39.fejezet Nem ismer lehetetlent*

April szemszöge*

Próbáltam minél jobban takarni az arcom, hogy még véletlenül se vegyenek észre. Kristen kicsit furán érezhette magát, főleg úgy hogy legszívesebben odafutott volna.

-De figyi, engem nem ismernek szóval én odamehetek,nem?-láttam rajta, hogy ez minden vágya, és ha engem nem vesznek észre tőlem még el is mehet velük.

-Tőlem, csak engem ne hozz szóba légyszi.-alig fejeztem be a mondatot már rohant is oda. Meghozták az rendelésünket, szóval én inkább kicsit beljebb ültem a falhoz, hogy még észrevehetetlenebb legyek és a telefonomat nyomogatva fogyasztottam el az italom.

-Szia April! Hát te mit csinálsz errefelé?-ült le mellém régi barátom.

-Brody! Kérlek, menj el! Nem akarom, hogy Justin észrevegyen.

-Nyugi el van foglalva egy francia kis tyúkkal.-nézett feléjük grimaszolva.

-Az a francia kis tyúk az ismerősöm.

-Bocs, nem tudtam.

-Talán néha gondolkodhatnál mielőtt megszólalsz!

-Jó, mindegy. De te hogy kerülsz ide?

-Itt kaptam állást.

-Egy munkáért ideköltöztél? Nehezen hiszem. Nem inkább a múlt elől menekülsz?

-Ezt meg honnan veszed?-kérdeztem csodálkozva, mert gondolom a Niall-ös dolgot csak nem kotyogták ki a sajtónak, hisz az árt annak a fényes hírnevüknek.

-Hát nem Chris miatt jöttél el?

-Hát igaz, hogy szörnyű dolgot tett, amit biztosan nem fogok neki megbocsátani, de miatta nem jönnék el otthonról.

-Azt hittem. Most épp azon mesterkedik, hogy elkapjon. Már fél Angliát felkutatta, hogy megtaláljon.

-Micsoda? Miért?-a döbbenet egy villámcsapásként süvített végig rajtam, hisz gondolni sem mertem volna, hogy idáig fajulnak a dolgok.

-Tudod, hogy milyen! Ha őt megbántják, akkor bármire képes, hogy visszaadja, csak százszorosan.

-De én nem bántottam meg! Hisz ő támadt nekem, és olyan dolgokra kényszerített, amit én nem akartam és most még szépen fejeztem ki a történteket.

-Tudom hogy a gyógyszerekkel már túlzásba ment. Én mondtam neki, hogy addig nem kellene elmennie, de meg sem hallotta.-a szemeim kikerekedtek és szájtátva bámultam Brody-ra.

-Hogy mi?-kérdeztem élesen.

-Istenem, hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Ugye nem is tudtál róla?-nézett reménykedve, hogy azt mondom, hogy ''de tudtam, azért csodálkozom ennyire''. Egy bólintással válaszoltam és folytatta.-Miután betört hozzád és meglátta ott Niallt azóta utánad ''nyomoz''. Minden mozdulatodat követte és mivel akkor visszautasítottad úgy gondolta, hogy ezt vissza kell adnia valahogy és azt látta a legjobbnak ha belecsempész különféle nyugtatókat és altatókat a teádba és az ételeidbe, de olyanokat, amik még egy lovat is kiütnének.-a szemeim az eddiginél is jobban elkerekedtek és most már összeállt a kép. Minden egyes kis darabka meg van, amiről eddig fogalmam se volt.

-És te erről tudtál?

-Hát igazából...

-Nem kell a mellé beszélés! Tudtad, hogy ezt csinálja vagy nem?-nem volt szükségem a válaszára, hiszen csak lehajtotta a fejét.-Kérlek most menj innen!

-De megmagyarázom! Tudod, hogy bármire képes és ha elmondtam volna akkor velem is kiszúrt volna, annak ellenére, hogy a testvérem.

-Ne-ne! Csak ne magyarázkodj! Menj!

-Sajnálom!-mondta miközben felállt és megsimította a vállam. A most történtek hirtelen jöttek szóval gondolkodás nélkül felkaptam a táskám és kirohantam a kávézóból. Már az sem érdekelt, hogy Justin észrevesz csak el akartam onnan tűnni, de legszívesebben inkább a Föld felszínéről tűntem volna el. Körülbelül fél óra alatt visszaértem az árvaházba és mielőtt bárki meglátott volna felszaladtam a szobámba. Ledobtam a cuccaim és ledőltem az ágyra. A fejem már majdnem szétment és a hasam is fájt és még hányingerem is volt.

-Hát ez nem az én napom.-jelentettem ki határozottan és az ölembe vettem a laptopom. Meglepődve vettem észre, hogy jött egy e-mailem, úgy is tudtam, hogy Liz írt ezért kicsit megkönnyebbülve nyitottam meg.

Kedves April,

   Örülök, hogy már írtál. Nagyon hiányzol mindannyiunknak és örülnénk ha visszajönnél hozzánk, de tisztában vagyunk vele, hogy neked jobb ott és a körülmények is nyugodtabbak, ezért már el tudtuk fogadni a döntésed. Suzy még mindig beteg és egyre rosszabb a helyzet. Talán torokgyulladása van de reméljük, hogy rendbe jön. Neki is nagyon hiányzol...minden este érted sír és arról álmodozik, hogy te nem is mentél el és pillanatokon betoppansz. Mi tudjuk, hogy ez nem így van, de ő még nagyon kicsi, ahhoz hogy felfogja.

   A szavaidból nem arra következtetek, hogy eltudnád felejteni Niallt. Kétségkívül szerelmes vagy belé és ez csodálatos, hisz ő is ugyanezt érzi. Ma megint itt járt és téged keresett...Talán most haragudni fogsz, de kérlek ne tedd! Már két hete folyamatosan ide jár és tudom, hogy nem fogja feladni. Az arca megviselt és a szemei még mindig pirosak...gondolom a sírástól. Érted ezt? Egy férfi utánad sír, és nem is akárki, hisz Ő Niall Horan! Egyáltalán van fogalmad arról, hogy hány lány lenne a helyedben? Na mindegy is! Attól eltekintve, hogy híres...az érzelmei őszinték és nem tudom hogyan, de teljesen magadba bolondítottad, ami szerintem nem sok embernek sikerülne. Bárkit megkaphatna, de ő téged akar és ezt meg kellene becsülnöd. Lehet, hogy elkövettem egy óriási nagy marhaságot, de később még megfogod nekem köszönni. Elmondtam neki, hogy hol vagy...

