The End*

Zene

,,Behunytam a szemem és arcommal közeledtem arcához, ahogy már ajkaink kezdtek közeledni egymáshoz megmarkoltam a kezemben tartott fegyvert és egy hirtelen mozdulattal felé irányítottam." Egy szempillantás alatt leforogtak az események. Meghúztam a ravaszt és Chris már a földön feküdt. Gyorsan felkaptam Nicki-t és odarohantam Niall-höz. Szorosan átkaroltam mindkettejüket és lehunytam a szemem. Azt reméltem hogy ez csak egy rossz rémálom és mindjárt felébredek, de mikor kinyitottam a szemem sajnos nem így volt. Pillanatokon belül rendőrautók szirénája hallatszódott a házunk elől, és épphogy észbe kaptam már azon kaptam magam hogy Chris testét viszik előttem egy fekete zsákkal letakarva. A sokkos állapotom kicsit enyhült,de még mindig nem voltam teljesen tudatában annak, amit tettem. A rendőrök kérdezősködése sem segített a helyzetemen, még aznap este bevittek a rendőrségre és kihallgattak. Szerencsére nem lett belőle nagy ügy, és a média sem kerekített nagy feneket neki. Pár hét alatt lecsengett a story. A Directionerek pedig még támogattak is, és ha megláttak minket az utcán megkérdezték hogy minden rendben van-e, persze voltak ellenkező látószögűek, de mégis csak remélni tudom hogy ez mással ne történjen meg. Így tehát tovább folytattuk a kis családi életünket hármasban és természetesen a rokonokkal és a srácokkal. A Harry-s feszültségnek már nyoma sincs ha együtt vagyunk és úgy látszik rá is rátalált a szerelem egy édes és aranyos lány személyében. Zayn és Perrie összeházasodtak és lett egy gyönyörű szőke kislányuk,aki teljesen az ő keverékük, csak a jó külső tulajdonságaikat örökölte. Liam és Danielle valahogy újra egymásra találtak és Louis természetesen még Eleanorral van és már össze is költöztek,de nem sietik el a dolgokat.

~Sziasztok! Huhh hát ez gondolom nem a várva várt befejezés lett főleg ennyi idő alatt. Iszonyatosan sajnálom ezt a nagy késést,de egyszerűen nem sikerült sehogy sem megírni:( Sajnálom és szomorúan észleltem hogy ezzel el is vesztettem pár olvasót,de mellette jöttek újak,akiknek nagyon köszönöm a feliratkozást és persze az összes olvasómnak köszönöm, hogy velem tartottatok ebben a történetben több,mint egy éven keresztül!:) És most arra kérnélek titeket,hogy mondjátok el a véleményeteket a történetről kommentben, annak pedig kivételesen örülnék ha olyan is kommentelne,aki eddig nem tette!:)

Egy létfontosságú kérdés: Ha kezdenék egy új blogot lenne rá nézettség? Lehet hogy Harry-s vagy Zayn-es blog lesz, de ha nem 1D-s az is érdekelne titeket? 

A válaszokat előre köszönöm. Nagyon hálás vagyok nektek a támogatásért és a lelkesítő és dicsérő szavakért, és persze az őszinte véleményekért, amikből tanultam és ez csak a hasznomra vált!Xx~

És itt a záró videó,ami magában foglalja nagyjából a történetet:

42.fejezet New life with old moments*

Zene

*1 évvel később*

''Fiatalság bolondság''-tartja a mondás,de a bolondságnak is van határa és egyszer mindenki rájön arra, hogy fel kell nőnie az élethez, mert nem az élet igazodik hozzánk. Az események nem mindig úgy történnek, mint ahogy eltervezzük. Jönnek váratlan fordulatok és van, hogy olykor rossz irányba terelődik az életünk,de mindenki hibázik, hisz emberek vagyunk. De ha visszatudnék menni az időben egyetlen percet sem változtatnék meg, semmit nem csinálnék másképp, hiszen akkor nem biztos hogy megismertem volna ezeket a csodás embereket,akik mostanra már teljesen a szívemhez nőttek és nem tudtam volna egy csodás gyermeknek életet adni.

-April! Most te jössz, Nicki megint alkotott!-rángatott ki Niall hangja gondolatmenetemből.

