28.fejezet A pasim a nagybátyám?!*

April szemszöge*

Óvatosan kibújtam Niall karjaiból és próbáltam nem felébreszteni, de sajnos nem sikerült.

-Jó reggelt Szépség!

-Neked is Szőkeség!-csókoltam meg.

-Ma programunk van!

-Igen? És mi lenne az?

-A családommal ebédelünk.

-Hogy micsoda? Ez nem korai még? Nem mintha nem szeretnék megismerkedni a családoddal, csak...hát tudod...ma nem érek rá.-Kerestem kifogásokat, hogy kitudjak bújni a találkozás alól. Niall mindig az utolsó pillanatban szól, így nem tudok rá felkészülni és nem akarom elszúrni.

-És mégis mi olyan fontos?

-Hát...izé...be kell mennem az árvaházba.-dadogtam össze-vissza.

-Engem nem tudsz átverni! Megint túl izgulod ezt az egészet, pedig nem kellene, hisz a fiúkkal is jól kijöttél már az első találkozáskor. Biztosan ez is ugyanolyan jól fog elsülni.

-Ha Te mondod.-adtam meg magam, hisz esélyem se volt róla lebeszélni. Túl lelkes és elszánt, ezért inkább beletörődtem.-És hányra megyünk?

-Ebédre, szóval délre.

-Most hány óra?

-11.-kerekedtek el szemei és gyorsan kipattant az ágyból.

-Nyugi-nyugi. Nem hajt a tatár! Odaérünk időben.-nyugtattam meg egy kicsit bár nem láttam nagy sikerét. Mindketten pillanatok alatt elkészültünk és gyorsan indultunk is. A kocsiban Niall kicsit felkészített, hogy mire számíthatok. Ettől egy pöppet megkönnyebbültem, de még ugyanúgy féltem, hogy mit fognak rólam gondolni. Niall leparkolt egy gyönyörű ház előtt, mindketten kiszálltunk és bementünk.

-Anyu! Megjöttünk!-kiabált be Niall. Levettük magunkról a kabátot és beljebb sétáltunk.

-Ohh már nagyon vártunk titeket!-köszöntött minket egy alacsony szőke hajú kedves nő. Feltehetően Ő Niall anyukája. Sőt biztos, hisz nagyon hasonlítanak egymásra.

-Anyu bemutatom a barátnőmet, April-t. April Ő az anyukám Maura.-mutatott be minket egymásnak. Olyan jó volt az Ő szájából hallani, hogy a ''barátnőm''.

-Már régóta vártam erre a találkozásra, Niall rengeteget mesélt rólad.

-Oh, tényleg? Remélem,hogy csak jót.

-Nem hinném, hogy rád rosszat is lehetne mondani.-válaszolta mosolyogva. Ahogy ránéztem, olyan volt mintha Niall nézett volna vissza rám. Niall közelebb jött hozzám és átkarolta a derekam és így mentünk be a nappaliba.

-April, Ő itt a férjem Chris.

-Örvendek a találkozásnak!-nyújtotta felém a kezét és én illedelmesen viszonoztam gesztusát. Ekkor hirtelen egy síró hangra lett figyelmes mindenki.

-Itt van Theo?-kérdezte Niall csillogó szemekkel. Maura csak bólintott egyet és Niall már rohant is a nappaliban lévő kiságyhoz amiben a csöppség volt. Óvatosan kivette és ringatni kezdte.

-Jajj de édes!-szólaltam fel a kisbaba láttán.-Imádnivaló egy csöppség.Én is megfoghatom?-sétáltam oda hozzájuk. Lassan átvettem Niall karjaiból és ringatni kezdtem.

-Fantasztikus anya leszel.-szólalt meg Niall a pár perces babázás közben.

-Te pedig csodás apa.

-Greg-ék mikor jönnek?-kérdezte Niall az anyukáját.

-Azt mondta, hogy még elintéznek valamit és aztán sietnek ide.-válaszolta Maura. Az idő csak úgy elszállt felettünk, hogy észre sem vettük, de már délután két óra volt. Eljátszottunk Theo-val és rengeteget beszélgettünk. Niall-t még sosem láttam ilyen felszabadultnak és boldognak. Teljesen más mikor a családjával van, ilyenkor teljesen önmaga. Mindenki elég éhes volt már ezért úgy döntöttünk nem várunk tovább a még meg nem érkezett vendégekre, de pont akkor toppantak be. Már az asztalnál ültünk és én pont háttal voltam ezért gondolni sem mertem volna arra, hogy ha hátra fordulok egy kisebb szívroham is elkaphat. Először Denise, Greg felesége mutatkozott be nekem, aztán teljesen megfordultam, hogy szemügyre vehessem Niall bátyját, de ekkor mintha a szívem kihagyott volna pár ütemet. Állítólag ilyet akkor érez az ember ha szerelmes, de most egyáltalán nem erről volt szó.