~Hahhi! Remélem tetszett a rész és már várjátok a folytatást! Köszönöm az előző részhez a komikat és az új olvasókat! Jó szilveszteri bulizást és Boldog Új Évet Mindenkinek! Jövőre ''találkozunk''!Xx~

38.fejezet Half a heart without you*

April szemszöge*

 Drága Liz,

     Tudom, megígértem hogy amint ideérek írok neked, de nem volt sok időm.Ezalatt a két hét alatt otthonosan berendezkedtem és a környékkel is megismerkedtem. Párizs csodaszép, bárcsak te is itt lehetnél velem, biztos vagyok benne, hogy imádnád. Mivel beszélem a nyelvet ezért könnyű volt beilleszkednem. Nagyon kedvesek velem a nevelőnők és a gyerekek tündériek. 

   Próbálom magam teljesen elzárni a külvilágtól és a hírektől, hogy véletlenül se tudjak meg semmit Niall-ről. Felejteni szeretnék, új életet kezdeni, de ha hagyom, hogy a múlt kísértsen akkor nem fog menni. Talán ezek az utolsó szavaim róla. Nem akarom teljesen elfeledni, csak a szívem egy olyan részébe zárni, amit néhanapján kinyitok, hogy emlékezhessek a régi időkre. Hisz hogy is tudnám semmivé tenni az együtt töltött perceket, azokat a gyönyörű kék szemeket, az édes ajkakat, az összekuszált szőke tincseket...Már megint elkalandoztam. Ez nap mint nap megtörténik. Csak meredek a távolba és az ő arca lebeg előttem. Édesen rám mosolyog, jobb kezével beletúr a hajába amitől kicsit dúsabbnak tűnik és ez még helyesebbé varázsolja őt. Arcvonásai lágyak, tekintete nyugalmat sugároz...de aztán az egyik pillanatról a másikra változik át minden tündérmeséből rémálommá. Megjelenik Maura, Greg, a srácok és megpróbálják elcsalogatni onnan. Szegénykém döntésképtelen és csak kapkodja fejét közöttünk, de végül rám pillant. ,,Sajnálom'' mondja és akár egy szellő, hirtelen elsuhan mellettem és eltűnik.  Ekkor mindig visszatérek a valóságba és folytatom a teendőim, mintha semmi sem történt volna. Csak az foglalkoztat, hogy vajon gondol-e rám? Foglalkoztatja-e hogy hová tűntem? 

   Ennyi elég is az én zűrös lelkivilágomról. Inkább mesélj magadról! Hogy vagytok? Hogy alakulnak a dolgok közted és Jeremy között? Mi van a kis Suzy-val? Jobban van már? Add át az üdvözletem a többieknek is.

Ölel és puszil April

Miután elküldtem Liznek az e-mailt kikapcsoltam a laptopom és visszamentem a gyerekekhez. A mai napom szabad, de inkább itt töltöm. Még így sem hoz lázba a vásárlás gondolata, hogy itt vagyok Franciaországban. Épp ebédidő volt ezért helyet foglaltam a többiek mellett az ebédlőben, nem volt sok étvágyam ezért csak egy pohár vizet ittam. Pillanatokra elkalandozhattam mivel Kristen elkezdte lökdösni a vállam.
-April, minden rendben?
-Persze, csak elbambultam.
-Még el is hinném, ha az elmúlt két hét minden pillanatában nem ezt csináltad volna. Látom rajtad, hogy valami bánt.
-Nem vészes, csak egy kis honvágy.
-Figyelj csak, az én napom is szabad. Van kedved eljönni velem vásárolni?-kérdezte mosolygósan és láttam rajta, hogy minden erejével azon van, hogy engem felvidítson. A vásárlás az utolsó dolog, amihez most kedvem van, de nem akarom megbántani, mindig olyan kedves velem.
-Persze, mehetünk csak átöltözöm.
-Oké, akkor tíz perc múlva találkozzunk a bejáratnál.-válaszolta és már rohant is készülődni. Én ráérősen felsétáltam a szobámba és kiszedtem pár göncöt és két perc alatt belebújtam. Mivel errefelé is a tél az tél, ezért melegen öltöztem. Ahogy visszapakoltam a szekrénybe a cuccokat az egyik fogasról leesett egy felső. A bőröndöm a szekrénybe raktam és így arra esett, de mikor lehajoltam érte észrevettem, hogy valami még van a bőröndben. Felnyitottam és az ismerős ruhadarabot a kezembe vettem. Niall pulcsija volt, amit aznap este adott...Az arcomhoz emeltem és hirtelen megcsapta az orrom az az ismerős illat.
-Lementem, de még nem voltál ott, gondoltam...-rontott be a szobába Kristen, aminek a hatására a kezemben tartott ruhadarabot hirtelen behajítottam a szekrénybe.-Zavarok? Akkor inkább megvárlak kint.
-Nem, dehogy! Már kész vagyok, mehetünk!-Kicsit zavarban voltam, hogy meglátott engem egy pulcsit szorongatva, de nem érdekel és nem is tartozik rá. Busszal bementünk a központba és shoppingtársam, eszeveszett tempóban kezdett a boltok és a rengeteg ember közt rohangálni. Nem csodálom, hisz közeledik a karácsony, ilyenkor az egész világ őrült vásárlásba kezd. Nem értem miért olyan különleges, hisz ugyanolyan nap, mint a többi. Mégis nagy felhajtást rendeznek belőle az emberek. Már kicsit fárasztó volt a járkálás és rosszul is lettem a tengernyi ember közt, ezért megkértem Kristent, hogy üljünk be egy csendes helyre. Találtunk is egy hangulatos és csendes kávézót. Lepakoltunk az egyik asztalnál és egy kedves pincérsrác odajött és felvette a rendelésünket. Kristen arca már rákvörös volt ahogy a fiúra nézett és próbált is szóba elegyedni vele, de nem sok sikerrel,mert össze-vissza gagyogott zavarodottságában. Épp az itallapot nézegettem és csak egy másodpercre pillantottam ki mögüle mikor megláttam egy ismerős arcot.
-Ők meg mit keresnek itt?-mondtam ki hangosan. Kijelentésemre partnerem is felfigyelt és arra fordult, amerre épp bámultam.
-Jézusom...Ő-ő....
-Shhhh! Nem akarom, hogy észrevegyenek, szóval kérlek ne vond ránk a figyelmet!
-Miért? Ismered őket?
-Sajnos, igen...

