24.fejezet Last first kiss*

April szemszöge*

Úgy éreztem nekem kell lépnem, ezért megszüntettem a köztünk lévő távolságot és ajkaimat az övére tapasztottam. Ez a csók, mintha maga a megváltás lett volna, mintha erre vártam volna évek óta. De ez az egész felfoghatatlan, talán mégis létezik a kék szemű, szőke herceg és most itt van velem, de érzem, hogy nem teljesen az enyém. Nálam a dolgok sosem ilyen gördülékenyek a szerelem terén. Mindig jön valami, ami mindent tönkre tesz. Ajkaink elváltak egymástól és tekintetünk újra egymásra talált. Semmilyen érzelmet nem tudtam kiolvasni Niall szeméből, vagy annyi érzelem kavargott benne, hogy nem tudtam kiigazodni rajta.

-Ez most akkor mit jelent?-igazából magamtól kérdeztem,de a választ tőle vártam.

-Fogalmam sincs, lehet az lenne a legjobb ha elfelejtenénk.-a válasza villámcsapásként hatolt a szívemig. Ezek után egyáltalán nem ezt a választ vártam volna.

-Lehet.-egyeztem bele, hisz nincs más választásom. Pár perces csend után mindketten leültünk a kanapéra és elmerültünk a gondolatainkban.

-Sziasztok!-csörtettek be az ajtón a többiek.-Képzeljétek Paul az előbb telefonált, hogy beszervezett nekünk egy kisebb koncert körutat.

-Ez szuper és mikor indulunk?-kérdezte izgatottan Niall.

-Holnap reggel.

-Hogy mi?-kelt ki magából.-Ezt nem hiszem el! Nem tudott volna előbb szólni? Hát ez egyszerűen fantasztikus! És egyáltalán mennyi időre?-magyarázott felháborodottan.

-Három hónapra, de nyugodj meg Niall! Ez mindannyiunkat rosszul érintett így hirtelen, de mindenki számít ránk és ez számunkra is nagy lehetőség!-próbálta nyugtatni Liam,de nem nagy sikerrel.

-Tudom, de akkor is! Már majdnem...Ah mindegy, hagyjuk!-törődött bele.

-Szerintem jobb ha Én most megyek!-álltam fel a kanapéról.

-Nyugodtan maradj itt, ráérsz még elmenni!-ajánlotta fel Harry.

-Nem, nem szeretnék zavarni.-válaszoltam és mindenkit egyesével megöleltem.-Jó utat és vigyázzatok magatokra, remélem majd még találkozunk. Sziasztok!-köszöntem el és kisétáltam az ajtón. Ez nem lehet! Nem lehet ilyen egyszerűen vége mindennek! Nem hagyhat így itt, hisz Ő emelt ki a magányos, unalmas, egysíkú életemből. Annak ellenére,amit vele tettem csoda,hogy szóba állt velem. Arra pedig végkép nem számítottam,hogy ilyen kapcsolat alakul ki köztünk, hogy olyan érzelmeket tud bennem kelteni,amik számomra eddig ismeretlenek voltak. De talán nem ez lett megírva, hisz azért ha megnézzük a dolgok másik oldalát a barátai azt sem tudják, hogy mit tettem vele és ha megtudnák örökre megutálnának. De a dolgokon már nem változtathatok...

-April! April várj!-hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.

-Niall?

-April.-mondta ki újra a nevem, amibe egyszerűen beleborzongtam.Kezét óvatosan az arcomra csúsztatta és eltűrt pár hajtincset az arcomból.

-Kérlek Niall, ne nehezítsd meg a dolgokat.

-De Én nem bírlak így elengedni. Tudom, hogy azt mondtam, hogy el kellene felejtenünk azt a csókot,de nekem ez nem fog menni! 

-Nekem sem!-válaszoltam halkan és az események újra megismétlődtek,de mégis más érzés volt, hisz tudtam ez nem tarthat sokáig. Ez a csók sokkal fájdalmasabb volt, vagyis csak az érzése, hogy talán ez az utolsó. Ahogy ajkaink szétváltak olyan szorosan átöleltem, ahogy csak bírtam.

-Gyere, hazakísérlek!-mondta és összekulcsolta ujjainkat és gyalog elindultunk hozzám! Egész úton egyikünk sem szólt semmit. Nekem csak az együtt töltött perceink jártak a fejemben...A koncert, a napok, amiket kényszerből nálam töltött, az este amikor elküldte Chris-t, a pillanat, amikor azt hittem végleg kisétált az életemből és mikor váratlanul megjelent. Egy kérdés az óta a nap óta sem hagy nyugodni.

-Miért jöttél vissza?-tettem fel a régóta bennem kavargó kérdést.

-Micsoda? Mikor?

-Tudod, miután...elengedtelek.-mondtam ki halkan, hisz azóta is bűntudatom van, akárhányszor vele vagyok mindig eszembe jutnak azok a napok.

-Nem tudom, csak egyszerűen késztetést éreztem arra,hogy visszamenjek.

-És nem bántad meg? 

-Az volt életem legjobb döntése!-válaszolta mikor észrevettem, hogy meg is érkeztünk.

-Bejössz?-kérdeztem remélve,hogy a válasz igen.

-Persze!-válaszolta és otthonos mozdulatokkal levette a cipőjét és ledőlt a kanapéra.-Itt aludhatnék?

-Biztos vagy benne? Nem kellene inkább visszamenned a fiúkhoz? Már biztos aggódnak érted.

-Te most viccelsz? Ők küldtek utánad. Harry szó szerint kirakott a házból.

-Akkor természetesen itt aludhatsz. Gyere akkor megágyazok!-mondtam és elindultam az emeletre. Megágyaztam, addig Ő átvette a pizsijét, vagyis csak felvette az alvós boxerét. Én is felvettem egy topot és egy rövidnadrágot.

-Siess, mert kezdem magányosan érezni magam!-kiabált nekem a fürdőbe.

-Jövök!-válaszoltam kilépve a fürdőből és leültem az ágyra.

-Mi az? Miért nem jössz ide mellém?

-Tudod, gondolkodtam és rájöttem valamire. Én egyáltalán nem érdemellek meg téged. Miért vagy még mindig velem, azok után, ami történt?

-Mert melletted boldog vagyok és csak ez számít, nem érdekel, ami akkor történt, csak az számít, hogy most itt vagyunk ketten. Csak Te és Én!Na, gyere ide!-emelte fel maga mellett a takarót, én pedig bebújtam mellé. Szorosan magához húzott és átkarolta a derekam.

~Hahhi! Remélem tetszett a rész! Oldalt van egy szavazás a történet végével kapcsolatban, várom a szavazatokat. Persze annak a végeredménye csak segítség lesz számomra,hogy könnyebben tudjak dönteni a végével kapcsolatban, de persze az még odébb van. Hamarosan kövi rész.Xx~