9.fejezet Viszlát!*

Niall szemszöge*

...Ahogy a karjaim között tartottam gyenge,törékeny testét éreztem a változást, amit pár napja is. Volt egy különös érzésem, még sosem éreztem ilyet,de tetszett. Az idekerülésemkor csak csalódottságot és bánatot éreztem,de ez teljesen más. Már vagy 5 perce biztos állhattunk úgy mikor elhúzódott tőlem.

-Jajj ne haragudj...Én csak...nem tudom mi ütött belém. Sajnálom.

-Semmi baj. A történtek után megértem.

-Nem. Nem hiszem, hogy értenéd mire gondolok. Az egészet sajnálom, amit veled tettem.... É-én nem tudom mi történt velem...Jézusom. Ez nehezebb, mint gondoltam.-mondta és láttam, hogy egy könnycsepp folyik le az arcán.

-Nyugodj meg.-nyugtattam hátha segít neki egy kicsit és végre kiböki, amit akar. Bár nem értem miért nyugtatgatom itt?? Hisz az előbb történtek semmit nem változtattak a helyzetemen. A helyzetünkön.

-Nekem ez nem fog menni. Sajnálom!-lehajtotta a fejét és újra előtörtek a könnyei. Én óvatosan megfogtam az állát és felemeltem a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni. A csillogó kék szemei teljesen magukkal ragadtak.''Miket beszélsz itt?? Ébresztőő! Nem emlékszel, hogy még mindig fogva tart?'' kiabált a kis hangocska a fejemben. Egyre sűrűbben hallom ezeket a hangokat. Ez már nem normális.-

-Te nem ezt érdemled! Csodálatos fiú vagy és sokan számítanak rád. Nem bírom ezt tovább csinálni. Haza kell menned. Nem maradhatsz itt tovább Én csak megkeserítettem az életed. Gondolom most egy elmebeteg őrültnek tartasz, ugye?

-Háát talán az elején annak tartottalak,de érdekes módon már nem. Ne kérdezd, hogy miért! Én csak azt az egyet sajnálom, hogy így találkoztunk.

-Azt Én is.

-Viszlát April!

-Viszlát Niall.-mondta, Én pedig kisétáltam az ajtón, amikor eszembe jutott, hogy azt sem tudom hol vagyok, ezért visszamentem.

-Hali megint Én. Csak megszeretném kérdezni, hogy pontosan merre vagyunk,mert nem tudom merre induljak.

-Inkább hívok egy taxit.-mondta és már vette is elő a telefonját.-5 perc és itt lesz.

-Köszönöm.-mondtam és  még egyszer kisétáltam az ajtón. A taxi öt perc múlva már a ház előtt állt. Mielőtt beszálltam még egy pillantást vetettem a házra. Bediktáltam a sofőrnek a címet. Kb. 20 perc alatt otthon is voltam. Elsétáltam a kapuig és becsöngettem. Olyan felszabadult érzésem volt, hogy újra itthon lehetek.

-Haló!-szólt bele egy vékony női hang. Az anyukám volt. Csodás érzés volt újra hallani a csilingelő hangját, ha bár most hallottam benne egy kis szomorúságot is.

-Én vagyok az. Niall.

-Jézusom!- csak ennyit mondott. Pár perc után pedig már több alakot is véltem felfedezni az udvaron. Kinyílt a kapu és mindegyik alakhoz arc is járult. Mindannyian kint álltak,akik nekem számítottak. Anyukám hirtelen a nyakamba ugrott és percekig zokogott. Olyan szorosan ölelt, hogy a végén már alig kaptam levegőt.

-Annyira hiányoztál kicsim.-súgta a fülembe.

-Te is nekem.-negyed óra ölelkezés után nagy nehezen elengedett és akkor jöttek egyszerre a fiúk.

-Végre itthon vagy haver. 

-Nem is tudod elképzelni milyen rossz volt nélküled.