~Haliii, így a késői órákban! Köszönöm, hogy az előző részre több komment érkezett, habár csak eggyel, de nekem már ez is öröm. Remélem tetszett a rész! Na szerintetek kik lesznek ott? Várom az ötleteket!Xx~

   
   

37.fejezet Give me your love, tonight*

 Egy kis háttérzene

April szemszöge*

Órákon keresztül ültem az ajtóban, gondolkodva azon, amit mondtak. A ma reggeli újságcikkek ledöbbentettek, soha nem gondoltam volna, hogy valaha is benne leszek az újságban főleg így. Sosem akartam híres lenni, nem érdekeltek a csillogó ruhák és az a fényűző élet. Én így is boldog vagyok, talán. Nem akarok Niall-nek fájdalmat okozni, de elszakítani sem a családjától és a barátaitól. Márpedig ha itt maradok talán az lesz a vége. Egy hirtelen érzéstől vezérelve felálltam a földről és felmentem a szobámba. Elővettem egy bőröndöt és elkezdtem beledobálni a cuccaimat. Nem gondoltam volna, hogy erre a döntésre jutok, de az a pár órás gondolkodás ráébresztett arra, hogy ez a kapcsolat elég zavaros és számomra értelmetlen. Miért jött vissza Niall? Mit láthatott meg bennem, ami arra késztette, hogy velem maradjon? Felhívtam a repteret és lefoglaltattam egy jegyet a legkorábban induló párizsi járatra. Eszembe jutott az árvaház múltkori ajánlata, hogy várnak segítőket az egyik Párizs melletti kisvárosba, akkor meg sem fordult a fejemben ez a gondolat,de most kapóra jött, ezért fel is hívtam őket és azt mondták, hogy szívesen várnak. A ruháimat már bepakoltam, de még várt rám pár holmi, amit magammal szeretnék vinni. Fél órás pakolászás után végeztem és pihenésképpen leültem a kanapéra. Egyfolytában a telefonomat bámultam, felakartam őt hívni,de akkor idejönne és megpróbálna lebeszélni. Viszont egy kis hangocska a fejemben azt suttogta, hogy hívjam fel...egyszer utoljára hallanom kell a hangját. Felkaptam a telefonom az asztalról és már tárcsáztam is a számát. Két csengés után már fel is vette.
-Szia! Hogy vagy?...Miért hívtál?-képtelen voltam megszólalni, édesen csengő hangja teljesen megbabonázott.-Haló! April, itt vagy? Valami baj van? Kérlek szólj már valamit!-a hangja aggodalmassá változott, amitől kirázott a hideg, ezért inkább kinyomtam a telefont. A készüléket leraktam az asztalra és tovább folytattam a plafon bámulását. A gondolatok szellőként suhantak át az agyamon. Üresnek éreztem magam. Vajon ő mit fog érezni ha elmegyek? Először szomorú lesz és talán utána pár napra el is felejt? Nem számít, csak azt szeretném, hogy boldog legyen és ha ehhez az kell, hogy én elmenjek, akkor elmegyek. Remélem egy nap majd megtalálja a számára tökéletes lányt. A gondolatok közepette a csengő hangjára lettem hirtelen figyelmes. Nem volt erőm felállni kinyitni az ajtót, ezért inkább vártam, hogy elmenjen. Most senkivel nem volt kedvem beszélni, de az illető elég kitartó volt. Két perc folytonos csengetés után meguntam, felálltam és kinyitottam az ajtót.
-Nah végre, hogy kinyitottad! Felhívtál és nem szóltál bele én meg már azt hittem, hogy valami baj van. Történt valami? Olyan szomorúnak tűnsz.
-Nem történt semmi érdekes...csak hiányoztál.-bújtam hozzá és mélyen beszívtam édes illatát és élveztem melengető ölelését.
-Te is nekem! Ha már itt vagyok, maradhatnék? Nincs sok kedvem hazamenni a többiekhez.
-Hát persze!-erőltettem az arcomra egy mosolyt, de fogalmam sem volt, hogy most mit is tehetnék.-Már későre jár menj zuhanyozz le gyorsan, aztán majd beszélgetünk!-mint egy szófogadó kisgyerek már ment is a fürdőbe, ezzel kis időt adva, hogy eldugjam a bőröndjeimet. Nem tudom, hogyan oldom meg a holnap reggelt, de nem akarom, hogy megtudja, ezért ameddig tudom húzom az időt. Amíg Niall lezuhanyozott addig én fent rendeztem el magam. Miközben a takarót igazgattam Niall a hátam mögé lépett és hátulról átkarolt. Forró bőrének érintése és a tudat, hogy csak egy boxer van rajta eléggé zavarba hozott. Továbbra is ölelő kezei közt raboskodtam, de már vele szemben. Csillogó kék tekintetét végigvezette rajtam, végül megállapodott az arcomon. Kezeit derekamon pihentette, teste pedig csak pár centire volt az enyémtől. Arcát közelebb emelte az enyémhez és egy apró csókot lehelt ajkaimra, amiből pillanatokon belül érzelmes csókcsata lett. Teste teljesen enyémnek simult és minden egyes levegővételét és szívverését éreztem. Ahogy kezdett fogyni a levegőnk egy pillanatra elváltunk egymástól, de abban a pillanatban össze is tapadtak ajkaink, akár két mágnes. A szívem zakatolt és a levegővétel is nehézkesnek bizonyult. Abban a pillanatban nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy akarom őt! Egyik kezével lecsúsztatta vállamról a pizsamám pántját és egy apró puszi nyomát hagyta a vállamon. Közben áttért a másik vállamra és ott is megismételte ezt a mozdulatot, azzal a különbséggel, hogy most a felsőm lecsúszott rólam és végigszelve a testem leérkezett a földre. Niall elindulva lefelé továbbcsókolgatta minden egyes porcikámat lassan megérkezve a hasamhoz. Óvatosan megfogta a rövidnadrágom szélét és egy könnyed mozdulattal lehúzta rólam. Visszatérve az ajkaimhoz megtámasztotta a hátam és lassan lefektetett az ágyra. Óvatosan fölém hajolt és egyik kezével megtámasztotta a testét, másik kezét pedig a testemen jártatta fel-alá. A levegő hirtelen felforrósodott körülöttünk, de minden egyes érintésénél kirázott a hideg. Kicsit felemelte a testem, hogy kitudja kapcsolni a melltartóm, ezért kicsit segítve neki megpróbáltam picit felemelni a hátam. Meglepő módon pár másodperc alatt sikerült megszabadítania a felsőtestemet takaró ruhadarabtól. Ezután elkezdett közelíteni a feltárt területhez, egy kicsit elidőzött ott aztán haladt egyre lejjebb. Csókjai elárasztották az egész testem, belül a hasamban a pillangók pedig vad táncba kezdtek. Vándorló útján elérkezett a bugyimhoz, amitől egy könnyed mozdulattal megszabadított. A testem teljesen feltárult előtte, de úgy éreztem, hogy túl alul öltözött vagyok hozzá képest, ezért egy gyors mozdulattal megfordítottam a helyzetet. Csókjaimmal halmoztam el egész testét. A szájától indulva a nyakán keresztül egészen a V vonaláig apró puszikkal kényeztettem testét. Két ujjamat beakasztottam az alsója szélébe és lassan lehúztam róla. A tökéletes testét takaró utolsó ruhadarabot oldalra dobtam a földre és visszatértem hozzá, de a heves mozdulatsor közepette véletlenül hozzáértem férfiasságához, aminek hatására egy halk nyögés hagyta el ajkait. A hang hallatára kicsit elmosolyodtam, hisz élveztem, hogy egy kis érintés is ilyen reakciót vált ki belőle. Mivel jónak láttam, hogy itt folytatódjanak az események, ezért elidőztem itt egy kicsit. Kezembe vettem méretes férfiasságát és kényeztetni kezdtem. Próbálta visszafojtani az előtörekvő nyögéseket, de nem járt sok sikerrel. Már éreztem, hogy közeledik a célhoz, ezért kicsit gyorsítottam a tempón. Tehetetlenségében már a takarót szorongatta és egyre hangosabb és erőteljesebb hangok hagyták el száját. A csúcsra érve egész testében megfeszültek izmai és a nyakán is kidagadt egy ér. Az érzés hatásának csökkenésével teste ellazult, a férfias nyögéseket felváltották az apró halk lihegések. Homlokán apró izzadtságcseppek gyöngyöződtek és mindig tökéletesen álló szőke tincsei kuszán hullottak homlokára. Következő mozdulatai megfordították helyzetünket és fölém került, talán úgy érezte, hogy köteles viszonoznia az előbb történteket, de semmi szükség nem volt rá. Mikor kezei közeledtek az intim terület felé megállítottam.
-Érezni akarlak, de nem így!-kérésemet tudomásul véve bele sem kezdett hanem inkább megcsókolt. Ajkaink újra összeforrtak és testünk teljesen egymáshoz simult. Egy lágy és érzékeny mozdulattal belém helyezte férfiasságát egész méretében, aminek hatására egy halk hang hagyta el a számat.Testünk egyesült, akár két tökéletesen összeillő puzzle darab. Megvárta még megszokom méretét aztán lassan kezdett el bennem mozogni. Minden mozdulatával közelebb juttatott a csúcshoz és így fel is gyorsult. Még egy halvány csókot lehelt ajkamra, ami fokozta bennem a vágyat. A hátam megfeszült és egész testem elöntötte az a különös lágy melegség. Kifáradva dőlt le mellém és rám terítve a takarót átkarolt és közel húzott magához. Egy apró puszit nyomott a nyakamra és körülbelül tizenöt perc után már mélyen aludt. Én egy pillanatra sem tudtam lehunyni a szemem, csak arra tudtam gondolni, hogy reggel hatkor indul a gép és már négykor el kell indulnom ha oda akarok érni. Ránéztem az éjjeli szekrényen elhelyezkedő órára, ami érdekes módon már három órát mutatott. Óvatosan kimásztam Niall karjai közül és elkezdtem öltözni. Lementem hívtam egy taxit és elővettem a bőröndöket. Halkan felmentem az emeletre, vissza a szobába. Olyan édesen és ártatlanul feküdt ott, mint egy angyal. Ez a döntés nehezebb, mint gondoltam. Odasétáltam az ágyhoz és egy apró puszit adtam a homlokára. Mielőtt becsuktam volna a szobaajtót még visszanéztem egy pillanatra, nagy levegőt vettem és kisétáltam onnan. Kisétáltam az életéből...

