31.fejezet Sajnálom,de...*

Muzsika(hallgathatod miközben olvasod)

Niall szemszöge*

Liam elég gyorsan beért a kórházba, de nekem mégis egy örökké valóságnak tűnt az út, és közben April még el is ájult. Ahogy Liam leparkolt az óriási épület előtt rögtön ölembe kaptam Aprilt és már siettem is be vele. A recepciós nő először csak azt mondogatta, hogy nyugodjak meg mindjárt hív egy orvost, de csak visszament a számítógéphez és elkezdte nyomogatni.

-Hívjon már egy rohadt orvost azt Isten szerelmére! Nem látja, hogy milyen állapotban van ez a lány?! Minek van maga itt, dísznek?!
-Caroline! Mi ez a nagy kiabálás?-közeledett egy köpenyes férfi, gondolom orvos. Legalábbis remélem.
-Elnézést! Szeretném ha megvizsgálná a barátnőmet.-rohantam oda hozzá még mindig tartva April-t.
-Mi történt?
-Épp táncolt az egyik barátommal és egyszer csak rosszul lett. Fájt a feje és nem érezte a lábait, aztán a kocsiban elájult.-magyaráztam, de hirtelen nem is fogtam fel, hogy ezeket Én magyarázom az orvosnak. Csak ömlöttek belőlem a szavak.
-Már korábban is történ hasonló?
-Igen! Pár hónapja.
-És akkor miért nem kerestek fel egy szakembert?
-Hát néha elég makacs és azt hitte, hogy ez csak egy átlagos rosszullét.-az orvos intett az egyik ápolónak, aki ez idő alatt odahozott egy hordágyat én pedig óvatosan ráfektettem April-t. Már követtem volna tovább az orvost amikor megállított.
-Most megvizsgálom a barátnőjét, kérem várjon itt!
-Rendben!-törődtem bele helyzetembe és leültem a váróban. Pár perc múlva odalépett valaki, megsimította a vállam és leült mellém. Fel sem kellett néznem, ahhoz, hogy tudjam Liam az. Ő valahogy mindig tudja mikor mit kell mondani vagy, hogy mikor nem kell semmit mondani. Tudja, hogy azzal ha azt mondja ''minden rendbe jön'' ''nem lesz semmi baj'' attól nekem nem lesz jobb, sőt ettől még jobban elbizonytalanodom.