-Greg bácsi?-kérdeztem elképedve, remélvén hogy csak hallucinálok, de sajnos teljesen jól láttam, amit láttam.

-April...megtudom magyarázni.

-Mi...eee...ezt, hogy?-kérdeztem még mindig csodálkozva és a szavak is elakadtak a torkomon.

-Ti ismeritek egymást?-kérdezte Niall értetlenkedve.

-Hát nagyon is!

-April figyelj ez hosszú történet.

-Hát eléggé hosszú lehet!-kiabáltam már eléggé kiakadva.-Akkor most mégis ki vagy? Niall testvére vagy a nagybátyám?

-Mindkettő.

Niall szemszöge*

-April!-kiáltottam el magam mikor April hirtelen elájult. Gyorsan odarohantam hozzá és az ölembe vettem.-April ébredj!-simogattam meg az arcát,de egyáltalán nem reagált.-Valaki igazán hívhatna egy rohadt orvost!-kiabáltam, mert senki nem csinált semmit.

-Már hívom is.-mondta anya-felkaptam April-t az ölembe és lefektettem a kanapéra. Mindenki lesokkolva állt a nappaliban és csak a lányt bámulták, aki a kanapén feküdt.

-Végre elmesélné valaki, hogy mégis mi a fene volt ez?

-Hát lényegében annyi, hogy a nagybátyja vagyok.-fordult April felé.

-De ezt mégis, hogy?

-Hát ez elég bonyolult.-válaszolta anya. Én pedig kérdőn néztem rá, hogy neki mégis mi köze van ehhez az egészhez.-Ez a történet elég régen kezdődött. Miután megismerkedtem apátokkal bemutatott a barátainak. Nagyon kedves emberek voltak, de volt egy fiú, aki kitűnt mind közül, Daniel. Ő volt apátok legjobb barátja, de egyik este elmentünk bulizni és hát nem úgy sikeredett, ahogy terveztük. Már az egész társaság részeg volt és...hát olyat tettem, amit nem kellett volna.

-Ne, ugye nem?-kérdeztem reménykedve, hogy nem azt fogja mondani, amire gondolok.

-Lefeküdtem Daniel-lel.

-Oh ne! Ezt nem hiszem el!

-Tudom szörnyű dolgot tettem, de az már régen volt. Elmeséltem apátoknak, aki először kiborult, de elég erős volt a szerelmünk és együtt maradtunk. Aztán jött Greg, a két testvér imádta egymást, de egyik nap úgy éreztük, hogy el kell nekik mondanunk az igazat. Richard, a testvéretek pedig megharagudott ránk és még 16 évesen elköltözött tőlünk. Nem akartuk, hogy idáig fajuljanak a dolgok, de egyikünk sem gondolta, hogy Richard örökbe fogad egy gyereket és ti egymásra találtok.

-De akkor Greg, hogy-hogy ismerte Aprilt?

-Ők ketten egész idő alatt jó kapcsolatot ápoltak és mikor Richard-ék meghaltak April-nek nem maradt más csak Greg.

-De akkor miért nem hoztátok ide?

-Mert April úgy nőtt fel, hogy rólunk nem is tudott és nem akartuk, hogy a történelem megismételje önmagát, ezért hagytuk hagy élje a saját életét. De ugye ez a mi kapcsolatunkon semmit nem változtat?-kérdezte az anyám könnyes szemekkel.

-Nem tudom, ezt egyszerűen még mindig nem tudom felfogni.

-Niall, kérlek.-jött oda hozzám, de Én most nem voltam képes jópofizni, hisz amit tettek az most mindent a feje tetejére állított. 

Órákon keresztül csak April-t bámultam. Miután elment az orvos azután nem sokkal felébredt és mindent elmeséltem neki.

-Akkor Te most a nagybátyám vagy?-tett fel egy olyan kérdést, ami még eszembe se jutott.

-Hát nagyon úgy tűnik.-válaszoltam zavartan.

-Ez most akkor azt jelenti, hogy mi...tudod...nem lehetünk együtt?

-Nem! Dehogy! Hisz nem is vagyunk vér szerinti rokonok, mert téged örökbe fogadtak. Szóval nem vagyunk rokonok.

-De valljuk be, hogy ez eléggé bizarr, nem?

-De.

-És talán az lenne a legjobb ha szakítanánk. Nem lenne valami jó ha ez kiszivárogna. Ezzel talán még a karriered is tönkremehet.

-Kérlek ne mond ezt! Én nem akarok szakítani!-néztem rá könnyes szemekkel. Minden egyes szó úgy érintett mintha gyomorszájon rúgtak volna.

-Én sem!-mondta alig hallhatóan és pár kósza könnycsepp folyt végig arcán. Én egy nagyot sóhajtottam, hátha ezzel leesik az a bizonyos kő a szívemről, de csak egy kis darabja tört le.

~Sziasztok! Remélem tetszett a rész. Várom a véleményeket. Xx~