-Megyek!-válaszoltam és már fel is pattantam a székről és siettem be hozzájuk.-Hát szia babuci!-babusgattam meg kicsit Nickit,de amint megéreztem a mámorító illatokat inkább elkezdtem tisztába rakni. Már elég gyakorlott vagyok benne, szóval perceken belül kész lettem vele. A terhesség során Theo-n úgymond gyakorolhattam,mert sok időt töltött velünk és így, hogy Nicki is megszületett még többet. Engem egyáltalán nem zavar, hiszen imádni való és legalább Nickivel is összebarátkozik.

-Ma nem megyek sehova szóval nyugis esténk lesz.

-Ne kiabáld el! Ki tudja mit hoz össze ez a kis rosszaság.-erre csak egy édes kacajjal válaszolt és elkezdett játszani a kis drágánkkal. Ahogy néztem őket rájöttem milyen szerencsés vagyok Niall-lel, hisz fiatal és előtte áll még az egész élet,de ő mégis minket választott. Ő az a személy,aki megtanított szeretni, és most már hiszek az önzetlen szeretetben, már nem félek szeretni.

A délután egy szempillantás alatt elrepült a fejünk felett és épp a lefekvéshez készülődtünk.

-Biztos jó ötlet ez a külön szoba?-kérdeztem aggódva Niall-től.

-Semmi baj nem lesz, nyugi.

-Én nyugodt vagyok, csak mi van ha elkezd sírni és nem halljuk.

-Biztosan meghalljuk, csak pár méternyire van tőlünk és az ajtó is nyitva van. De most inkább aludjunk, holnap korán kelünk.

-Oké, jó éjszakát!

-Szép álmokat kicsim!-suttogta miközben átkarolt és adott egy puszit a fejemre. Van néha hogy egy szempillantás alatt elalszom, de van hogy este minden eszembe jut és a gondolataim egyszerűen ledöntenek és minden egyszerre fut át az agyamon,amitől képtelen vagyok aludni, és most is épp az utóbbi történt. A szívem elkezdett egyre gyorsabban kalapálni és mintha lefutott volna a szemem előtt az életem története. Ilyet állítólag akkor lehet érezni ha halál közeli élményben van része az embernek, akkor én most miért érzem? Gondolatmenetem közben halk susmogásra lettem figyelmes és halk léptekre.

-Niall! Niall-szólongattam halkan.

-Mi az? Hány óra?

-Szerintem van itt valaki.

-Ne beszélj már hülyeségeket! Ki lenne itt? És amúgy sem tud bejönni, hisz minden ajtó zárva van.

-Megnézem Nicki-t.-és mintha ez lett volna  végszó. Nicki elkezdett sírni.

-Maradj! Majd én megnézem!-lassan ki kelt az ágyból és halk léptekkel elindult. A kezébe vette a kezéhez legközelebb eső tárgyat és azzal sétált tovább. Hogy ne csapjak nagy zajt ezért először nem mozdultam, de egy kis idő után valami beszédre lettem figyelmes és nem bírtam nyugton maradni. A múltban történtek óta elég óvatos vagyok ezért az éjjeli szekrény titkos kis fiókjába elrejtettem egy pisztolyt, amiről még Niall sem tudott. Elindultam Nicki szobája felé ahonnan a hangok jöttek. Niall-ét tisztán hallottam,de a másik hangot egy ideig elemeznem kellett mire rájöttem, ki is a birtokosa. Nem...ez nem lehet!

-Mit akarsz?-hallottam meg Niall hangját.

-Tudod te azt jól!

-Miért nem hagysz már végre békén minket?!

-Szenvednem kellett miatta, hát most szenvedjen ő is!

-Az már rég volt! Lépj már túl a múltbéli dolgokon, ha még mindig a múlton rágódsz sosem leszel boldog!

-Édes kislány...hogy hívják?

-Hozzá ne merj érni!

-Mert mi lesz?-kérdezte megemelkedett hangon és egy szánakozó kacaj hagyta el száját.-Hé,hé mielőtt ilyen hevesen közelednél gondolkozz! Egy mozdulat és megölöm!-az utolsó szóra kikerekedtek szemeim és előléptem a fal mögül.

-Chris!-láttam meg őt, miközben Nickit tartotta az egyik kezében a másikban pedig egy fegyvert a kicsi felé tartva.-Kérlek! 