-De most már itt vagyok és csak ez számít.

-Egyáltalán, hogy jutottál haza? 

-Ki rabolt el? 

-Hogy vagy? 

-Ugye nem bántottak??-jöttek egyszerre a kérdések és hirtelen azt sem tudtam melyik kérdés kitől jött.

-Szerintem inkább menjünk be és odabent elmesél mindent.-javasolta Liam.

-Rendben.-mondtam és bementünk. Mindenki letelepedett a nappaliban és kíváncsi szempárok szegeződtek rám.-Na hát az úgy kezdődött, hogy a legutóbbi koncert után megláttam egy lányt a backstage-ben és szólni akartam neki, de mikor elindultam felé hirtelen valaki hátulról elkapott...

-És ezt, hogy nem vette senki észre? Hisz rengetegen szaladgáltak akkor hátul.-szakított félbe Louis.

-Fogalmam sincs.-merengtem el a kérdésén, hisz teljesen igaza volt.

-Niall! Folytasd!

-Jahh igen. Innen minden kiesett és arra ébredtem, hogy egy gyönyörű házban fekszem. Mikor ébredeztem két pasi hangját hallottam,akik feltehetően rólam beszéltek. Napokig tartottak fogva és az első adandó alkalommal megpróbáltam megszökni,de nem sikerült így visszakerültem hozzájuk és most itt vagyok.-zártam le gyorsan, hogy ne kelljen tovább magyarázkodnom. Tudom nem szép dolog tőlem, hogy April-ről nem szóltam, de az elég bonyolult dolog, ezért inkább nem említettem.

-Miért csak úgy elengedtek??

-Háát Én sem értettem a gondolkodásukat, de örülök, hogy most már itt lehetek veletek.

-De ezt nem hagyhatjuk ennyiben. Holnap be kell mennünk a rendőrségre feljelentést tenni.

-Szó sem lehet róla.-keltem ki magamból, amin nagyon meglepődtek.-Tudjátok inkább elakarom felejteni ezt az egészet és nem akarok nagy cécót. Kérlek Ti se csináljatok semmit.

-De meg kell bűnhődniük. Nem lehet őket ilyen könnyen elengedni.

-Kérlek...ígérjétek meg, hogy nem tesztek semmit.

-Nahh jó megígérjük.

-Köszönöm és ha nem baj most inkább felmennék. Fárasztó napom volt.

-Dehogy baj.-válaszolták én pedig elindultam a szobámba.

April szemszöge*

Hogy engedhettem el? Nem bírom ki nélküle...Az egész testem elgyengült, lerogytam a földre és csak zokogtam. Mit is hittem? Ilyen találkozásra nem lehet kapcsolatot alapozni...Valaki megkérdezné: Nah és hogy találkoztatok? Hát igazából semmi extra csak elraboltam...Jézusooom. Tiszta hülye vagyok. A gondolataim és a szúró fájdalom, amit a mellkasomban éreztem teljesen felőröltek. Már nagyon rég tettem ezt, de most csak ez segít. Felálltam és bementem a fürdőbe. Elkezdtem kutatni a kis fiókban, hogy megtaláljam a megkönnyebbültségem eszközét. Olyan rég használtam egy picit be is rozsdásodott, de most nem érdekel csak ez segít rajtam...

~Hahiiii! Megjött az új rész ez pöppet hosszabb lett,mint a többi. Gondolom nem számítottatok erre a fordulatra. Őszintén szólva Én sem, de a gondolataim folyamatosan változnak ezzel a történet is változik a fejemben. Remélem ezzel nem vettem el senkinek a kedvét attól, hogy tovább olvassa a történetet, hisz itt még koránt sincs vége. Remélem tudok még meglepetést okozni nektek és azt is remélem, hogy nem csalódtatok bennem.:S Hamarosan jön a kövi rész és komizni szabad.:)Xx~