~Hahhi! Hát ilyen rész még nem volt ebben a történetben és leszerettem volna nektek írni, de azért nem undorítóan mindent. Remélem tetszett! Jahh és lassan közeledünk a történet végéhez és ez meghatározó rész volt, szóval most már tényleg örülnék több véleménynek. Boldog Karácsonyt Mindenkinek és Boldog születésnapot Louis-nak!<3Xx~

36.fejezet Ha szereted őt el kell engedned*

April szemszöge*

Kicsit kinyújtóztam és arrébb csúsztam, hogy hozzá bújhassak Niall-höz, de mikor kinyitottam a szemem már csak a hűlt helyét találtam. Rápillantottam az órára és még csak 7:10-et mutatott. A tegnap este történtekre nem tudom, hogyan reagáltak a srácok,ezért most kicsit félve hagyom el a szobát vagyinkább megvárom míg Niall visszajön, de mi van ha azt hiszi,hogy még alszom és nem akar zavarni.

Tíz perces várakozás után erőt vettem magamon és elindultam a földszintre. Halkan és lassan próbáltam lemenni a lépcsőn,de mivel falépcső nem sok esélyem volt hang nélkül végigmenni rajta, mert minden egyes kis mozdulatnál recsegett. Mikor leértem a nappaliban nem volt senki, gondoltam megnézem a konyhában hátha ott van. Nem is tévedtem sokat, csak az a baj, hogy nem volt egyedül.

-Jó reggelt!-köszöntem halkan.

-Neked is! Kérsz kávét?-kérdezte halvány mosollyal.

-Igen, köszönöm.-válaszoltam és leültem a pulthoz. Lehajtott fejjel ültem ott és a pulcsim szélét gyűrögettem. Csak egy lopott pillantást vetettem a velem szemben ülő fiúra. Zöld szemei engem mértek végig, de semmilyen érzelem nem tükröződött belőlük...rideg és üres szempár. A máskor mindig csillogó tekintet elvesztette varázsát. Fejemet újra lehajtottam és tovább piszkáltam a pulcsimat, mikor Niall leült mellém a kávémmal és egy apró puszit nyomott a homlokomra. 

-Niall! Azt hiszem erre kíváncsi leszel!-szólalt meg reggeli rekedtes hangján Harry. 

-Nem érdekel mit pletykálnak össze-vissza az újságok!

-De ezeket látnod kell!

-Ezeket?-kérdezte meglepődötten a szőkeség mellettem mire barátja elé rakott négy különböző újságot. Egy pillanatra odanéztem és láttam, hogy én is szerepelek néhány képen.

''Niall Horan barátnője megőrült?'' ''A One Direction szöszijének újdonsült barátnője két fiú közt örlődik! Vajon a lány kit választ?'' April Scott meghódítja a sztárvilágot! Először Justin Bieber-rel járt most pedig a 1D szőke hercegével! Vajon ki lesz a következő?'' Ezeket megpillantva összeszorult a szívem. Miért kell ezt csinálniuk? Enélkül is van elég bajom nem kell, hogy még a sajtó is rajtunk csámcsogjon.-Ne is figyelj ezekre! Épp nincs más dolguk.

-Most komolyan ezek után még itt vigasztalod? Látom elment a józan eszed, mert fel sem tudod fogni, hogy mit tett!

-Ne kezd már te is! Úgy beszélsz mintha te lennél az ártatlanság védőszentje! Ébresztő, vedd már észre, hogy nem vagy különb egyikünknél sem!

-Niall! Hagyd csak! Igaza van, jobb ha most elmegyek.-szóltam közbe a 'kis' vitájukba, mert már nem bírtam tovább hallgatni, hogy miattam veszekednek. Felálltam a konyhapulttól és elindultam kifelé, mivel a tegnapi öltözetem vállalhatatlan volt, ezért Niall odaadott egy pulcsit, ami még nagyjából jó is rám.