-Így már sokkal élvezetesebb lesz az előadás, hogy te is végignézed.

-Ezt ugye te sem gondoltad komolyan?! Ő aztán tényleg nem ártott neked semmit!

-De te igen, és ha téged ölnélek meg az nem lenne buli. Így legalább szenvedsz is egy kicsit!

-Nem lehetsz ennyire érzéketlen!

-Téged sem érdekeltek az érzéseim...akkor. Engem miért érdekelne a tiéd most?

-Tudom hogy te nem ilyen vagy! Te ennél sokkal jobb vagy! És odabent, legbelül még mindig érzel valamit irántam.-indultam meg felé.

-Ne közelíts különben!

-Tudom, hogy nem teszed meg!-a szemében láttam egy különös csillogást, olyan volt mint régen. A régi érzések újra előtörtek egy pillanatra,de amint a kislányomra pillantottam,aki ott sírt a kezében teljesen elöntött az anyai ösztön és csak arra tudtam gondolni, hogy ő épségben megússza a történteket.-Azt hiszed hogy a szenvedésem téged majd boldoggá tesz, de te is tudod hogy nem!-a beszélgetésünk közben talán észre sem vette milyen közel kerültem hozzá,de nem is tette szóvá.

-Én szerettelek, de csak kihasználtál.

-Te is tudod, hogy nem szerettél igazán, csak a testvéred miatt akartál együtt lenni velem.

-Én igen is szerettelek, de aztán eldobtál. Esélyem sem volt elmondani mit érzek.

-Ha úgy érzed nem volt rá esélyed,akkor itt a megfelelő alkalom!

-April te most mit művelsz?-kérdezte Niall a hátam mögül, eddig is magyarázott valamit,de nem jutott el teljesen a tudatomig.

-Niall, maradj csöndben!

-Hallod szöszi, nálatok az asszony parancsol?-éreztem hogy Niall vissza akar vágni,de hárítottam mielőtt megtehette volna.

-Hagyd Niall! Ne foglalkozz vele! Itt az alkalom Chris, mondd mit érzel.-már teljesen közel férkőztem hozzá és reméltem hogy úgy reagál ahogyan gondolom.

-Te voltál számomra a minden, úgy éreztem ha nem vagy velem én nem létezem. A szívem a közeledben hevesebben kalapált és mindig azt vártam, hogy mikor találkozhatunk már végre...De fiatal voltam és most már felébredtem a kis álom világból és megláttam hogy milyen vagy igazából. A tetteid tettek engem ilyenné, szóval ezért csakis magadat okolhatod!

-Én sem voltam mindig egy földre szállt angyal, sőt! De most hogy elmondtad hogy szerettél már el hiszem és feltörtek bennem a régi emlékek.-hajoltam közel hozzá.-Legbelül te is azt érzed,amit én. Egyetlen szó,amit ha kimondasz minden újra a régi lehet!

-Miért kéne hinnem neked?

-Mert már ismersz, és tudod, hogy mikor hazudok, és azt is tudod hogy neked sosem hazudnék.

-Bizonyítsd be!-jelentette ki határozottan. Ezen az egyetlen döntésen múlik minden, ha ezt nem teszem meg ki tudja mit tesz. Mély levegőt vettem és lélegzet visszafojtva közeledtem testemmel felé. Behunytam a szemem és arcommal közeledtem arcához, ahogy már ajkaink kezdtek közeledni egymáshoz megmarkoltam a kezemben tartott fegyvert és egy hirtelen mozdulattal felé irányítottam.

~Sziasztok! Most mentegetőzhetnék hogy miért nem hoztam eddig részt,de fölösleges lenne. Egyszerű a magyarázat, sajnos egyáltalán nem jött meg az ihlet. A történet végét már akkor tudtam mikor neki kezdtem ennek a blognak,de itt mégis egy tátongó ürességet éreztem. Nah mindegy is, elnézéseteket kérem! Remélem tetszett a rész, hamarosan jön az utolsó rész:) Addig is kommenteljetek és pipáljatok:))Xx~

Ajándék!*

Sziasztok! Mivel sokat késtem,ezért úgy éreztem hogy megérdemlitek az ajándékot,amit már korábban is ígértem:)) Hát ez lenne a záró videó:) El sem hiszem,hogy idáig eljutottunk:) 

