor már késő lesz...Ha megtalálnak...holtan. Bele sem merek gondolni, hogy nem láthatom többé őket. Na elég volt Horan! Ki kell innen szabadulnod!'' Bíztattam magam, de tudtam, hogy erre nem sok esély van. Abban a pillanatban, ahogy erre gondoltam a kilincs lenyomódott és az ajtó kinyílt. Próbáltam keresni egy tárgyat, amivel könnyen leüthetném fogva tartóm, de semmi sem akadt a kezem ügyébe, és már késő volt. A lány jött be az ajtón és a két pasas. Csodálkozva néztek rám, Én viszont rettegtem.

-Mit akarnak tőlem??-kérdeztem ordítozva tőlük, közben éreztem, hogy a hangom remegett. Nem tudtam nyugodt maradni. ''De ilyen helyzetben Ki tud??''

-Ha jó leszel nem fogunk bántani.-mondta a lány.

-De miért hoztak ide? 

-Az legyen a mi dolgunk!-mondta az egyik pasas.

-Jack hagyd!-mondta a lány, mint megtudtam Jack-nek.

-Ha pénz kell, adok! Nem számít mennyi kell, meg lesz! Csak engedjenek el...Könyörgöm...

-Haaa! Nem sok ész szorult ebbe a gyerekbe.-nevetett fel a másik pasi, akinek nem tudtam a nevét.

-Fogd be!!-ordított rá a lány és pofon vágta. A férfi odakapott az arcához és mikor elemelte onnan a kezét, vérzett. Annyira pofon vágta őt a lány, hogy felrepedt a szája, pedig ebből a lányból ezt nem nézném ki. Elsőre törékeny kis virágszálnak tűnik, de már a szúrós pillantásából is látszik, hogy ennél több van benne.

-Haaaahhaaa! Ezt megkaptad.-röhögte ki a pasast Jack.

-Jobb ha csöndben maradsz, vagy Te is kérsz??- Jack rögtön abba hagyta a nevetést és maga elé emelte a kezét védekezésképp és csak bólogatott. Lassan kezdtem már a lánytól jobban félni, mint a két hegyomlástól 

-Kérsz kaját vagy vizet??-fordult felém a lány. ''Komolyan azt hiszi, hogy majd olyan könnyen válaszolok neki, mintha egy étteremben lennék? Persze! Kérek egy pikáns fűszerezésű grill csirkét, köretnek pedig sült krumplit és egy jeges tea is jól esne.'' Gondoltam magamban gúnyosan.

-Nem!-válaszoltam szűkszavúan, pedig már majdnem kilyukadt a gyomrom. A koncert előtt ettem utoljára. Várjunk csak! Azóta egyáltalán mennyi idő telt el?

-Ha kellene valami szólj!-mondta a lány és megfordult, de mielőtt kilépett volna az ajtón szólásra nyitottam a szám.

-Haza akarok menni a családomhoz és a barátaimhoz!-mikor kimondtam, egy kicsit megtorpant, hátranézett, szúrós tekintetével, mintha a lelkemig látott volna. Pár másodpercig még bámult, aztán gúnyosan felnevetett és kisétált...

1.fejezet A koncert*

A TV-t bámultam és közben a gép előtt ültem, hogy az egyik One Direction-os Facebook oldalon a legfrissebb híreket meg tudjam osztani a többi rajongóval. A Music Channel-en a News-ban(5 perces sztár hírek minden órában-szerk.megj.) épp a fiúkról volt szó így felhangosítottam a tv-t, hogy minden részletet pontosan halljak.

-A One Direction újra London-ban koncertezik! Az első harminc jegyet megvásárló személy fél áron kapja a belépőt és V.I.P. jegyet is kap, amivel a koncert után bemehet a backstage-be és találkozhat személyesen a fiúkkal. A jegyeket ma délután kettőtől kezdik árusítani.-mikor befejezte már fel is kaptam a telefonom.
-Greg! Kéne két One Direction koncertjegy a holnapi koncertre, de még az első harminc vevőben benne kell, hogy legyél.-mélyen a szívemben éreztem, hogy nem ez a világ legnagyobb ötlete, de nem tehettem mást. Már nem bírom tovább nélküle. Látnom kell Őt.
-Ne aggódj meg lesz!-mondta határozottan, amiben biztos is voltam, hogy így lesz szóval a tervem eddig sikeresnek látszik. Ő az egyetlen megmaradt rokonom, akire számíthatok és ha a nagybátyám azt mondja, hogy elintézi, akkor azt már elintézett dolognak lehet venni.
-Még kéne két embered is. Helyesbítek a két legjobb embered!
-April, ugye nem keveredtél bele valami rosszba?
-Dehogy is!
-Akkor minek két ember?
-Az legyen az Én dolgom, és kérlek ne kérdezősködj ennyit! Minél kevesebbet tudsz annál jobb, neked is és nekem is.
-Rendben, meg lesz, de ha bármi baj van nekem nyugodtan beszélhetsz róla.
-Tudom, de nem lesz semmi baj.-mondtam még utoljára és letettem a telefont. Este még beszélgettem pár Directioner-rel, akiket az oldalon ismertem meg és készülődtem a holnapi napra. Mindennek tökéletesnek kell lennie. Átgondoltam mindent részletesen. Nem lehet hibázni.