-Ugye azt nem gondoltad komolyan, hogy ilyen könnyen elmehetsz? Jövök veled!-jött utánam és beszállt mellém az autóba.

-Nem kell velem jönnöd! A végén még azt mondják, hogy én nem engedlek el, hogy rád akaszkodom.

-Nem érdekel mit mondanak! A srácok, a szüleim, Greg az újságírók vagy a rajongók! Ez az én életem, már elegem van abból, hogy mindent ők akarnak irányítani.-még sosem láttam ilyennek, mintha most lenne teljes. Csak most látom valójában, hogy mennyi minden aggasztja őt és szerintem ő is megkönnyebbült, hogy ezeket elmondhatta valakinek és nagyon örülök, hogy én vagyok az a valaki. Az út további része csöndesen telt és mikor odaértünk a házhoz már megkönnyebbülve könyveltem el magamnak, hogy Chris kocsija nincs ott. A házban óriási felfordulás volt, mintha egy hurrikán csapott volna le rá.-Ez rosszabb, mint gondoltam!-nézett körül.-Az meg mi ott a falon?-sietett oda.-Ez vér?Mondd, hogy ez nem a te véred!-egy pillanatra nem jutott eszembe mit is válaszolhatnék, nem akarom, hogy ennél is jobban felhúzza magát.

-Hát tudod...az csak. Beütöttem a fejem.

-Hol? Jól vagy? Ne vigyelek el orvoshoz?-rohant hozzám és elkezdte a fejemet vizsgálni.

-Dehogyis! Jól vagyok, semmi bajom!

A délután hátralévő részét velem töltötte és segített kitakarítani a házat is. Hat óra körül már haza kellett küldenem, hisz a többiek biztos már hiányolják és tényleg nem akarom, hogy azt higgyék, hogy ki akarom sajátítani őt. Nehézkesen, de végül sikerült rávennem, hogy haza menjen.

-Ígérd meg, hogy senkit nem engedsz be rajtam kívül és ha valami baj van felhívsz!

-Megígérem, de most már tényleg menned kéne.

-Oké. Szia!-hajolt közel hozzám és nyomott egy csókot ajkaimra.

-Szia!-köszöntem el tőle és indultam volna a konyhába mikor megszólalt a csengő.-Nah mi az itt hagytál valamit?-nyitottam ki mosolygósan az ajtót, de hirtelen lefagyott az arcomról a mosoly mikor megláttam kik állnak az ajtóban.-Ti meg, hogy kerültök ide? Mit akartok?

-Csak beszélni szeretnénk veled...Niall-ről!-arrébb álltam, hogy bejöhessenek.

-Gyertek csak beljebb és foglaljatok helyet.-ahogy felajánlottam kényelembe is helyezték magukat a kanapén.

-Szép ez a ház!-nézett körbe Maura.

-Kérlek, nem kell ez a képmutatás a tegnapi után. Térjetek a lényegre.

-Reggel a srácok is látták az újságokat és ők sem díjazzák, hogy a paparazzik ilyeneket hordanak össze és a banda hírnevére sincs jó hatással.

-Ezzel meg mire szeretnél kilyukadni?

-Talán nem fog tetszeni a következő ötlet, de ezt Niall és a banda érdekében tennénk, és ha jobban átgondolod, akkor belátod, hogy tényleg ez a legjobb megoldás.

-Greg, ehelyett a kis monológ helyett elmondhatnátok már, hogy mit szeretnétek!

-Szakíts Niall-el! Költözz el vagy mit tudom én, de lépj ki az életéből.

-Hogy mi?

-Arra szeretnénk kérni, hogy...

-Jól hallottam, csak nem hiszek a fülemnek.

-Tudjuk, hogy ez így elég rosszul hangzik, de idővel túl lennél rajta és ő is rajtad.

-Ez mégis hogy jutott eszetekbe?! Hagyjak itt mindent, az életemet csak azért, mert ti azt kéritek?

-Tudjuk, hogy nehéz munkát keresni máshol és egy lakás vagy egy ház is drága, ezért gondoltunk erre is.-vett elő Harry valamit a zsebéből és felém nyújtotta.

-Ti most komolyan azt hiszitek, hogy lefizethettek? Most azonnal takarodjatok innen és vigyétek a retkes pénzeteket is!-mondtam elég nyugodt hangon, de legszívesebben ordítottam volna.

-April, azért gondold át és ezt is itt hagyom!

-Menjetek innen és a pénzt is vigyétek, addig amíg szépen mondom!-álltam fel és 'kikísértem' őket,de mielőtt elmentek volna egy mondat kikívánkozott.-Gerg, tőled azért többet vártam és Harry te...inkább rád nem mondok semmit.-becsaptam az ajtót és lassan lecsúsztam a földre. A könnyeim elkezdtek záporozni és legbelül úgy éreztem, mintha széttéptek volna.

35.fejezet Mikor fény derül az igazságra...*

April szemszöge*

-Minden rendben? Mi történt? Jól vagy?-halmozott el Niall aggodalmas kérdéseivel mikor odaértem. Hirtelen egy szavát sem tudtam felfogni csak átöleltem. Érződött rajta, hogy kicsit váratlanul érte a közelségem és ez a hirtelen jött változás,de csak pár másodpercre volt szüksége, hogy reagálni tudjon. Mikor a pár perces ölelés után kezdtünk szétválni megsimítottam az arcát és csodáltam a gyönyörű kék szemeit. A Hold fénye pontosan ránk világított, kiemelve minden egyes arcvonását. A szeme csillogott, mint mindig, de értetlenséget sugárzott. Nem csodálom, hisz pár órája még én sem tudtam ki is vagyok valójában. Kezeit derekamon pihentette, testünket csak pár centiméter választotta el egymástól és arcát még mindig a kezeim közt tartottam. Jó volt újra úgy érezni a közelségét, hogy már tudom, min mentünk keresztül mi ketten. Már nem akartam tovább késleltetni a pillanatot. Érezni akartam mézédes ajkait az enyémeken. Az arcunk lassan elkezdett közeledni egymáshoz. Szemeim lehunytam és csak vártam. Nem kellett sokat várnom hisz másodperceken belül éreztem ajkait. Nem volt hosszú életű csók, de még is sokat mondó. Elváltunk egymástól és csak azt vettem észre, hogy homályosodik a látásom és az arcom nedves cseppek árasztják el. Könnyeimmel nem törődvén óvatosan odahajoltam Niall füléhez.

-Emlékszem...mindenre!-suttogtam halkan a fülébe! Kikerekedett szemekkel bámult rám és egy hang sem hagyta el a száját csak elmosolyodott és felkapott. Párszor megpörgetett, de már kezdte elveszteni az egyensúlyát, ezért jobbnak látta ha letesz. Őszintén szólva én is jobbnak láttam. Még egy gyors puszit adott a számra és bementünk a házba. Bent nem várt meglepetés fogadott. Ott voltak Niall szülei, a srácok és Greg bácsi is. Még mindig zavar, hogy hazudtak nekem, de én is tettem szörnyűségeket, és ha ők őszinték voltak velem most rajtam van a sor.