Hát a történetnek még nincs vége,de a videóban már vannak rá utalások és most megígérem,hogy a hétvégén felrakom a most következő részt, ha minden jól megy:))

Addig is komizzatok és pipáljatok,ha tetszik a videó:))

41.fejezet Big,red bus*

April szemszöge*

-Nélküled nem megyek el innen!
-De Niall...
-Nincs ,,de Niall''! Ha te itt maradsz, akkor én is!
-De ezt nem teheted! Ott vannak a fiúk, a családod és a rajongók. Ők számítanak rád.
-Ezek mit sem érnek nélküled.-mondta lehajtott fejjel, aztán lassan rám emelte tekintetét. Pár lépéssel közelebb jött és a kezem után nyúlt, de én elhúztam őket. Láttam rajta, hogy reakciómra elszontyolodott...rossz volt ezt látni. Én nem akartam ezt. Én azt akartam, hogy ne jöjjön utánam és elfelejtsen, keressen egy másik lányt és vele legyen boldog, de most, hogy itt van már tudom...nem ezt akarom. Nem bírnám őt egy másik lány mellett látni. Nézni ahogy megcsókolja, ahogy megérinti...és akkor azt gondolnám, hogy nekem kellene ott lennem.-Megértem...de én akkor is várni fogok!-mondta és hátat fordítva elsétált. Ha most hagyom elmenni, akkor talán elkövetem életem legnagyobb hibáját...de talán így lesz a legjobb mindenkinek. Miket beszélek? Hisz...szeretem őt! Igen, szeretem és ezt már magamnak is gondolkodás nélkül be tudom vallani.
-Niall, várj!-hirtelen hátrafordult én pedig rávetettem magam. Váratlanul érte ez a kis ''támadás'', de két kezével combom alá nyúlt én pedig körbefontam lábaim csípője fölött. Két karomat rátámasztottam vállára és a tarkójánál összekulcsoltam ujjaim. Szemei ragyogtak, ahogy arcomat pásztázta, én is arcát vizslattam tekintetemmel, de végül megállapodtam szemeinél. Annál szebb látványt még sosem láttam, gyönyörű kék íriszei rabul ejtettek, örökre elmémbe vésődtek és akárhányszor lehunyom szemeim, annyiszor megjelennek előttem.-Most már engem sem érdekel ki,mit mond! Ez a mi életünk és a mi döntéseink.-alig hagyta, hogy elmondjam, amit szeretnék, mert vágytól égő ajkait enyéimnek tapasztotta. Lassú,érzelmektől dús és a várhatónál rövidebb hosszúságú volt, de abban a pillanatban a világ összes pénzéért sem bújtam volna más bőrébe. Mosolyogva váltunk el egymástól, lábaim lassan elengedte és óvatosan leeresztett a földre és szorosan átölelt. Pár percig álldogáltunk egymás karjaiban végül ujjainkat összekapcsolva sétáltunk befelé a komornak tűnő épületbe, ahol laktam. Kaptunk néhány kedves pillantást, de pár nevelőnő elég rosszallóan nézett minket.
-Van egy kis meglepetésem!
-Mi?
-A meglepetés azért meglepetés, mert nem tudod mi vár rád.
-Tudom, csak...mindegy.-bazsalyogtam tovább és úgy éreztem, hogy alig látok ki a rózsaszín köd mögül. Kézen fogva sétáltunk el a szobáig, ott pedig leült az ágyamra és az ölébe húzott. Szorosan átkulcsolta kezeit derekamon és elkezdte puszilgatni az arcom.
-Öltözz át és már indulhatunk is!
-De mit vegyek fel?
-Valami kényelmeset, nem olyan helyre megyünk ahova ki kellene öltözni.-válaszolta én pedig kezdtem előszedegetni a vastag pulcsikat és a farmernadrágokat.