22.fejezet Én következem*

April szemszöge*

-Mi ez a hely? Hova hoztál engem April?-kíváncsiskodott Niall mikor kiszálltunk az autóból.

-Ez a hely a második otthonom.-válaszoltam mosolyogva,ahogy elindultunk a bejárat felé.-Te már bemutattál a családod egy részének,most Én következem.

-Hamarabb is szólhattál volna,akkor fel tudtam volna készülni.

-Erre nem hinném,hogy feltudnál.-válaszoltam és benyitottam az épületbe. A folyosók most kongtak az ürességtől,mert az összes gyerek kint játszik az udvaron. Ahogy ezen gondolkodtam, a fejünk felett megszólalt a fülsiketítő csengő hangja és a gyerekek sorban özönlöttek be az épületbe.

-Apriiiil!-rohant felém a nevemet kiabálva a kis Suzy és a nyakamba vetette magát.

-Suzy, annyira hiányoztál már!

-Te is nekem! Képzeld,képzeld Jeremy és Liz járnak!-újságolta a híreket. Ekkora már az összes gyerek körülöttünk sürgött-forgott. Valaki engem hiányolt, de rengeteg szempár Niall-re szegeződött.

-April, szia!-jött felénk az újdonsült szerelmespár kézen fogva, hozzánk érve pedig mindketten átöleltek, és pontosan az történt, amire számítottam. Liz észrevette Niall-t és csodálkozva végignézett rajta.-Én most hallucinálok, vagy Niall James Horan tényleg előttem áll teljes életnagyságban?

-Niall, Elizabeth. Elizabeth, Niall.-mutattam be őket egymásnak.

-Megölelhetlek?-kérdezte csillogó szemekkel Liz, Niall-től.

-Milyen kedves vagy. Más már kérdés nélkül a nyakamba ugrott volna, és persze,hogy megölelhetsz.-tárta szét a karjait Niall és Liz boldogan viszonozta az ölelést. Jeremy kicsit féltékenyen nézte őket,de szó nélkül tűrte ezt a kis jelenetet.

-Gyere ide Te féltékeny Casanova!-tártam szét a karomat felé, erre mosolygott egyet és viszonozta az ölelésem.-Srácok szerintem nektek most mennetek kéne, mert Mrs.Jefferson dühös lesz.

-Ajh ne már, hagy maradjunk veled. Olyan rég láttunk már, csak megérti!

-Nem lehet. Ígérem, hogy nemsokára visszajövök.

-Rendben.-válaszolták mindhárman egyszerre. Érzelmes búcsút vettem tőlük. Ők elmentek órára Én pedig folytattam tovább az idegenvezetést.

-Imádnivalóak, mindannyian!-mondta Niall mosolyogva.

-Igen, azok! Gyere menjünk ki a kertbe.-vezettem a kert felé és mindketten helyet foglaltunk egy-egy hintában.

-Te is itt laktál?-kérdezte pár perces csend után Niall.

-Igen.-válaszoltam, visszagondolva a régi időkre, amit itt töltöttem.-Tudod...amikor nekem kellett itt élnem, alig vártam már, hogy kiszabaduljak innen. Most pedig a legtöbb időmet itt töltöm a gyerekekkel. Minden velük töltött perc csodás, mert tudom, hogy Ők önzetlenül szeretnek. Sosem hallok tőlük panaszt, ''hogy ez kéne'' ''az kéne''. Nem követelőzőek. Nekik csak szükségük van valakire, aki szereti Őket, és úgy érzem, hogy nekem ez a dolgom. Éreztetni velük, hogy nincsenek egyedül és hogy Én szeretem Őket.

-Csodálatos ember vagy!

-Hát elég messze vagyok a csodálatostól, Én egyszerűen csak szeretem őket és ezt velük is próbálom éreztetni.

-Pontosan ezért vagy csodálatos. Más korodbeli lány nem tenne ilyet.-erre már nem válaszoltam, hisz nem is tudtam mit válaszolhatnék, ezért csak elmosolyodtam és tovább löktem magam a hintán. Pár perces gondolkodás után eszembe jutott hova vihetném még el Niall-t.

-Gyere, még van egy hely ahova el kell jönnöd velem.-pattantam fel a hintából és neki is segítettem kiszállni.-Vezethetnék Én?

-Persze,de mond már el, hogy hova megyünk.

-Majd meglátod. Gyere.-mindketten beszálltunk az autóba  és elvettem Niall-től a kulcsokat. Eddig még észre sem vettem, hogy ilyen hosszú az odavezető út, mert mire odaértünk már besötétedett és senki nem volt bent. Kint leparkoltam Niall autóját és a nem is olyan rég használt mozdulatokkal kinyitottam a kicsit még nyikorgó vaskaput.

-Hol vagyunk? Már zárva van,nem? Még bejöhetünk ide ilyenkor?

-Nyugi már! A nagybátyámé.-rutinosan indultam el Molly garázsa felé, ugyanúgy állt ott, ahogy legutóbb itt hagytam. 

-Ez gyönyörű!-nézett rajta végig Niall.-A Tiéd?

-Igen és Molly-nak hívják.

-Komolyan?

-Gondoltam, hogy hülyeségnek fogod tartani.

-Nem, dehogy! Ez nem hülyeség, inkább aranyos.

-Mindegy, hagyjuk is. Kiállok vele aztán Tiéd a pálya.-gyorsan behuppantam és levittem a pályáig.-Először is azt tudnod kell, hogy idáig még senkinek nem engedtem meg,hogy vezesse, még a nagybátyámnak sem. Szóval nagyon vigyázz rá! Másodszor pedig, nincs második. Ennyi! Nah lássuk mit tudsz.

-Hát, tudod Én inkább néznélek.-jött kicsit zavarba.

-Félsz?

-Nem, csak hát most...tudod...izé-dadogott zavartan.

-Akkor veled megyek, mert ezt muszáj kipróbálnod!

-Jó nekem itt is!

-Niall, kérlek! Ha majd hatvan-hetven éves leszel és az unokáid kérdezgetnek, hogy milyen őrültségeket csináltál fiatal korodban és eszedbe jut ez a nap...Melyik lenne jobb: ha eltudnád mesélni,hogy milyen érzés több, mint 200km/h-s sebességgel repeszteni egy ilyen autóban, éjszaka, egy igazi verseny pályán. Vagy ha nem mernéd elmondani, mert szégyenkeznél, hogy gyáva módon megfutamodtál.

-Az Istenért!...Te minden hülyeségre rá tudsz venni. Menjünk!

-Ez az!-futottam oda hozzá és átöleltem.

~Hahiii! Tudom sokat késtem ezzel a résszel és nagyon sajnálom,de remélem azért tetszett. Köszönök mindent: a komikat,a pipákat,az újabb díjat és a 20 rendszeres olvasót is <3 A következő részt megpróbálom hamarabb hozni.Xx~