-Sziasztok!-köszöntem mindenkinek és Niall-el helyet foglaltunk közöttük. Annyi minden történt így hirtelen, hogy körülbelül azt sem tudom hol vagyok. Chris, az a kis találkozás és most ez...Miért pont most érzem azt, hogy őszintének kell lennem? Annak ellenére, hogy tudom mit akarok, az a bizonyos gombóc most is fojtogat. Mindenki kíváncsi és várakozó tekintetet meresztett rám. Egy kis idő után már kezdtem feszengve érezni magam, de egy mély levegővétellel indítva belekezdtem a kis monológomba. Mindenki figyelemmel kísérte a történetet, de az autós résznél mindenki arcán láttam egy kis döbbentséget, talán egy kis lenézést is, hisz ki hiszi el, hogy ''találkoztam'' a halott szüleimmel...És nem is a ma történt eseményeket volt a legnehezebb elmondanom, hanem, azt ami még korábban történt.

-Ha már ezeket elmondtam úgy érzem tartozom még egy vallomással. Talán ez megváltoztat mindent, sőt biztos vagyok benne, de itt az ideje, hogy mindenki megtudja az igazságot.

-April! Most meg miről beszélsz?-hajolt oda Niall.

-A megismerkedésünkről.

-Biztos vagy ebben? Talán nem ez a legmegfelelőbb alkalom.

-Szerintem pedig igen. Nem élhetünk tovább hazugságban.-Niall nyomott egy puszit a homlokomra jelezvén, hogy mellettem áll. Ezért hálás is voltam neki, ez kicsit több bátorságot öntött belém.-Először is bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől, hisz tudom ezek után fölösleges lesz, mert mindenkit csak a történtek fognak érdekelni, az már nem, hogy én mit érzek és mennyire bánom már. De megtörtént és már nem tudok mit tenni. Eddig nem nagyon kérdeztétek tőlünk, hogyan találkoztunk, de ha meg is próbáltátok mi tereltük a témát. Nem véletlenül. Ugyanis én...én raboltam el Niall-t.-ezen szavak hallatán mindenkiben megállt az ütő és a levegő megdermedt körülöttünk. Erre a reakcióra számítottam, de ez még csak most indult. Mindenki csak üveges tekintettel bámul, de érzem, hogy a szavaik szíven fognak szúrni. Maura lassan felállt és elindult felém. Szemében annyi érzelem kavargott, hogy nem is sejtettem most mi fog történni.

-Tudod te mit éltem át? Az a két hét volt életem legrosszabb két hete! Látszik, hogy apádra ütöttél hisz ő sem volt ránk tekintettel, ahogy te is csak a saját érdekeid tartod előtérben. Te ezek után még hozzá bírsz érni?-fordult Niall felé. Maura szeméből már csak az undor és a csalódottság áradt.-Egy utolsó kis ringyó vagy, aki azért ment apádhoz, hogy luxusban éljen! Te is csak ezért vagy Niall-el igaz? Csak a pénze és a hírneve érdekel, ugye?

-Anya! Most már elég lesz!-húzta el előlem Greg a nem éppen tisztán látó ''nagyanyámat''. Talán megérdemeltem ezeket a szavakat, de ne mindet.

-Hagyd csak! Az igaz, hogy szörnyű dolgot tettem, de az érzelmeim igaziak! Én nem csak a látszat kedvéért vagyok Niall-el hanem, mert szeretem! Nem úgy, mint ön! Csak játszott a nagyapám érzelmeivel,mert abban a pillanatban nem volt elég önnek egy férfi, ugye?

-Mit képzelsz te kis...?

-Na jó ebből elég! Greg jobb ha most mentek! Mi pedig jobb ha inkább felmegyünk. Akkor megbeszéljük a dolgokat, ha már mindenki feje kicsit kitisztul!-zárta le ezt a szörnyű veszekedést Niall és felhúzott az emeletre, egyenesen a szobájába!

-Tudom, hogy most haragszol. Én nem akartam, hogy ez legyen, csak kiakasztott, amit anyuékról mondott és csak kitört belőlem, de ha akarod holnap bocsánatot kérek tőlük, mondjuk szerintem semmi értelme nem lesz...

-April! Elég! Mindketten túlzásokba estetek! Csak a saját fejetek után mentetek és meg sem hallgattátok, hogy én mit gondolok.

-Sajnálom!-hajtottam le a fejem, hisz a történtek után nem bírtam olyan könnyen belenézni a szemébe, mert éreztem, hogy minden csakis az én hibám.

-Miközben veszekedtetek...lehet, hogy te észre sem vetted, de kimondtad, hogy szeretsz! Engem nem érdekel, ha ő azt gondolja, hogy csak a pénzem és a hírnevem miatt vagy velem, mert én tudom, hogy ez nem így van.-a szavai megleptek, azt gondoltam teljes mértékben az anyja mellett fog állni, de úgy látszik tényleg érez irántam valamit. Lassan elindult felém és megfogta a kezem.-Én is szeretlek és itt vagyok veled!

~Hahhi! Remélem tetszett a rész! Mivel téli szünet van megpróbálom behozni a lemaradásom és próbálok minél több részt hozni, de ehhez egy kis visszajelzésre is szükségem van. Ha úgy látom, hogy növekszik a kommentek és a pipák száma már vasárnap rakom az új részt! Nem mondok konkrét számot, csak észrevehető legyen a növekedés. Köszönöm a több mint 10ezer oldalmegjelenítést és a 31 feliratkozót!:3Xx~

34.fejezet I knew you were trouble*

April szemszöge*

-Jobb ha most mész,mert Chris nemsokára hazaér és nem szeretném,hogy megismétlődjön az,ami a kórházban történt.-akármennyire is nehezemre esik el kell küldenem,hisz ha ők ketten újra találkoznának nem hiszem, hogy annak szép következménye lenne. Az összekapásuk okát még mindig nem értem,de biztosan nyomós oka van. Niallt a mai nap folyamán nem olyannak ismertem meg, aki bárkit is bántana ok nélkül.

-Persze, én sem szeretném. Ha bármire szükséged van nyugodtan hívj.

-Köszönöm.-halványan elmosolyodtam és adtam egy apró puszit az arcára.-Szia!