-Nem kell ennyire beöltözni! Kocsival megyünk és ahol leszünk ott jó idő lesz. Az új információknak megfelelően felvettem egy laza, fehér trikót és egy farmer rövidnadrágot. A biztonság kedvéért vittem magammal a kedvenc kötött kardigánomat, ehhez még felvettem a fűzős, barna bakancsomat és már indulásra készen álltam meg Niall előtt. Elégedetten vezette végig rajtam tekintetét és felállt. Nyomott egy aranyos kis puszit a homlokomra és átkarolva a vállamat, kulcsolta össze kezeinket. Megkértem Kristen-t, hogy falazzon nekem a nevelőnők előtt, mert néhányan elég szigorúan veszik ezt a tíz után nincs kijárás, mert milyen példát mutatunk így a gyerekeknek. Még csak nyolc óra volt, de nem hiszem, hogy Niall ezt a kis meglepetést két óránál kevesebb időre tervezte. Nesztelenül és észrevétlenül kiosontunk az épületből úgy, hogy senki nem vett észre minket. Mivel tudtam, hogy Niall repülővel jött ezért gondoltam, hogy nem az ő autójával megyünk majd, amikor megláttam a nagy piros buszt elállt a szavam. Valahogy mindig meg tud lepni, nem olyan, mint a többi pasi, hogy több méteres limuzint bérel és vacsorázni visz egy olyan helyre, ahol néma csöndben kell lenni, tizenhétféle evőeszköz van az asztalon és akkora adag ételt szolgálnak fel, ami még a fél fogamra sem lenne elég. Mivel nem voltam túlságosan az évszakhoz öltözve, ezért sietősen foglaltunk helyet. A szám tátva maradt Párizs látványától, de mégis az foglalkoztatott, hogyan szerzett egy ilyen buszt Franciaországban.
-Látom nagyon agyalsz valamin.
-Honnan szedted össze ezt a buszt, ráadásul sofőrrel együtt?
-Vannak ismerőseim.-mosolyodott el. Úgy láttam jónak, ha nem kérdezősködöm tovább és csak kiélvezem ezt a varázslatos pillanatot. 10 perces buszozás után megálltunk Párizs sűrűn lakott, forgalmasabb részén és bementünk egy kihalt, üres épületbe. Teljesen sötét és lakatlan, csak üres falak, közöttük vastag betonoszlopok tették tagoltabbá a területet. Derekamnál fogva tolt maga előtt egy hátsó rész elé, ahol egy felfelé vezető lépcsőhöz lyukadtunk ki. Elindultunk a végtelennek tűnő lépcsősoron és csak mentünk, és még mindig csak mentünk. A vége felé már követni sem bírtam a fokok számát. Fáradtan, lihegve, de sikeresen felértünk a legfelső szintre, de ott ugyanaz a helyzet tárulkozott elénk, ami a lenti szinten is.
-Ne félj, nem ez a meglepetés. Gyere erre! De várj!
-Igen?-fordultam felé, de a sötétben nem nagyon láttam, hogy merre is vagyok arccal. Niall mögém lépett és kezeivel letakarta a szemem és kifelé irányított. Nem tudom hova mehettünk, de bőrömet megcsapta a kellemes, meleg levegő és egy különös, de kellemes illat.
-Nah, mit gondolsz?-vette el puha ''mancsait'' arcom elől. Az elképesztő látvány egyszerűen ledöbbentett.
-Ez...ez csodaszép...-egy kis időre még levegőt is elfelejtettem venni.
-Reméltem, hogy tetszeni fog!-mosolygott rám és egy apró puszit nyomott arcomra. Sosem gondoltam volna, hogy Niall épp egy zöld tetőt választ ki randihelyszínnek, teljesen felülmúlta az elképzeléseimet. Igazán nem is tető volt, sokkal inkább egy terasz, mert üveg falakkal volt körülvéve. Ha maguk a növények szépsége, eddig még nem ámultattak volna el, ott volt az a gyönyörű kilátás a város minden egyes pontjára.-Az Eiffel-torony sajnos már foglalt volt ma estére.
-Ez ezerszer jobb!-csillogtak szemeim, ahogy bámultam az előttem lévő csodát. Barátom játékos pillantásokat vetett rám és ezer wattos mosoly díszelgett arcán. Ha jól vettem le mindketten egymás boldogságának örültünk. Az este további része csodásan telt, piknikeztünk és a csillagokat bámulva feküdtünk egymás karjaiba fonódva.

~Hahhi! Remélem, hogy tetszett a rész. Tudom már kérdeztem, hogy végződjön a történet, de egyszerűen nem tudok dönteni és azóta lettek új olvasók is, szóval az ő véleményükre is kíváncsi vagyok. Most is, mint mindig várom a véleményeteket!Xx~