Órák óta itt ülünk és az orvos még mindig nem jött vissza, de már a többiek is ideértek. A hangulat elég szorongó és lehangoló, de mit is tehetnénk ilyen helyzetben? Mondjuk annak örülök, hogy a barátaim itt vannak velem és támogatnak. Talán a jelenlétük tartja bennem a lelket.
-Azt mondta az orvos, hogy csak megvizsgálja. Akkor mi tart ennyi ideig?-kérdeztem kétségbe esetten.-Már elegem van ebből a bizonytalan várakozásból!-pattantam fel a székből és járkálni kezdtem. Fel-alá szeltem a kórház folyosóit és csak úgy pörgött az agyam. Túl sok dolog történt ezalatt a három nap alatt mióta visszajöttünk.Ahogy elkezdtem volna gondolkodni az orvos félbeszakított.-Doktor úr! Mi történt vele? Ugye rendbe fog jönni?-siettem oda az orvoshoz.
-Először is kérem, hogy nyugodjon meg! Nem szépítem a dolgot és inkább nem beszélek félre. A hölgy a gyógyszer túladagolás miatt ájult el. Gondolom mielőtt jöttek egy party-n voltak és ott fogyasztottak alkoholt,ugye?
-Igen,de...
-Biztosan az okozta az ájulást, de lenne itt még valami. A hölgyet érte mostanában valami váratlan hír, valami rossz dologra gondolok,amit nehezebben dolgozott fel vagy ehhez hasonló?
-Hát, ami azt illeti igen. De mégis miért?
-Gondolom Önt nem Chris-nek hívják.
-Nem! Miért? Kérem mondjon már valamit.
-April-nek részleges emlékezet kiesése van, a sokk miatt szokott legtöbbször ez előfordulni. Így talán kieshetett neki pár hónap vagy év az életéből.
-Micsoda? Akkor...akkor rám sem emlékszik?
-Sajnálom. Minden kiesett neki az elmúlt pár évből és akikkel ez idő alatt találkozott, azokra sem emlékszik.
-De ez...ez nem lehet! Bemehetek hozzá?
-Talán nem ez a legjobb ötlet.
-Kérem! Beszélnem kell vele! Lehet, hogyha meglát emlékezni fog rám.
-Rendben, de kérem ne erőltessen semmit. Ehhez időre van szüksége, lehet hogy egy kis idő elteltével magától vissza fog emlékezni mindenre.-már alig vártam, hogy az orvos befejezze a mondandóját és bemehessek hozzá. Gyors léptekkel indultam meg a szoba felé, ahol April volt és a többiek is követtek. Mindannyian beléptünk a szobába, én pedig odasétáltam az ágya mellé. Ő csak meglepődve nézett végig a ''kis'' csapatunkon aztán a tekintete megtalált engem. Abban a pillanatban nem tudtam mit tehetnék, egy szó sem jött ki a torkomon.
-Sziasztok! Ti Ellie-hez jöttetek? Most ment ki a mosdóba,de egy pillanat és visszajön.-mosolygott ránk,de egyáltalán nem értettük miről beszél.
-Ki az az Ellie?-kérdezte Harry.
-Akkor nem hozzá jöttetek? Ő a szobatársam, csak most ismerkedtem meg vele.-válaszolta kedvesen. Olyan furcsa. Most értettem meg igazán, hogy mi is történt. Tényleg nem emlékszik ránk.
-April! Hát nem ismersz meg?
-Kellene?
-Én vagyok az Niall!
-Sajnálom, de nem rémlik.-a válasza lesújtó volt,mint egy villámcsapás, ami épp belém csapott. A lábaim elgyengültek és könnyek hagyták el arcomat. Leültem az ágya mellett lévő székre és vártam a ''megváltást'', azt hogy felébredjek ebből a rémálomból vagy, hogy megcsókoljon és csak azt mondja, hogy viccel. De ez sajnos nem történt meg. Fürkésző tekintettel nézett végig rajtam, de láttam, hogy még sejtése sincs arról, hogy ki vagyok. Egy nagy sóhaj kíséretében lehajtottam a fejem és könnyeim hirtelenjében záporozni kezdtek. A szobában uralkodó halálos csönd közepette felszólalt egy csilingelő hang és megéreztem egy lágy kezet a kezemen.
-Kérlek ne sírj! Most bánatos vagy de biztos minden rendbe fog jönni.-Felnéztem April-re, aki csillogó szemekkel nézett vissza rám és szorosan fogta a kezem.
-Remélem.-néztem a kezeinkre és talán túlságosan elbíztam magam, mert felálltam és megakartam csókolni, de Ő eltolt magától.
-Sajnálom, de nekem van barátom.
-Jajj, istenem! Ne haragudj Én nem akartam így rád mászni...uhhh...sajnálom.-léptem hátrébb. Harry odalépett mellém és átkarolta a vállam.
-És hogy hívják a barátod? Remélem nem veszed tolakodásnak.-kérdezte Perrie.
-Chris-nek hívják.-mosolyodott el April, én viszont ledöbbentem a válaszán. Szóval az orvos ezért kérdezte, hogy engem hívnak-e Chris-nek.
-De nem...az nem. Harry!-borultam barátom karjába, mint egy félős kislány.
-Nyugi!
-Nem akarok tolakodó lenni, de Ő miért sír mióta bejött ide? És amúgy kihez jöttetek?
-El kell mondani neki.
-De az orvos azt mondta,hogy ne terheljük ilyen hirtelen.
-Tudnia kell az igazat.-súgtak össze a többiek.
-Tudod, Te és Niall egy pár vagytok és szeretitek egymást.-válaszolta Louis.
-Nem ez nem igaz! Az Én barátom Chris!-tiltakozott April. Nem láttam sok esélyét annak, hogy visszaemlékszik bármire is velem kapcsolatban. Legjobban mégis az zavart, hogy azt hitte Chris a barátja. Pedig ha tudná milyen szörnyűségeket tett vele.
-Pedig így van! Már három hónapja együtt vagytok!
-Arra emlékeznék, de még soha életemben nem láttalak titeket!
-Pont ez az, hogy nem emlékszel, mert rosszul lettél és ezért vagy itt.
-Hagyd Harry! Inkább menjünk ki. Hagyjuk Őt pihenni.-mondtam és mindannyian megindultunk kifelé.

~Hahhi! Tudom sokat késtem a résszel és sajnálom, de remélem, hogy tetszett:) Várom a véleményeteket:)Xx~