-Szia!-becsuktam az ajtót és egy pillanatra mintha megállt volna körülöttem a világ. A szívem hevesen zakatolt...akár egy régi gőzmozdony,ami a legnagyobb sebességgel próbál befutni az állomásra,mert már késésben van. A testemet átjárta egy különös érzés, egyszerre hátborzongató és megnyugtató...mint amikor befekszem egy forró kád vízbe, eleinte éget, de a bőröm szép lassan átmelegszik és már nem is annyira kellemetlen. Lehunytam a szemem és hirtelen emlékképek ugrottak be, mintha azok a dolgok,amik lejátszódtak a szemem előtt már megtörténtek volna, velem. Ujjaimmal végigsimítottam ajkaimon és éreztem a forró csókok nyomát, amelyek kellemesen égették azt. Éreztem az érintését,ahogy közel húz magához és úgy tart, mintha attól félne,hogyha elenged elszállok akár egy szép álom...ha felkelsz minden  pillanatra tökéletesen emlékszel,de ahogy az idő telik minden egyes álomkép elhalványul és a végén feledésbe merül. Ez a szerelem? Az ellentétek keveredése...minden egyszerre ijesztő és kellemes...az első csók...az első ölelés...az első érintés. Az új dolgok mindig rémisztőek,de a lényeg, hogy nem szabad félni tőlük...egyszerűen csak élni kell.

-Szia édes!-suttogta a fülembe egy ismerős hang és átkarolta a derekam.

-Szia!-fordultam felé és egy lágy csókot leheltem ajkaira.

-Már hiányoztál.

-Te is nekem.-válaszoltam aranyos kijelentésére, ez talán kicsit túl fűtötte az érzelmeit. A lágy csókból átváltott egy kicsit vadabb tempóba aztán pedig elkezdte a nyakamat csókolgatni és néhol fogai nyomát is rajtam hagyta. Először kellemesek voltak az érintései, de nem volt hozzá semmi kedvem főleg akkor nem ha ilyen durva.-Chris!-mondtam ki határozottan,de mégis halkan a nevét, remélvén hogy veszi a célzást és abba hagyja, de tudomást sem vett róla.-Chris, kérlek! Fejezd be!

-Ohh ugyan, ne kéresd magad. Nincs kedved egy kis játszadozáshoz?

-Nincs!-jelentettem ki határozottan és megpróbáltam ellökni,de túl gyenge próbálkozás volt. Az egyik kezével a fejem felett összefogta a csuklóimat és folytatta, amit elkezdett. Visszataszítónak és undorítónak éreztem minden egyes érintését. Továbbra is a falnak döntve álltam és tűrtem...-Chris mi ütött beléd?

-Akarlak!-a szemei sötétebbek voltak a megszokottnál és a vágytól égve mért végig velük.

-Chris! Ne csináld ezt, kérlek!-könyörögtem könnyes szemekkel,de mintha a falnak beszéltem volna. Egy hirtelen mozdulattal letépte a pólómat és a mellem felé kezdett csókolgatni.-Szállj le rólam! Undorító vagy!

-Shhh!-állt meg egy pillanatra és mutatóujját az ajkamra helyezte.-Kérlek ne mondj ilyet! Én szeretlek!

-Akkor ezt fejezd be, kérlek!-a hangomból áradt a könyörgés,de őt ez nem hatotta meg. Az előző szavai hirtelen elröppentek és tovább folytatta,amit elkezdett. Elkezdtem kicsit rángatózni hátha gyengül a szorítása,de még erősebb lett és egy hirtelen mozdulattal neki lökött a falnak és beütöttem a fejem. Elkezdtem szédülni kicsit,de tudtam, hogy most erősnek kell lennem. Nem hagyhatom, hogy újra megtegye velem...Újra? Újra...újra. Ekkor eszembe jutott a gyenge pontja, minden férfi gyenge pontja. Megvártam a legalkalmasabb pillanatot. Kicsit felhúztam a jobb térdem és egy hirtelen mozdulattal tökön rúgtam. Hirtelen odakapott a fájó ponthoz, a háta begörnyedt és a földre borult.

-Te büdös ribanc!-nyöszörögte. Gyorsan felkaptam a kocsikulcsom és a telefonom, és kirohantam az autóhoz. Két perc múlva már a belváros felé tartottam és megpróbáltam felhívni Niall-t.

-Szia! Mi újság?

-Segíts! Ugye egy virágbolt van a házatokkal szemben?

-Igen, de miért? Mi történt? Hol vagy?

-Chris!-kezdtem volna bele,de ennél többet sajnos nem tudtam neki mondani a történtekről.-Tíz perc és ott vagyok!-letettem a telefont és erősen koncentráltam az útra. A fejem iszonyatosan sajgott, megérintettem a fájó pontot és mikor elvettem a kezem valami nedveset éreztem. Hirtelen magam elé kaptam a kezem és láttam, hogy véres. Egy pillanatra meginogtam és a látásom is elhalványult. Erősen megdörzsöltem a szemem és csak az útra koncentráltam, de minden pillanatban éreztem, hogy nem kellene sok ahhoz, hogy menten elájuljak.

''-Kicsim...kicsim!-lettem figyelmes két lágy és léleksimogató hangra, ami egyre csak ismétlődött két különböző hangnemben. Ekkor kitisztult minden és jött a hirtelen felismerés.

-Anya? Apa?-egy vakító fény és teljes fehérség borított el mindent. Olyan letisztult és megnyugtató helyre csöppentem.Rohantam volna előre,de a lábam nem engedte. Meg akartam őket érinteni, megölelni újra érezni a szeretetüket, de egy különös erő ebben megakadályozott.-Mi ez a hely?

-A mennyország. 

-És hogy kerültem ide?

-Még nem kerültél ide! Még visszatérhetsz az életbe,ez csak egy köztes állapot.-magyarázták, amikor az egyik pillanatban egy aprócska testet láttam közeledni. Ahogy egyre közeledett annál jobban kezdett rémleni honnan is ismerős és, amikor kisétált a fehér ködből egész termete elém tárult.

-Lauren!-nyújtottam felé a kezem és megpróbáltam odamenni hozzá,de még mindig sikertelennek tűnt a próbálkozásom.

-Erősnek kell lenned! Nem szabad feladnod!-a hangja még mindig csilingelő,de a tekintete üres és érzelemmentes volt.-Sokaknak szüksége van rád!

-Annyira hiányoztok!-térdeltem le tehetetlenül és tenyerembe temettem arcomat.

-Most vissza kell menned! Nem maradhatsz itt tovább.-Mondták egyszerre és elkezdtek közelíteni felém. Lassan felálltam és megpróbáltam megérinteni őket...egy másodperc...épp csak egy másodpercre érintettem meg őket és már vissza is csöppentem a valóságba. Egy hirtelen fék nyikorgásra lettem figyelmes és elrántottam a kormányt. Az autó visszakerült a szabályos sávba és tovább hajtottam a srácok háza felé.

33.fejezet I hope you'll remember me*

Niall szemszöge*

*3 nap múlva*

-Ez így nem mehet tovább!-rontott be Harry a szobámba.-Most azonnal felemeled a formás kis hátsódat és kezdesz valami magaddal! Vagy megpróbálod visszaszerezni April-t, vagy elfelejted és keresel mást.