Reggel izgatottan és kicsit boldogan ébredtem, ami nem egy gyakran tapasztalható jelenség nálam, így egy kicsit Én is meglepődtem saját magamon. Megreggeliztem és felöltöztem. Már 9-kor elindultam a stadium-hoz mivel rengetegen lesznek és nem akarom kivárni azt a hosszú sort előtte, amúgy is még a nagybátyámmal és a két emberrel találkozom a közeli Starbucks-ban.
-Szia Greg bácsi.-köszöntöttem vidáman.
-Szia April, ma is ugyanolyan gyönyörű vagy, mint máskor.
-Azért nem kell túlzásba vinni, de köszönöm.
-Nahh áruld csak el minek kellenek a fiúk??-mondta már komolyabb hangszínben, amitől kicsit megijesztett.
-Semmi komoly...Kérlek ne faggass erről. Tudom, hogy mit csinálok! Bízz bennem!-mondtam neki határozottan és láttam a szemében, hogy feladja és nem kérdezget tovább.
-Olyan makacs vagy, mint amilyen anyád volt.-jelentette ki. Szavai hallatán felvillant pár emlék kép a nevelő anyámról, bár nem vér szerinti anyám volt, de azért mégis csak Ő nevelt fel, így örököltem a jó és rossz tulajdonságait is.
-Most már elég lesz a fecsegésből indulnunk kell.-mondtam és a két pasasra néztem, akiket Greg hozott, hogy segítsenek nekem. Elindultunk a stadium felé, ahol a koncert lesz már rengeteg rajongó várt, arra, hogy bemehessen, de mivel az első 30 vásárló V.I.P. jegyet kapott így őket beengedték, köztük engem is. A koncert olyan csodás volt, mint, amilyet vártam. A fiúk csodálatosak voltak, mint mindig és jól elszórakoztatták a népet vagyis a Directioner-eket. A koncert végén felhívtam a kocsiban várakozó fiúkat és szóltam nekik, hogy jöhetnek...

Niall szemszöge*

A koncert nagyon jól sikerült a rajongók fantasztikusak voltak, a színfalak mögött is jól elbeszélgettünk velük. Amikor már minden rajongó elment, még megláttam egy barna hajú lányt, aki még bent ácsorgott. Odaakartam menni szólni neki, de ahogy elindultam felé hátulról valaki lefogott és egy nedves rongyot tartott az arcom elé. A lábam gyengült, a látásom is homályosodott és egyik pillanatról a másikra minden elsötétült...

Előszó*

Sokan úgy gondolják, hogy az élet egy hullámvasút. Egyszer fent, egyszer lent, jönnek jó és rossz dolgok is.  Mások élete tele van boldogsággal, szeretettel, mosolygással, szerelemmel, barátokkal és néha-néha szomorúsággal és csalódottsággal. Az Én életem viszont tele van magánnyal, szomorúsággal, könnyekkel, bánattal...Míg egy nap jött egy csodás fiú. Az elején még azt hittem, hogy amit érzek iránta szimpla rajongás viszont ez egy idő után átváltozott bennem szerelemmé...

17 éves koromban megtudtam, hogy akikkel élek és szüleimnek gondolok nem az igazi szüleim. Az igazi szüleim még kis koromban árvaházba adtak, mert nem tudtak volna felnevelni...Ezzel hónapokig nem bírtam megbirkózni. Az érzés, hogy az igazi szüleim eldobtak maguktól. Nem kellettem nekik. Ezek után nem bírtam ugyanolyan szemmel nézni a nevelő szüleimre, haragudtam rájuk, amiért nem mondták el, ezért hónapokig a hallgatásommal ''büntettem'' őket. Most már rájöttem még sem ez volt a legjobb ötlet. Egy nap mikor épp egy üzleti megbeszélésről repültek volna haza, a repülőgép viharba keveredett és lezuhantak...Már 20 éves vagyok, de azóta is bennem él a bűntudat, amiért a hallgatásommal akartam őket büntetni, pedig egyáltalán nem érdemelték meg.Mikor meghaltak még nem voltam 18 éves így fél évre nevelő otthonba kerültem. Betöltöttem a 18-at és egyedül élhettem tovább a ''csodás'' életemet. Az anyagi javakban nem szenvedtem hiányt, mert a szüleim híres üzletemberek voltak így Én örököltem a vagyont. Más lány ilyenkor már rég a plázába rohant volna menő ruhákért és cipőkért, de ez nem az Én műfajom. Hozzá sem nyúltam a pénzhez csak ha szükséges dolgok kellettek, étel és a számlák kifizetése. Nem voltak barátaim, sem családom. Egyedül maradtam! Így éltem mindennapjaimat, mindaddig amíg a TV-ben fel nem fedeztem 5 csodás személyt, akikért teljesen odavoltam. A mindennapjaim és a gondolataim is csak róluk szólt. A közösségi oldalakon megismert rengeteg rajongó mellett nem éreztem magam olyan magányosnak. Talán ezzel töltöttem be a szívemben tátongó ürességet, amit a nevelő szüleim hagytak maguk után. Ez az 5 csodálatos fiú teljesen megváltoztatta az életem...