-De nem tudom.

-Hát akkor csinálj már valamit! Ezt már nem csinálhatod tovább. Két koncertet is le kellett mondanunk, mert képtelen vagy ilyen állapotban színpadra állni. Ugye nem akarod elveszíteni a rajongókat?

-Persze, hogy nem! De nem tudom, hogy mit tegyek...félek,hogy már semmi esélyem.

-Így hogy meg sem próbálod még kevesebb esélyed van.

-Tudom. De csak egy jel vagy valami megérzés kéne. Három napja arra várok,hogy jöjjön valami isteni sugallat, hogy megéri küzdenem érte.

-Mire vársz? Mennydörgésre? Villámokra vagy, hogy eléd fújja a szél a fényképét? Niall, ébredj már fel! Ez a valóság!-folytatta volna Harry a kis monológját,de megcsörrent a telefonom. Harry csak megforgatta a szemeit és ölbe tett kézzel bámulta a bénázásom még előkerestem a mobilom. Mikor megpillantottam a képernyőt egy pillanatra megállt a szívem. Harry kérdő tekintettel nézett miközben ledöbbent arccal bámultam a készüléket.-Mi az? Miért nem veszed fel?

-Ő az!

-Ki?

-April?

-Most csak viccelsz...de nem veszem be.

-Komolyan!-fordítottam felé a készüléket.

-Akkor vedd már fel!-sürgetett.

-Szia!-szóltam bele izgatottan.

-Szia! April vagyok!

-Tudom.Kiírta a neved.

-Ohh,értem. Tudod, csak megtaláltam a számod a telefonomban és hát gondoltam felhívlak.

-Oh, ez szuper. Hogy vagy?

-Már kiengedtek és jobban vagyok,köszönöm. Te hogy vagy?

-Voltam már jobban is.

-Azt szeretném kérdezni, hogy van kedved valamikor találkozni?

-Persze, örömmel! Mikor?

-Ma ráérsz?

-Igen.

-Akkor átjönnél? Ugye tudod hol lakom?

-Igen, akkor fél óra és ott vagyok.

-Szia!-köszönt el és már le is rakta.

-Nah mi van?-kérdezte már Harry is elég izgatottan.

-Találkozni akar velem. Ma. Nála.-válaszoltam vigyorogva.

-Ilyen jelre gondoltál?

-Ez még jobb,mint amit vártam! De ez nem lehet. Csak álmodom. Csípj meg!

-Mi van?

-Csípj már meg!

-Oké!-mondta és hirtelen belecsípett a karomba.

-Azért ne ekkorát!

-Te mondtad.

-Jó nyugi, csak vicceltem. De mit vegyek fel?

-Néha komolyan azt hiszem, hogy elrejtőzött benned egy tinilány.

-Azzal többet segítesz ha ki mész.

-Már itt sem vagyok.-mondta ki a végszót és göndör fürtjei el is tűntek a szemem elől. Gyorsan magamra kaptam egy farmert és egy pólót és már rohantam is a kocsimhoz. Húsz perc alatt oda is értem a házához. Izgatottan és idegesen csengettem be.

-Szia!-mosolygott rám félénken.

-Szia!-köszöntem és beljebb léptem.-Megkérdezhetem, hogy pontosan miért is hívtál át?

-Emlékezni akarok! Mindenre, és szeretném ha segítenél. Persze csak ha ez nem teher számodra.

-Dehogy! De miért pont rám gondoltál?-'Minek kérdezek ennyit? Nem mindegy? A lényeg, hogy rám gondolt'

-Találtam pár cuccot,ami elég ismerősnek tűnt,de még mindig nem tudom,hogy miért és még egy nagyon furcsa dolog vonta magára a figyelmemet. Feljönnél velem az emeletre?

-Persze!-válaszoltam és perceken belül fel is értünk a szobájába,ahol tele volt minden a cuccaimmal és nyitva volt az a szekrény,ahol a Lauren-nek gyűjtött 1D-s holmik vannak.

-Nem tudod, hogy ezek kié?-mutatott fel pár pólót.

-Az enyém, mindegyik.

-Tehát, akkor...mi...tényleg..együtt voltunk?

-Igen.

-És boldogok voltunk?-kérdezte kíváncsi tekintettel.

-Én az voltam, bár azt nem tudhatom biztosra, hogy Te is az voltál. Mondjuk ha nem lettél volna boldog, akkor nem lettél volna velem.-a pólómat szorongatva a kezében odasétált a szekrényhez és elkezdte nézni a képeket. Óvatosan végig simított az egyik képen,amin Én voltam és a falhoz dőlve leült a földre.

-Te egy énekes vagy? És az a másik négy fiú is akik bent voltak a szobámban?

-Igen.

-És a rajongótok vagyok? Vagy akkor ezeket miért gyűjtöttem?

-Hát ez egy nagyon hosszú történet. Tudod, miután a szüleid meghaltak...-kezdtem bele,de hirtelen egy pillanatra megálltam,mert láttam April szemében az előtörekvő könnyeket. Egy könnyed mozdulattal eltüntette őket és én már folytattam is ezt a kis 'mesét'-...Árvaházba kerültél és ott megismerkedtél egy kislánnyal. Lauren-nek hívták. Mikor 18 éves lettél elhagytad az árvaházat és úgy döntöttél magadhoz fogadod Őt. Pár hónapig jól elvoltatok, de az egyik pillanatban minden egy csapásra rosszra fordult. Lauren megbetegedett és mikor elvitted orvoshoz kiderült, hogy rákos. Már túl előrehaladott volt nála ezért a kezelések sem segítettek volna. Hát neki készítetted ezt.

-Ez szörnyű.-temette arcát tenyerébe és csak zokogott. Egy percig sem gondolkodva odahajoltam hozzá és erősen magamhoz szorítottam. Végig simítottam hátán hátha kicsit megnyugszik,de csak zokogott.

-Figyelj!-suttogtam halkan és felemeltem az állát,hogy a szemembe nézhessen.-Holnap elviszlek valahova, ami talán segíteni fog egy kicsit az emlékezésben. Csak kérlek ne sírj.

-Olyan kedves vagy...Bárcsak emlékeznék rád.-nézett rám csillogó szemekkel, ami még nehezebbé tette, azt hogy tartóztassam a vágyaim.

~Hahhi!Remélem tetszett a rész. Észrevettem,hogy a vidámabb részek kicsit jobban tetszenek szóval a nagy drámák közepette megpróbálok egy kis vidámságot is bele vinni. Az oldalon van egy szavazás,hogy olvasnátok-e tőlem egy Zayn-es történetet ha ennek vége. Várom a szavazatokat. És azért szeretnék kicsit több visszajelzést a részhez.Thanks.Xx~